Belföld

Áder a kitiltásról

Az államfő parlamenti felszólalásában érintőlegesen sem tért ki a botrányra, a VS.hu-nak megmagyarázta, miért nem.

Sem köztársasági elnökként, sem egyszerű jogászként nincs mit mondania az Amerikából kitiltott magyar állampolgárok ügyéről, amíg nincs konkrét bizonyíték bármilyen visszaélésre – nyilatkozta Áder János a VS.hu-nak a Parlamentben, amikor arról kérdezték, miért nem beszélt felszólalásában a botrányról.

Az államfő szerint az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, bizonyítékokkal pedig még nem álltak elő az amerikaiak. Ha bármilyen bizonyítékot felmutatnak arról, hogy magyar kormánytisztviselők visszaélést követtek el, akkor foglalkozni kell a dologgal, és akkor ő is állást foglal majd – tette hozzá Áder János.

Noha sokan az Egyesült Államok beutazási tilalmáról szerették volna hallani, a köztársasági elnök most csak a New York-i, ENSZ által szervezett klímakonferencia kapcsán az összefogás fontosságáról beszélt.

Felszólalása indokaként kiemelte: Magyarország három idei választáson van túl, így “a kampányzaj elültével olyan pillanathoz érkeztünk, amikor eszmét cserélhetünk olyan kérdésekről is, amelyek választási ciklusokon átívelő jelentőséggel bírnak”. Jelezte, a parlamenti pártok programjában nincs nagy különbség a környezeti fenntarthatóság ügyében, ami jó alap lehet a közös nevező megtalálásához.

Varju László független képviselő Áder János államfő hétfői parlamenti beszédére reagálva hiányolta, hogy az államfő nem beszélt a Washington által elrendelt beutazási tilalomról. Úgy fogalmazott, “amikor Magyarországot ilyen megaláztatás éri, a köztársasági elnök néma nem maradhat”, meg kell szólalnia. A Demokratikus Koalíció politikusa azt mondta: “lehet, hogy ő maga is abba a sorba tartozik, hogy igazából elterelő műveletet hajt végre egy (…) kritikus szituációban”.

A köztársasági elnököt oda kell sorolni az Állami Számvevőszék elnöke vagy a legfőbb ügyész mellé, mert “ő is csak azt szolgálja, ami Orbán Viktor urat, a magyar köztársaságot és a Fideszt ilyen értelemben (…) érdekli”, miközben eltereli a figyelmet arról, hogy Magyarország nemzetközileg mennyire elszigetelt és mennyire lehetetlen helyzetbe került – tette hozzá, majd arra is kitért, hogy néhány napja a fővárosi Blaha Lujza téren ezrek álltak sorban egy tál ételért, miközben Magyarországon négymillió szegény él. Az államfő nem maradhat néma egy ilyen helyzetben sem, amikor a KSH az erre vonatkozó adatokat “eldugja” – szögezte le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik