Belföld
Az idén március-májusban 3 millió 910 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak létszáma, amely 62 ezer fővel haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
2013. 06. 27. 09:33
Életveszélyes az állapota annak a fiúnak, akit a Kodály Zoltán utcában támadtak meg szombaton hajnalban.
Egymilliárdos beruházással bővítette gyártókapacitását a mosonmagyaróvári Wahl Hungária Kft., amely a fejlesztéstől jelentős létszámnövelést is vár.
Tudományos-ismeretterjesztő feladványokkal, vizasimogatással, krimijátékokkal, tánc- és színielőadásokkal, valamint koncertekkel várja a családokat a Danube Flow - Hív a Duna! kezdeményezés a Nemzetközi Duna Nap alkalmából június 28-án Győrben, június 29-én pedig Budapesten.
A NAV pénzügyőrei Vámosszabadi térségében 30 millió forint értékben, mintegy 15 ezer pár hamis sportcipőt foglaltak le egy szlovák kamionból.
Szakszerű, biztonságos őrzés, korszerű nevelés – ebben látja a Csillag fő feladatait Tikász Sándor bv. ezredes, akit június 15-étől neveztek ki a Szegedi Fegyház és Börtön élére.
2013. 06. 27. 08:22
A legszebb vízparti területen fekszik egy egykor szép időket élt ingatlan, ami ma szemét és patkányok tanyája. Tulajdonosa a Tolna Megyei Önkormányzat.
2013. 06. 27. 08:00
Az asszonyverésről elhíresült politikus házasságra készül - azzal a nővel, akit állítólag úgy megvert, hogy kórházba kellett vinni.
2013. 06. 27. 06:25
Megrázó és megdöbbentő vallomást tett Kanada volt védelmi minisztere országnak, világnak.
Június 25-én nagy csinnadrattával megnyitotta kapuit az EFOTT. Zánka 209 hektáros területét már kora délután ellepték a fiatalok, a Nagyszínpad körül pedig nyüzsögni kezdtek a művészek.
Bár hangosabbnak induló ellentétek borzolták a kedélyeket a hétvégi Szent Donát szoboravatáson, de helyreállt a harmónia Csókakőn.
"Megbukott" - Egymást értékelték a képviselők
A Petőfi híd alatti parkolót és a Móricz Zsigmond rakpartot is lezárják szerda délután, mivel ismét árad a Mosoni-Duna, s a Rába is kilép medréből.
Uniós támogatással, mintegy 700 millió forintos költséggel korszerűsíti szennyvíztisztító-telepét Röszke és Domaszék – közölte Borbásné Márki Márta független röszkei polgármester.
Arra kértük a honatyákat, értékeljék egymást teljesítményét. Jót csak elvétve tudtak mondani a másikról, de L. Simon László és Hiller István között alakul valami...
2013. 06. 26. 17:00
Az osztrák lakberendezési áruházláncnak állítólag dél-afrikai tulajdonosa lett.
2013. 06. 26. 16:47
- 19:21 „Tőlünk ilyet nem tudnak várni” – Szijjártó Péter is megcáfolta Gulyás Gergelyt
- 19:13 Orbán: Nemzeti egység nélkül akárhogy vitézkedtem volna én ottan Buga Jakab módjára a fokosommal Brüsszelben, beletoltak volna bennünket a háborúba
- 19:10 Mészárszékké vált az angoloknak a BL – de meg kell ezen lepődni?
- 18:34 Katona Szandra elmondta, mit gondol az RTL új, Kincsvadászokhoz hasonló műsoráról
- 18:32 Elemzők: Gulyás Gergely háborús elszólása megakasztotta a Fidesz-kampányt, ráadásul a kormánypárt fő üzenetét hitelteleníti
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 18:09 Pintér Sándor levelet írt a halálra gázolt rendőr szüleinek
- 17:45 CPAC Hungary: Javier Milei lesz a sztárvendég
- 17:34 Szijjártó Péter szerint „valahogy április elején” érkezik Magyarországra az amerikai alelnök
- 17:18 Visszafordult Budapestről Andrej Babiš cseh miniszterelnök, miután egy Izrael-ellenes csoport felgyújtott egy raktárépületet Csehországban
- 17:03 Két futam után távozott egy Forma-1-es csapatfőnök
- 17:02 Chuck Norris ikergyerekei megosztották gondolataikat néhai apjukról
- 16:53 Nagyot nézhetnek a hobbikertészek, ha vetőmagot vennének
- 16:38 Panyi Szabolcs szerint órákkal a rajtaütés előtt mindent rendben találtak az ukrán pénzszállítóknál a NAV-osok, a Guardian úgy tudja, beinjekciózták az egyik Oschadbank-alkalmazottat
- 16:36 Kivégeztek egy 19 éves iráni birkózót
- 15:12 Meghalt Chuck Norris
- 14:00 Meghalt a kórházban a 8-as főúton elütött, 22 éves rendőr
- 15:56 Meghalt Chuck Norris, a pörgőrúgások királya, a legyőzhetetlenség szinonimája
- 11:45 „Orbán Viktor bukni fog. A Fidesz. Ez az év az utolsó, amikor János Kossuth-esélyes” – sorra szólalnak meg az írók a Lackfi-botrányról
- 10:41 Látott már boldog kistigrist? Végre otthonra lelt Pablo, akire szörnyű körülmények közt találtak rá Tiszafüreden – galéria
- 12:33 Gulyás Gergely feljelentést tett választási csalás miatt
- 16:38 Panyi Szabolcs szerint órákkal a rajtaütés előtt mindent rendben találtak az ukrán pénzszállítóknál a NAV-osok, a Guardian úgy tudja, beinjekciózták az egyik Oschadbank-alkalmazottat
- 10:56 Dobrev Klára a visszalépő DK-s jelöltről: „megzsarolták, fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás”
- 13:36 Kopping Rita, a visszalépett jelölt: Reggel még a DK-ra szavaztam volna, most már nem biztos
- 17:18 Visszafordult Budapestről Andrej Babiš cseh miniszterelnök, miután egy Izrael-ellenes csoport felgyújtott egy raktárépületet Csehországban
