Belföld
5 találatos szelvény nem volt, de így is lett 16 milliomos.
2013. 10. 12. 19:51
Baján járt Bajnai Gordon, a szocialisták elfogadták mind az országos, mind az európai parlamenti választási listájukat, a DK pedig tisztújító kongresszust tartott.
2013. 10. 12. 19:46
Baja nem azzal vonul be a magyarországi demokratikus választások történetébe, hogy itt csalt először a Fidesz, hanem azzal, hogy itt kapott először papírt róla" – mondta mondta Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője szombaton a Duna-parti városban. A Fidesz büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
Rejtélyes gasztrofotót posztolt saját Facebook-oldalán a kormányfő.
2013. 10. 12. 15:06
Az idei Csomorkány Kupa díszvendége az olimpiai bronzérmes Érsek Zsolt.
Roma fiataloknak tartott nyílt napot az esztergomi rendőrség.
2013. 10. 12. 12:17
Nők kezéből tépte ki táskájukat, az értékekkel elmenekült.
Hétfőn avatják fel a németországi székhelyű Rehau-cégcsoport győri gyárát a város ipari parkjában; a társaság korábbi közlése szerint a 60 millió euróból épülő üzemben az Audi három modelljéhez gyártanak lökhárítókat.
A testületi tagok a fejlesztések elmaradását, a költségvetési fegyelem és a karizmatikus vezető hiányát vetették fel.
2013. 10. 12. 10:34
- 16:42 Momentum-frakcióvezető: lépjenek vissza a billegő körzetek DK-s és kutyapártos jelöltjei
- 16:23 Tönkreverte ellenfelét a kézilabda-válogatott
- 16:21 „Ne álljatok meg félúton. Nyugodtan zárjatok ki engem is” – írja Dobrev Klárának a DK-s politikus, aki védelmébe vette visszalépő társát
- 15:58 Több száz gyerek apja lehet egy apa-fia páros, eltiltották őket a spermaadástól
- 15:47 122 millió forint helyett 70 millióért kelt el egy budai lakás – így alkudoznak a vevők az ingatlanpiacon
- 15:37 Zelenszkij „halálos fenyegetésével” reagált a kormánykommunikáció az Orbán elleni merényletről író Washington Post cikkére
- 15:23 Őrültnek nézték a modern rakéta megalkotóját
- 15:11 Szijjártó Péter a Washington Post-értesülésről: Érdekes módon a Tisza Párt elnöke néhány héttel vagy hónappal ezelőtt pont önmerényletekről beszélt
- 15:01 Magyar Péter: „Remélem, Orbán Viktor és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút”
- 14:23 Átment a nemi teszten, a nők között bokszolhat Helif sorstársa
- 14:00 Kvíz: felismered a magyar celebes műsorokat egyetlen pillanatképről?
- 13:58 Agyvérzése miatt tűnhetett alkalmatlannak Ulászló királyunk
- 13:56 Támadás érte Irán legfontosabb nukleáris létesítményét
- 13:49 Negyedmillió embert várnak a BTS visszatérő koncertjére
- 13:32 Tóth Gabi Tóth Veráról: Ő is eltávolodott a politikai nézeteim miatt, mert nem feltétlenül gondoljuk ugyanazt a világról
- 10:31 Washington Post: Az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy Orbán Viktor elleni merényletet
- 05:45 Kvíz: régi fotók, ismerős arcok – kitalálod, melyik magyar színész látható az archív képen?
- 05:45 Kvíz: földrajzi tévhitek és a térképek rejtett torzításai – mennyire ismered valójában a világunkat?
- 08:03 Chuck Norris emlékére itt a filmes kvíz, amit kötelező 10/10-re kitölteni
- 06:03 A Coldplay-koncerten lebukott nő szerint volt főnöke könnyen megakadályozhatta volna a botrányt
- 11:48 444: 145 jegyet vásárolt fel a kormányhoz kötődő Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség a Magyar Péter-film vetítésére, hogy lefotózhassák az üres termet
- 08:11 Háromhavi gázszámla jöhet egyben? – az MVM reagált olvasóink aggodalmaira
- 05:30 Rambo-kvíz: mennyire emlékszel a legendás akciófilm-sorozatra?
- 15:11 Szijjártó Péter a Washington Post-értesülésről: Érdekes módon a Tisza Párt elnöke néhány héttel vagy hónappal ezelőtt pont önmerényletekről beszélt
- 09:56 Putyin pszichológushoz küldené azokat az orosz nőket, akik nem szeretnének gyereket
