Tech

Nem lesz több új Samsung fényképezőgép?

Pletykák szerint a dél-koreai gyártó a közeljövőben felhagyhat a fotómasinák gyártásával.

Koreai lapértesülések szerint a Samsung azt fontolgatja, hogy hamarosan leállítja a digitális fényképezőgépek gyártását. Iparági források szerint többek közt erre utal az a tény is, hogy a vállalat utoljára idén év elején jelentett be ilyen terméket, egész konkrétan az NX500 típusjelzésű tükör nélküli cserélhető objektíves (MILC) fényképezőgépet, és az azóta eltelt időkben lényegében leállította az összes ilyen jellegű marketing tevékenységét.

A Samsung fényképezőgépek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó részlege az első NX sorozatú termék piacra dobása óta állítólag minden egyes esztendőben veszteséget termelt, és vélhetően ez állhat a fotómasina gyártás leállításának hátterében, amit egyelőre még nem erősített meg a gyártó. Emlékezetes, hogy a cég 2010 elején jelentette be az első ilyen termékét, a 14 megapixeles felbontású APS-C szenzorral szerelt NX10-et, és akkor azt ígérték a vállalat vezetői, hogy a cég 2012-re a MILC-piac ellovasa lesz, és 2015-re a Samsung adja majd el a legtöbb fényképezőgépet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik