Belföld
Még a héten nyilvánosságra hozhatják a dokumentumot, amelyet Lázár János már kézhez kapott – írja a Magyar Nemzet.
2014. 10. 21. 08:14
Volt olyan szavazókör, ahol egyetlen szavazatra csökkent a különbség, de a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) hétfői újraszámolása után a képviselői mandátumok kiosztása nem változott.
2014. 10. 21. 07:43
Véletlenül bekapcsolva maradt mikrofon rögzítette a keceli városvezető szavait.
A kormányfő kifejezetten ingerült a botrány miatt, mert nem tudott semmit az ügyről kirobbanása előtt. Szijjártótól várja a helyzet rendezését.
2014. 10. 21. 06:58
Úgy döntöttünk, kitiltjuk az országból a rossz időt. Képek az utolsó napsugarakról!
2014. 10. 21. 06:36
Komoly viharokkal jön a lehűlés, szerdára az ország kétharmadára narancs figyelmeztetést adtak ki.
Ne megszokásból autózzon! Kezdődik az ’56-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából szervezett programsorozat.
Az egykori NAV-os szerint egy gabonakereskedő céget is korrumpálni akartak Magyarországról. Kizártnak tartja, hogy a kormány ne tudná, kiket tiltottak ki az Egyesült Államokból.
2014. 10. 20. 21:54
Több jelöltnél is más eredményt talált a Fővárosi Választási Bizottság az újraszámlálásnál, de helyben hagyták az eredményt.
2014. 10. 20. 20:02
Felülvizsgálati kérelemmel fordultak az ítélőtáblához a polgármester-választás megismétlését elrendelő területi választási bizottsági határozattal szemben.
2014. 10. 20. 19:47
A kormányfőt a külföldön dolgozó magyarokról is kérdezték. Bármikor hazajöhetnek, "szívesen látjuk őket" - jelentette ki a miniszterelnök.
2014. 10. 20. 18:21
Kocsis Mátéék azzal indítottak hadjáratot a Kék Pont ellen, hogy a kerületbe vonzza a drogosokat. Mióta elüldözték a szervezetet, egyre többen lövik magukat az utcán és több az eldobált tű.
2014. 10. 20. 18:05
A fideszes polgármesterjelölt a szavazatok újraszámlálását és új választás kiírását szeretné elérni.
2014. 10. 20. 17:42
Meg is jelent a vevő, utánfutóval. A felbőszült helyiek nyomására hiúsult meg az üzlet.
Súlyos betegség után 69 éves korában érte a halál a költő-író-műfordítót.
Dísznek van a fénysorompó Mályiban.
2014. 10. 20. 15:12
Az államfő parlamenti felszólalásában érintőlegesen sem tért ki a botrányra, a VS.hu-nak megmagyarázta, miért nem.
2014. 10. 20. 15:05
Az államfő összefogást sürgetett a klímaváltozás miatt. A Tisza mentén élők biztonsága érdekében új víztározók építését javasolta.
2014. 10. 20. 14:38
A fegyveres csapatok a légitámadások hatására hagyták hátra a Tikrit körüli területeket.
Három liftet terveznek, jövő tavaszra készülnek el. Az autóforgalom csökkentését remélik tőle.
A miniszter baráti segítségről, konstruktív légkörről beszélt a nemzetbiztonsági bizottság mai ülésén.
2014. 10. 20. 13:21
- 08:47 Kiderült, Kajdi Csaba miért utasította vissza Horváth Éva jelentkezését a modellügynökségéhez
- 08:46 A százéves Kurtág György korai kéziratára bukkantak Kecskeméten
- 08:28 Egy 20 éves férfi késelt meg Sopronban egy 28 éves férfit
- 08:19 Weisz Fanni kisfia még nem beszél, de jelnyelvvel már kommunikál
- 08:03 Kölyökkutyákat foglaltak le a pénzügyőrök
- 07:59 Ijesztően gyorsan növekszik egy ősi fekete lyuk
- 07:49 Fidesz-tag kerülhet a parlamentbe a roma listáról
- 07:47 „Mindketten tettünk azért, hogy idáig eljussunk” – 20 év után szakítottak a Nyerő Páros egykori szereplői
- 07:38 Hóvihar tarolta le az USA északkeleti felét
- 07:24 Baj van a Simple alkalmazással: a MÁV- és a BKK-jegyeket sem lehet elérni
- 07:13 Kocsis Máté vállalja a drogtesztet Magyar Péterrel
- 07:01 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:58 Miért vett fel a Tisza feleannyi ajánló ívet, mint a Fidesz? – szakértőket kérdeztünk az aláírás-számháborúról
- 06:45 A Házasság első látásra két szereplője tűnt fel az Ingatlanvadászokban
- 06:39 Egy héten belül két diák is öngyilkossági szándékát jelezte az ercsi iskolában
- 05:55 Másfél milliárd forintot kaszált néhány Mol-vezető, amikor leállt a Barátság kőolajvezeték
- 06:28 Orbán Viktor a 24.hu-nak: Ne tessék izgulni, megnyerjük!
- 21:37 Nagy Márton elárulta, melyik nagybankok maradhatnak Magyarországon, legalábbis 5-ből 4-et
- 06:58 Miért vett fel a Tisza feleannyi ajánló ívet, mint a Fidesz? – szakértőket kérdeztünk az aláírás-számháborúról
- 20:45 Boldog István hamis AI fotót tett közzé a Tisza aláírás-gyűjtéséről, de rajta felejtette a vízjelet
- 05:30 Tecától Szifonig: nagy kvíz A mi kis falunkról
- 05:50 Ez az Indiana Jones-kvíz neked való, ha a film zenéjét már most dúdolni kezdted
- 06:39 Egy héten belül két diák is öngyilkossági szándékát jelezte az ercsi iskolában
- 07:13 Kocsis Máté vállalja a drogtesztet Magyar Péterrel
- 20:14 Közel 900 milliót vesz ki Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata egy csekély olvasottságú bulvárlapból
