Borbás László, a kiadó vezetője elmondta, az utolsó teljesség igényével készült magyar-orosz, orosz-magyar köznyelvi szótárt 1964-ben adták ki. A szakember hangsúlyozta, hogy a napjainkban sokat emlegetett keleti nyitás már hat-hét esztendeje elkezdődött, ekkortól érzékelhető a növekvő érdeklődés az orosz nyelv tanulása iránt.
A nyelv szépsége, szerkezete sokakat motivál, és felnőtt egy új nemzedék, amelynek tagjaiban már nem élnek előítéletek az orosszal kapcsolatban. Egyre több az olyan 9-10 éves gyerek, aki első nyelvként választja az oroszt.
Az új magyar-orosz, orosz-magyar szótár a Grimm Kiadó hetvenötödik szótára, és mint minden korábbi kiadvány konkrét célcsoportnak szól. A kötetet elsősorban a 12-18 esztendős diákok forgathatják, de alkalmazható a felnőtt nyelvtanulás, nyelvoktatás során is – közölte a kiadó vezetője.
Egy szótár készítése során a szókincs összeállítása nagy műgondot igényel, hogy valóban a beszélt nyelvet reprezentálja, segítve ezzel a kommunikatív nyelvoktatást. A kötet készítésén – amely jelentős mennyiségű kulturális kiegészítő információt is tartalmaz – kilenc szerkesztő három és fél évig dolgozott – tudatta Borbás László.
A szakember elmondta, hogy a szótár megjelenése alkalmából a kiadó szegedi idegen nyelvű könyvesboltjában Szavak, színek, kulináris élvezetek címmel orosz kulturális hónapot szervezett. A rendezvénysorozat részeként két fiatal orosz fotográfus, Julia Petrova és Szergej Kurlin Moszkvában készült alkotásaiból állítottak össze fotókiállítást, a könyvesboltban rendszeresen bemutatnak orosz nyelvű kiadványokat, a kávézóban pedig orosz ételek kóstolhatók.