Hét tagozat jön létre a Fideszben, ha a májusi kongresszus a párt alapszabályának módosítását az elnökség javaslata szerint hagyja jóvá - értesült az MTI szerdán a Fidesz elnökségi ülését követően.
Jörg Haider menedéket ajánlott fel Nadzsi Szabri iraki külügyminiszternek arra az esetre, ha elhagyná országát, s ezzel nyomban éles bírálatokat váltott ki.
Indiai gyárába, Chennai-ba helyezi át a benzinnel hajtott gépkocsik indítómotorjainak a gyártását Székesfehérvárról a Visteon; a döntésre a gyártás veszteségessé válása miatt került sor - tájékoztatta az MTI-t a Visteon Hungary Kft. kommunikációs vezetője.
A többségi tulajdonos kivásárlásával a Mediatech Média-és Kábeltechnológia Kft. lett a Minimax televíziót működtető társaság kizárólagos tulajdonosa - értesült az MTI. Az eddig a társaságban húsz százalékot birtokló kisebbségi tulajdonos a francia Canal Plus csoport egyik cégének részesedését vásárolta meg. A Minimax gyermekcsatorna 1999 decemberében kezdte meg adását, s műsora tavaly már 1,2 millió háztartásban volt látható.
Négy Bombardier típusú repülőgép megvásárlásának finanszírozásáról döntött a kormány - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.
A Coca Cola Enterprises Inc, a Coca Cola Co. italgyártó fő palackozója szerdán bejelentette , hogy első negyedéves eladásai - elsősorban az erős európai eladás-növekedésnek köszönhetően - volumenben 2,5 százalékkal haladják meg a tavalyi év azonos negyedének értékesítését, így a cég továbbra is korábbi nyereségbecslésének teljesülésére számít. Az első negyedben az európai értékesítési volumen 5,5 százalékkal nőtt, míg az észak-amerikai eladások c
Egy szerda délutáni harctéri jelentés szerint az előretörő amerikai erők harminc kilométerre megközelítették Bagdadot, és felkészültek egy vegyi támadás kivédésére.
E hónap végén megszűnik a Népszabadság Budapest-melléklete : az MTI értesülését szerdán megerősítette Eötvös Pál, a politikai napilap elnök-főszerkesztője. Tájékoztatása szerint a jelenleg hatoldalas melléklet helyett frissebb híreket és több kulturális információt közölnek öt oldalon a lap fővárosi kiadásában. Eötvös Pál hozzátette: e megoldás révén a jelenlegi délután három óra helyett este kilencig kerülhetnek fel hírek ezekre az oldalakra, íg
Motorkerékpár balesetében elszenvedett sérülései - kulcscsont-törés és hat bordájának törése - miatt Mark Knopfler , magyar származású gitáros-énekes-zeneszerző lemondta áprilisi-májusi európai turnéját, így - a május 14-re tervezett budapesti fellépését is. A jegytulajdonosok a jegyeket a megvásárlás helyén válthatják vissza 30 napon belül.
Iraknak a háború befejezése után még legalább öt évet kell majd várnia arra, hogy teljes egészében kiaknázhassa a hatalmas olajvagyona nyújtotta előnyöket, mert ennyi ideig tarthat a politikai helyzet stabilizálódása.
Umm-Kaszr dél-iraki kikötő közelében 100 ezer ember számára építenek fogolytábort az Irakban hadakozó amerikaiak és britek. Mint a Stern német magazin legújabb számában jelenti, brit utászok építik a tábort Umm-Kaszrtól északkeletre.
Bevezették a tőzsdére a Hudson Highland Groupot szerdán. Az amerikai értékforgalmazói szövetség Nasdaq piacának legújabb szereplője a TMP Worldwide-ból vált ki.
Az iráni száműzetésben élő iraki síita ellenzék szerdán közleményben figyelmeztetett, hogy Szaddám Huszein iraki elnök bevetésre készen tart tíz olyan repülőgépet, amellyel kilátástalan helyzetben vegyi és bakteriológiai fegyvert vetne be a szövetséges erők ellen.
A Termőföldért életjáradékot elnevezésű program keretében négyezer pályázó 10,5 ezer hektár birtokot ajánlott fel megvételre a Nemzeti Földalapnak - közölte Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium címzetes államtitkára szerdán Nyíregyházán sajtótájékoztatón.
Az olajárak bizonytalanságától eltekintve a kormány nem tart attól, hogy az infláció a tervezett 4,5 százalék +/- 1 százalékos sávból kicsúszna és továbbra is elkötelezett a költségvetési hiány 4,5 százalékra történő leszorításában.
Miután az amerikai erők heves ellenállásba ütköztek a Szaddám Huszein iraki diktátor eltávolításáért indított csatában, a katonai elemzők felteszik a kérdést, vajon Washington a helyes tanulságokat vonta-e le korábbi afganisztáni hadjáratából.
Egyetlen nap leforgása alatt két üzenet is elhangzott Szaddám Huszein nevében az iraki televízióban, s az a tény, hogy ő maga egyik alkalommal sem jelent meg a képernyőn, tovább táplálta a sorsával kapcsolatos találgatásokat.
Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – hiánya március végéig 282,1 milliárd forintot ért el, amely az éves előirányzat 33,9 százalékát teszi ki. Az államháztartás bevételei március végéig az előirányzat 24,3 százalékára teljesültek. Az államháztartás jóváhagyott kiadásaiból 25,3 százalék került elköltésre.
Márciusban az államháztartáson belül a központi költségvetés egyenlege 83,3 milliárd forintos hiánnyal, a
A Vodafone két új szolgáltatást indított el azon üzletemberek számára, akik életében a mobil ügyintézés, illetve a mobiltelefon és a számítógép közötti átjárhatóság megteremtése egyre nélkülözhetetlenebb.