Az első látásra impozáns gazdasági növekedés mögött továbbra is a kétes értékű belső keresletnövekedés áll, az államháztartási hiány viszont nem olyan vészes, mint amilyennek látszik.
Többfordulós tárgyalási sorozat befejeztével, a román kormány megállapodott az erdélyi, főleg brassói szakszervezetekkel az elbocsátásokról és kompenzációról, amelyek számos nagyvállalatot, illetve azok munkásait érintik.
Öt állami hivatalnokot bocsátottak el Bulgáriában 2002-ben korrupciós ügyek miatt. A novinite.com értesülései szerint a legtöbb visszaélés a szófiai belügyminisztériumban történt, ahol 264 esetre derült fény.
A British Petrol (BP) 100 millió dolláros olajipari beruházásra készül Oroszországban, a Szahalin sziget partjainál, jelentette be az orosz Rosznyeft olajipari nagyvállalat csütörtökön.
A várakozások szerint emelkedéssel nyithat csütörtökön a Wall Street, miután az irak ellen folytatott háborúban újabb sikereket arattak a befektetők szerint az amerikai csapatok.
2003. március 26-án közös igazgatósági tagokat választott meg a Csemege-Match Kereskedelmi Rt. és a Profi Magyarország Rt. A két cég vezetői szerint a közös igazgatósági tagok megválasztása a két vállalatra vonatkozó tervek bevezetésének első lépése.
Az érvényben lévő nyugdíjrendszer előnyeinek megvédésére négy szakszervezet által meghirdetett országos közlekedési sztrájk csütörtök reggeltől súlyos fennakadásokat, helyenként a forgalom szinte teljes megbénulását idézte elő a franciaországi repülőterek, metrójáratok, autóbuszok és városi gyorsvasutak forgalmában.
Csütörtökön is folytatódott a dollár árfolyam emelkedése, miután a legfrissebb hírek szerint az amerikai csapatok sikeresen nyomulnak előre az iraki főváros irányába. A dollár/euró árfolyam még így is a háború kezdete előtti szintnél alacsonyabban van.
Az Európai Központ Bank (EKB) tanácsa csütörtöki ülésén Rómában az irányadó kamat változatlanul hagyásáról döntött. A kamatszint így most 2,5 százalék.
Az EK legutóbb március 6-án csökkentette a kamatot 25 bázisponttal a mostani szintre. Azt megelőzően 50 bázispontos csökkentést hajtott végre, tavaly december 5-én.
Ugyan mérsékelt az eurózóna gazdasági növekedése, és lassul az infláció, ami kellő mozgásteret ad a EKB-nak a
A harminc legnagyobb francia ipari és szolgáltató cég együttes tőzsdei értékcsökkenése 2002-ben 28,7 milliárd euró. Egy évvel azelőtt még 8,5 milliárdos pozitívumot regisztráltak.
A lakossági megtakarítónak bizonyos kockázatcsökkentő védelem jár. Vannak olyan alapok, amelyek a közvetítő intézmény esetleges bukása esetén limitálják veszteségeit.
Eredményre vezettek a dél-amerikai Luksic-csoport és a Heineken között hónapok óta folyó tárgyalások a karlováci Karlovacka Sörgyár többségi részesedésének eladásáról.
A Fujitsu Siemens Computers Kft. az elmúlt évben 125,7 millió forint adózás előtti eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 115 millió forinttal - közölte Poros Gábor, a társaság ügyvezető igazgatója csütörtökön, a cég budapesti sajtótájékoztatóján.
Szabadtéri előadásokkal, nemzetek színpadával, képzőművészeti, zenei és irodalmi műsorokkal várják a fővárosban április 5-én, szombaton az Európa kulturális sugárútra látogatókat.
Az alperes és további újságírók meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az Orbán Viktor volt miniszterelnök által Lendvai Ildikó szocialista MSZP-alelnök ellen indított személyiségi jogi per.
A Gazeta.ru értesülései szerint a különleges egységek megkezdték a stratégiailag fontos objektumok elfoglalását Bagdad elővárosában. Az egyik elfoglalt épület egy palota volt.