Belföld

Most hullnak ki az MSZP nagy öregei

Lendvai-Ildiko(430x286)(1).jpg (Lendvai Ildikó)
Lendvai-Ildiko(430x286)(1).jpg (Lendvai Ildikó)

Szombaton tárgyalja az MSZP választási programját a párt választmánya, amelynek országgyűlési és európai parlamenti listájára is javaslatot tesz. Az élen Mesterházy lesz, akit és Botka László követ, Lendvai Ildikó, Kovács László és Lamperth Mónika viszont nem lesz rajta.

Az MSZP alapszabálya együttdöntési kötelezettséget ír elő a listát előterjesztő elnökségnek és a választmánynak. Vagyis ha a választmány változtatna a névsoron, az még ma visszakerül az elnökség elé, és így tovább, amíg nincs konszenzus. Az egy hét múlva esedékes kongresszus elé már egy zárt lista kerül.

A szocialisták a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok alapján körülbelül 25-30 listás mandátumot szerezhetnek, de mivel a befutó helyen szereplő politikusok egy része egyéniben is indul, a választási eredménytől függően akár a 45-50. hely is érhet mandátumot. Ám a pártvezetők közül többen – például Tóbiás József, Gúr Nándor és Molnár Zsolt – lemondtak az egyéni indulásról, hogy körzetükben a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetség állíthasson jelöltet. Botka László pedig azért nem indul egyéniben, hogy ha ismét győz a szegedi polgármester-választáson, és ezért le kell mondania képviselői helyéről, a listáról pótolhassák, ne kelljen időközi választást kiírni.

Akik maradnak

Biztosra vehető, hogy a listát Mesterházy Attila pártelnök vezeti majd, és őt Botka László választmányi elnök követi. Az első tízben kap helyet egybehangzó sajtóinformációk szerint Tóbiás József és Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes (a Pest és a Tolna megyei pártelnök), Simon Gábor elnökhelyettes, a borsodi szocialistákat vezető Gúr Nándor alelnök, Molnár Zsolt kampányfőnök és budapesti MSZP-elnök, Velez Árpád pártigazgató és Kunhalmi Ágnes elnökségi tag. Előkelő helyre számíthat másik két frakcióvezető-helyettes, Józsa István és a Komárom-Esztergom megyei szervezetet irányító Lukács Zoltán is.

Utánuk az elnökségi tagjai – Bangóné Borbély Ildikó, Demeter Márta, Korózs Lajos, Teleki László, Tóth Bertalan és Varga László -, majd a választmány vezetői és a többi megyei elnök következhet.

Biztosan befutó helyet kap a jelenlegi képviselőcsoportból Bárándy Gergely, Hiller István, Steiner Pál és Tukacs István. Mögöttük, de mandátumot érő helyen szerepelhet Baja Ferenc és Szekeres Imre.

Az MSZP-ben érvényben lévő kvótaszabályok értelmében a lista ötödén nőknek, ötödén 35 éven aluli politikusoknak kell szerepelniük. Ennek révén számíthat mandátumra több, parlamenti rutinnal még nem rendelkező politikus között például a paksi Heringes Anita.

Akik mennek

Ugyanakkor nem lesz tagja a következő Országgyűlésnek két korábbi pártelnök, Lendvai Ildikó és Kovács László, valamint Lamperth Mónika, Kovács Tibor, Mandur László és Káli Sándor sem, akikkel nem számol a pártvezetés.

Vannak, akik csak a hazai belpolitikától távolodhatnak el. Az MSZP EP-listáját Szanyi Tibor vezetheti, akit Ujhelyi István parlamenti alelnök követ. Az Európai Parlamentben folytathatja Veres János korábbi pénzügyminiszter, a jelenlegi szocialista EP-képviselők közül Gurmai Zita, és mandátumot érő helyet szánnak Gúr Roland delegációtitkárnak is.

A választmányi ülés zárt lesz, kezdete előtt az MSZP-székház aulájában felavatják Horn Gyula néhai miniszterelnök szobrát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik