Belföld

Az MSZP szobrot állított Horn Gyulának

Horn-szobor (horn-szobor)
Horn-szobor (horn-szobor)

Felavatták Horn Gyula néhai miniszterelnök-pártelnök mellszobrát az MSZP budapesti székházának aulájában.

Kocsis András Horn Gyulát ábrázoló szobrának avatásán Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke elmondta, Horn Gyula azon kevés magyar államférfi egyike volt, aki beírta nevét az európai és a világtörténelembe, pragmatizmusával, éleslátásával, tisztességével hozzájárult a demokratikus átmenethez.

A szoboravatón a szocialista párt prominens képviselői mellett részt vett a néhai kormányfő özvegye, fia és unokái is. Az ünnepségen az is kiderült, hogy szombattól a néhai kormányfő-pártelnök nevét viseli az MSZP Jókai utcai székházának központi tanácsterme.


Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Egy hete a Somogy megyei Marcaliban állították szobrot Horn Gyulának, aki 1994 és 1998 között volt miniszterelnök, 1990 és 1998 között az MSZP elnöke. Idén június 19-én hunyt el hosszú betegség után 81 éves korában.

A szoboravató után elkezdődött az MSZP választmányának zárt ülése, amelyen a választási programról, az országgyűlési és az európai parlamenti listáról döntenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik