Több mint egyéves tartozására hivatkozva az Internetszolgáltatók Tanácsa hétfő délben úgy döntött, hogy letiltja a Telnet Magyarország Rt. BIX-hozzáférését. Szakértői becslések szerint a tartozás nagysága egy-másfél millió forint lehet.
Mi a BIX?
A BIX (Budapest Internet Exchange) alapvető célja, hogy a különböző szolgáltatók közötti magyarországi és regionális internetforgalom ne terhelje az internetszolgáltatók nemzetközi irányú kapcsolatait.
A Covysoft Networks internetszolgáltató a BIX közleményére azonnal reagálva jelezte, hogy haladékot kér, és három napra átvállalná a Telnet BIX-díját. Ennyi idő alatt a Telnet szolgáltatásait igénybe vevőknek lehetőségük lenne új szolgáltatót találni – mondta el a FigyelőNetnek Mocsai Norbert, a Covysoft operatív igazgatója.
A leállásban többek között érintett a Magyar Narancs és a Klubrádió honlapja, a stop! portál és az Extra ingyenes tárhely. A Covysoft a másodlagos domain szerverét helyezte el a Telnetnél. Mocsai elmondása szerint a BIX közleménye derült égből villámcsapásként érte őket, hiszen a Telnet előzetesen nem értesítette ügyfeleit.
Bár a Telnet már februárban csődvédelmet kért, és így sejthető volt, hogy egyre nagyobb gondok vannak a cégnél, szolgáltatásai nem akadoztak. „Bár megvizsgáljuk a jogi lehetőségeket is, úgy vélem, halottal pereskedni nem érdemes” – mondta el a Covysoft operatív igazgatója.
Fáj a Mancs feje
Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője a FigyelőNetnek elmondta: nyugtalanok amiatt, hogy a Telnet rendszere jelenleg nem működik, bár tegnap még minden rendben volt. Azt is hozzátette Bojtár B., hogy az Index.hu-nak adott nyilatkozata óta, amikor még egyszerűen csak aggódott, mostanra megfájdult a feje is. Egyébként lapunknak megerősítette, hogy a Magyar Narancs más internetszolgáltatót keres, amennyiben hosszabb távon nem működik a Telnet rendszere.
A Telnet rémhírterjesztés miatt bosszankodik
Bonyár Miklós, a Telnet vezetője a FigyelőNet kérdésére kijelentette: nem tud arról, hogy ne fizették volna be a BIX-nek, illetve az ISZT-nek járó összeget. Bonyár szerint technikai problémák miatt nem érhető el jelenleg a stop.hu, illetve a telnet.hu, továbbá az extra.hu az interneten. Bonyár információi szerint egy router rendszer hibásodhatott meg, ennek kicserélésén folyamatosan dolgoznak kollégái. A technikai probléma kijavítása a vezérigazgató szerint hétfő éjszakára megtörténhet.
Ugyanakkor Bonyár hangsúlyozta: aki azt állítja, hogy letiltottak bármit is a Telnetnél, az a cég csődjét kívánja, és rémhírterjesztést követ el. Azt is hozzátette: aki arra vár, hogy a világhálóról eltűnjön a stop.hu, annak továbbra is várnia kell.
Bonyár hétfői nyilatkozata után kedden azt közölte a FigyelőNet szerkesztőségével, hogy ő nem a Telnet vezetője, nem is vezérigazgató a cégnél, hanem a Net Solution Kft. tanácsadója, amely a Stop Network-öt üzemelteti. A Stop Network szervereit hétfő este a Telnettől az Interware-hez helyezték át, így a portál újra elérhetővé vált az interneten.
ISZT – nincs szó rémhírterjesztésről
Bonyár Miklós hétfői nyilatkozatára az Internet Szolgáltatók Tanácsa a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe:
„Az Internet Szolgáltatók Tanácsa Egyesület, a BIX Victor Hugo utcai csomópontjának üzemeltetője a fentieket (Bonyár Miklós vádjai rémhírterjesztésről – szerk) cáfolja. A Telnet Rt. a 2002 évi második félévi szolgáltatási díjak rendezésével tartozik, háromszori átvett felszólításra sem reagált, így április 3-án felmondtuk a szolgáltatási szerződést, melyet követően a mai ISZT közgyűlés szavazással döntött az azonnali lekapcsolás mellett, és amelyet végre is hajtottunk. Sajnáljuk, ha ez a lépés egyes Telnet ügyfeleket váratlanul ért, de az ISZT-nek nem áll módjában a tartozást finanszírozni és nem szeretnénk precedenst teremteni a további ingyenes szolgáltatással.
Megoldási kompomisszumként felajánlottuk, hogy a tavalyi tartozás rendezése esetén visszakapcsoljuk és amennyiben május 5-éig megállapodunk az első negyedévi tartozásról és a további díjak fizetéséről egy új szerződés keretében, akkor biztosítjuk a folytonos szolgáltatást.
A BIX szolgáltatási feltételek publikusak, a http://www.bix.hu oldalon hozzáférhetőek a díjazással együtt.”