Belföld

[FN] Az emberi mozgást imitáló robotokat fejlesztett ki a japán Kyoto Prefecture kutató központ. A kísérlet részeként a robotok tenyerükre állított egy méteres rúddal egyensúlyoznak 20 másodpercen keresztül. A robotok ujjai három centiméter hosszúak és öt milliméter vastagok, és a kutatóknak már sikerült több mint három perces egyensúlyozásra is beprogramozni őket. A 190 centiméter magas robotok 30 "ízülettel" rendelkeznek, és programozásuk haso
2001. 09. 11. 14:11
Július után augusztusban is erőteljesen mérséklődött az infláció. A nem dráguló energia, a szelídülő agrárárak, valamint a forint erősödése együttesen megtették hatásukat, így az infláció töretlenül halad a jegybank által felvázolt pályán.
2001. 09. 11. 14:10
[FN, MTI-Eco] A német BMW autógyár az év első nyolc hónapjában 595900 gépjárművet adott el , 9,5 százalékkal többet, mint a tavalyi első nyolc hónapban. A nyugat-európai eladások - Németország nélkül - alig 6 százalékkal emelkedtek, de Amerikában 21,8 százalékkal bővültek. A BMW, közleménye szerint, az év egészére 900 ezret meghaladó eladási számot vár, ez 9 százalékkal haladná meg a tavalyit.
2001. 09. 11. 11:44
[FN, MTI-Eco] Az idei év első hét hónapjában mintegy hat százalékkal nőtt a Budapestre látogató vendégek száma , akik 9,3 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el, mint egy évvel korábban - tájékoztatott Fekete László, a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. (BTH) igazgatója. A vendégek száma január-júliusban elérte az 1,1 milliót, akik összesen mintegy 2,9 millió vendégéjszakát töltöttek el a fővárosban.
2001. 09. 11. 11:27
[FN] Hathavi mélypontjára zuhant az olasz fogyasztói bizalmi index a Bloomberg közlése szerint augusztusban. A mutató főként azért esett, mert lassult a gazdaság, a kormány pedig elhalasztotta a beigért adócsökkentéseket. Az olasz kormány által finanszírozott Isae gazdaságkutató intézet adatai szerint az szezonálisan kiigazított index a júliusi 124,2 pontról 120,8-ra csökkent.
2001. 09. 11. 10:50
[FN] Négy év óta a legkisebb mértékben növekedett Franciaország gazdasága - számolt be a Bloomberg, miután a francia statisztikai hivatal, az Insee közöle a nyugat-európai ország második negyedéves GDP-adatait. Eszerint az ezévi francia második háromhavi nemzeti össztermék csupán 0,3 százalékkal növekedett az előző negyedévhez képest, ami megegyezik a várakozásokkal. Az első negyedéves adat a véglegesítés után 0,4 százalék lett, miután az előzet
2001. 09. 11. 10:27
[FN, MTI-Eco] Németország külkereskedelmi többlete júliusban 16,6 milliárd márka volt a júniusi 13,4 milliárd után - közölte kedden a német statisztikai hivatal. Tavaly júliusban a külkereskedelem aktívuma 11,4 milliárd márkát tett ki. Az export 108,8 milliárd márkára emelkedett a júniusi 104,6 milliárdról, miközben az import 92,2 milliárd márkára nőtt a júniusi 91,1 milliárdról.
