Belföld

Illik a sorba a kislétai támadás

2008 eleje óta több mint egy tucat romák elleni támadás történt Magyarországon. A felfegyverkezve elkövetett, ugyanazt a sémát követő akciók halálos áldozatokat követeltek már Nagycsécsen, Tatárszentgyörgyön, Tiszalökön és most Kislétán is.

A mostani kislétai gyilkosság sok hasonlóságot mutat a nagycsécsi és a tatárszentgyörgyi esetekkel. Az elkövető vagy elkövetők most is egy a falu határában álló házat szemeltek ki, és vadászfegyvert használtak.

Grafika: Rédley Tamás, FN

Grafika: Rédley Tamás, FN

Kisléta 20 kilométerre fekszik az M3-as autópályától és 30 kilométerre Nyíregyházától, körülbelül ugyanakkora távolságra, mint Tiszalök, ahol tavaly áprilisban lőttek agyon egy a házából kilépő roma férfit. A gyilkosok által használt járműről eddig nem érkezett információ.

Az eddigi gyilkosságok ügyében már 50 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség, eddig eredmény nélkül.

Az eddigi esetek

2009. május 27. – A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Abádszalókon kora hajnalban megvagdosta egy ház roma lakóit egy besurranó támadó, akit a többi lakó elfogott. A súlyosan megsebesített lakókat és az elfogás közben megsérült támadót kórházba szállították.
2009. április 22. – Tiszalökön este lelőttek egy házából kilépő középkorú roma férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A rendőrség tízmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel.
2009. február 22. – Tatárszentgyörgyön éjjel – feltehetően Molotov-koktéltól – tűz ütött ki egy roma család házában. A tűzből menekülő apát és 5 éves kisfiát lelőtték, hatéves kislánya súlyos sérüléseket szenvedett.
2008. december 15. – A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsózsolca romatelepén egy 19 éves fiatalember fát vágott az udvaron, amikor kétszer rálőttek. A férfi életveszélyesen megsérült, élettársát csak súrolta a lövedék.
2008. november 18. – Pécsett éjjel kézigránátot dobtak be egy roma család házának ablakán. A szülők meghaltak, három kisgyerekük közül kettőt a mentők sokkos állapotban szállították kórházba. (2009 februárjában elfogtak egy, a támadással gyanúsítható testvérpárt, akiknek indítéka nem a rasszizmus, hanem személyes ok volt.)
2008. november 3. – A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagycsécsen ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két, egymással szemben lévő családi házra; a támadásban egy 43 éves roma férfi és egy 40 éves roma nő életét vesztette.
2008. augusztus 19. – Székesfehérváron késő este garázda fiatalok kövekkel dobálták meg egy többségében romák lakta lakóház ablakait, s életveszélyesen megsebesítettek egy 12 éves roma kislányt.
2008. augusztus 8. – A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén Molotov-koktélokat dobtak két, romák által lakott házra, és lábon lőttek egy középkorú nőt, amikor kilépett az utcára.
2008. július 21. – A Pest megyei Galgagyörkön kevéssel éjfél után rálőttek három romák lakta családi házra. Több lövedék az ablakokon keresztül az épület belsejében a falba fúródott, de személyi sérülés nem történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik