Megérdemlem – motyogtam én, kótyagos, ki tudja hányszor átdorbézolt éjszaka után – hiszen átgyalogolt rajtam már annyiszor az élet. Igaz, kijutott nekem fényből, pompából, incselkedtem úri dámákkal, de oldalba rúgtak vastagcsizmás korhelyek is. Sebeimet meg majdcsak begyógyítják egyszer, ráncos bőröm is kisimulhat – vigasztaltam magam.
Régen volt, ünnepeken vörös zászlót lobogtatott a szél, Szegednél csupán egy híd nyújtózkodott át a Tiszán, a gyárakban munkaverseny tombolt, a számokkal dobálózó statisztikai hivatal meg büszkén tette közzé hírt: Magyarországon a havi átlagkereset meghaladta a háromezer forintot. Bezártságom első évében elsirattam VI. Pál pápát, majd János Pált, az elsőt, s persze Elvis Presley-t és Charlie Chaplint is. Amerikában Carter volt az elnök, tudják a széles mosolyú, nagyon sokfogú. De nem hittem volna, hogy a lakat még akkor is ajtómon lesz, amikor már Reagen két elnöki ciklusa, az öregebb Bush négy éves elnöklése, Bill Clinton kétszeri megválasztása is történelemmé válik, majd ifjabb Bush is kétszer kormányozza Amerikát. Sőt mi több, azóta már egy Obama nevű csupa mosoly legény is a második országlására kapott felhatalmazást az amerikaiaktól.
Az oroszokról meg ne is beszéljek! Szovjetek voltak még, mikor magányra ítéltek, Brezsnyev osztotta csókjait, aztán jött Andropov, Csernyenkó, Gorbacsov, jött a glasznyoszt, meg peresztrojka, majd egyszer csak szétesett a nagy szovjet birodalom, Jelcin elnökölt, Putyin lépett helyébe. Európa már számolni sem tudja hány új országa alakult, mióta lakat rozsdásodik rajtam.
De én mindig is jó voltam históriából, így aztán tudom: bezárva értem már meg Kádár János Lenin-békedíját, meg azt, hogy Kádár apánkból Kádár, a bűnös lett. Mocskos, tört ablak mögül figyeltem, hogyan bontották le a berlini falat, miként váltott rendszert az ország, ahol azóta Antall, Boros, Horn, Orbán, Medgyessy is ült a miniszterelnöki székben, Gyurcsányt Bajnai követte, aztán meg jött a második Orbán-kormány. Csak úgy mondom, hogy lássák, az idő átszaladt rajtam, és amikor az 1990-es évek közepén kiderült, még Angliát is össze lehet kötni egy tenger alatti alagút segítségével Franciaországgal, talán az én sorsom is jobbra fordul. De nem. Még felfogni is képtelenség: amikor bezártak, a világ még a moszkvai olimpiára készült, hogy megünnepelje azóta Los Angeles, Szöul, Barcelona, Atlanta, Sydney, Athén, Peking és London bajnokait is.
Ja, hogy csak fecsegek? És még be sem mutatkoztam? Kass szálló, de leginkább csak egy kifestett romhalmaz vagyok, kérem, Szeged városából. De hívtak engem Hungáriának, majd régi Hungáriának is. Zónázómban sós burgonya járt a pirított máj mellé, báltermemben tízezrek botlottak bele a bécsi keringőbe, most meg gaz nő oldalamon, fűrésszel vágják mellőlem a betonból nyöszörögve kinövő fákat.
A szegediek talán észre sem veszik: minden rajtam koppanó esőcsepptől én leszek kevesebb. Jaj, dehogy is vádolok rosszsorsom miatt bárkit, mert jól tudom, olyan országban haldoklom, ahol nem könnyű felelősöket találni. Csak közlöm: harminchat éve lesz szilveszter napján, amikor utoljára mosolyogtam.
És kérdem: könnyet nem ejt értem senki?