2001. 09. 11. 10:11
[FN, MTI-Eco] A magyar börze hétfői gyengülését követően a keddi kereskedésben enyhe pozitív korrekcióra számítanak a megkérdezett részvénypiaci szakértők. A BUX 6234,41 ponton kezdett. A 225 válogatott részvény Nikkei indexe 97,26 pontos (0,95 százalékos) emelkedéssel 10292,95 ponton állt a kereskedés végén. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 15,4 pontos, a frankfurti tőzsde vezető indexe, a DAX-30 10,67 pontos emelkedéssel
2001. 09. 11. 10:08
[FN, MTI-Eco] A fogyasztói árak augusztusban 0,2 százalékkal csökkentek júliushoz képest , és 8,7 százalékkal haladták meg a 2000 augusztusi szintet, az első nyolc hónapban az árak átlagosan 10,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden. Az elemzők augusztusra 9 százalék alatti inflációt várnak. A fogyasztói árak júliusban 0,1 százalékkal nőttek júniushoz képest, és 9,4 százalékkal ha
2001. 09. 11. 09:23
[FN] A mikrohitel már az összel a hatmillió forintra emelt plafonnal igényelhető - tudta meg a Világgazdaság a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) illetékesétől. Változnak ugyanakkor a program feltételei is, egyebek között a futamidő meghosszabbítása várható. A mikrohitelplafon emelése egyike a kis- és középvállalkozói szektornak az új monetáris politikához történő alkalmazkodását segítő hétpontos kormánycsomagnak. A Gazdasági Miniszt
2001. 09. 11. 08:30
[FN] A múlt héten - azaz az első lehetséges jelentkezési napokon - 6686 hallgató igényelt diákhitelt az ország postahivatalaiban - adja hírül a Világgazdaság. A naponkénti igénylések száma fokozatosan nő, hétfőn 750, pénteken viszont már bő 2500 darab volt - tájékoztatták a Magyar Posta (MP) Rt. sajtóosztályán a Világgazdaságot. Egyes számítások szerint a hitelnyújtó Diákhitel Központ (DHK) Rt.-nek máris 1-1,4 milliárd forintos kiadást jelent az
2001. 09. 11. 08:25
[FN, MH] Célszerű lenne mielőbb létrehozni a turisztikai szakma és az állam közös anyagi hozzájárulásával egy, az uniós követelményeknek megfelelő marketing csúcsszervezetet , mondta lapunknak Lengyel Márton, a Magyar Turisztikai Egyesület (Matur) elnöke. Szerinte a turisztikai hozzájárulás eltörlése helyett ezt a megoldást kellene nagyító alá venni, hiszen ily módon beleszólást lehetne biztosítani a turizmus képviselőinek az országmarketingre sz
2001. 09. 11. 08:10
[FN, Nsz] az eredetileg tíz, később hét évre gyorsított fejlesztési terv hét újabb feladattal bővült - írja a Népszabadság. Az augusztus elején már beharangozott, most megjelent kormányhatározat szerint Budapesttől egészen az országhatárig kétszer két forgalmi sávon épül majd ki az M7-es. A korábbi terv szerint 2007-ig az M7-es teljes vonalának csak 70 százaléka készült volna ilyen szélességben. Az új feladatok között szerepel Budapest és Székes
2001. 09. 11. 07:59
[FN, Nsz] Takács Viktort, az Index hírigazgatóját nevezték ki a novemberben induló kormányzati portál főszerkesztőjévé - írja a Népszabadság. A kormányportál létrehozására kiírt pályázatot az IBM Magyarország nevével fémjelzett - és a multinacionális cég leányvállalatán kívül az IQSoft Rt.-t, a MÁV Informatika Kft.-t és a Webigen Rt.-t tömörítő - konzorcium nyerte. A társaság 408 millió forintért vállalta az online közigazgatási honlap fejleszté
2001. 09. 11. 07:53
Az amerikai tőzsdéken alacsony volatilitás mellett szinte alig változtak az árfolyamok. A befektetők gondolkodóba estek: mennyire beteg a gazdaság, mennyivel romolhat tovább a helyzet és, ami a legfontosabb, mikor számíthatunk javulásra?
2001. 09. 11. 07:51
[FN] Átfogó törvénycsomagot készít elő a kormányzat a mélyülő piaci válsággal küszködő mezőgazdaság viszonyainak rendezésére - olvasható a Népszabadságban. Eközben Vonza András agrárminiszter arra számít, hogy egyes politikai erők a pillanatnyi piaci zavarokat tüntetések gerjesztésére használják majd fel. A tárca vezetője úgy vélekedett, hogy a jelenleg legsúlyosabb gondokkal küzdő búzaágazatban a közeljövőben enyhülhetnek a feszültségek, mivel
2001. 09. 11. 07:45
Olvasói sztorik