Messziről, Bilbaoból érkezett haza Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, aki arról számolt be: Spanyolországban fődíjat kapott kategóriájában az az Anyegin opera, amelyben a szegedi színház is közreműködött. A főigazgató utalt arra, hogy bár a színházi világban a január holt időnek számít Szegeden nyüzsgés van: számos újdonsággal készülnek meglepni a nagyérdeműt.
Sorsszerű összefüggések
Rögtön az első Schimmelpfennig: Nő a múltból című drámája, melynek bemutatója pénteken lesz. A darab rendezője, Bodolay Géza emlékeztetett arra, hogy Európa legtöbbet játszott szerzőjének művét mutatják be Szegeden, Kárász Zénó, Kéner Gabriella és Szabó Gabi főszereplésével. Bodolay Géza azt is elmondta: öt évvel ezelőtt Ascher Tamás rendezésében látta a sorsszerű összefüggésekről szóló darabot, és igyekszik megfelelni ennek a kihívásnak. Ha már sorsszerűségről van szó: a darab szerint: Frank éppen új városba készül költözni feleségével, Claudiával és fiával, Andreas-szal, amikor huszonnégy év után élete első szerelme betoppan az ajtón. Romy azért érkezik, hogy megküzdjön a férfi családjával, és visszaszerezze egykori szerelmét. A Romyt játszó Szabó Gabi elmondta: számára is sorsszerű a szegedi előadás, mert éppen huszonnégy éve vár arra, hogy együtt játsszon a férj szerepét alakító Kárász Zénóval.
Az évad legnagyobb szabású előadása
Az évad legnagyobb szabású előadása lesz Bernstein – Laurents – Sondheim: West Side Story musicalje, Juronics Tamás rendezésében és koreográfiájával. A Kossuth -díjas művész elmondta: a több száz alkotóval, énekessel, színésszel és táncossal készült előadást a kompexitás jellemzi majd, együtt lépnek fel a szegedi színház és a Kortárs balett táncosai. Juronics Tamás hozzátette: „ csupa fiatal és lelkes szereplővel dolgozik, akiket nagy válogatáson több száz meghallgatott közül választottak ki, de Doc szerepére sikerült megnyernie a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Király Leventét, a színjátszás egyik doyenjét, a szegedi közönség kedvencét. Juronics Tamás hozzátette: a darab kettős szereposztásban készül, hogy nagy szériában futhassanak az előadások. Elmondta azt is, hogy miután a történetről az emberekben leginkább az erről készül film ragadt meg, a darab látványvilágát is filmszerűre tervezik. A darab bemutatója február tizennyolcadikán lesz. A zenekari árokban a Szegedi Szimfonikus Zenekar ül majd, a darab díszlet és jelmeztervezője: Kentaur.
A női Hamlet
Keresztes Attila rendező az elmúlt két szezonban magyar darabokat rendezett, most viszont Ibsen Hedda Gabler című művét viszi színre, melyet az irodalomkritika a „női Hamletként” tart számon. Ibsen szerint „Hedda számára az élet komédia, melynek nem éri meg kivárni a végét”. A gyönyörű, Ibsen egyszerre volt a polgári élet hétköznapi katasztrófáinak első nagy drámai ábrázolója volt és a női sorsok specialistája is. A rendező „analitikus” előadást ígért, a Heddát alakító Danis Lídia pedig azt mondta: „ csak úgy lesz érdekes, ha az előadások próbára teszik az idegrendszerünket.” A dráma bemutatója február huszonnegyedikén lesz. lesz.
Különlegességek és a pénzügyi háttér
Még két érdekességgel szolgál az évadban a színház. A 25 éves L’art pour l’art társulat februárban bemutatja A három testőr és a jeti vagy mi a pék címet viselő színházi estjét. Erről Dolák-Saly Róbert magyarázatképpen azt mondta: „ a mi a pék” úgy került a címbe, hogy egy régi estjüket dolgozták fel újra, amely nyolcvan százalékban azonban vadonatúj elemeket tartalmaz. És mi mást is ígért volna a művész, mint sok humort és a társulat előadásából jól ismert abszurd figurákat, újdonságokkal megfűszerezve.
A színház és a sport nyitni szeretne egymás felé, ezért most szombaton számos izmos urat láthatnak majd a nézők a páholyokban, a Makrancos hölgy előadásán. Jelesül a Szeged Beton vízilabdacsapatát.
Juhász György a szakosztály igazgatója elmondta: reméli, hogy a jövőben szorosabb kapcsolatot is kiépíthetnek a színházzal, és meghívta a színészeket egy közös vízilabda mérkőzésre.
Ami pedig a színház idei pénzügyi kondícióit illeti: a Szeged24 kérdésére Gyüdi Sándor elmondta, bár az állami támogatás az idén csökkent, az önkormányzat mindig kiegészítette a költségvetést, és Szegeden nincs jel arra, hogy megnyirbálnák a kultúra támogatását. A főigazgató hozzátette: ráadásul miután a művészeti besorolások is megváltoztak komoly esélyük van arra, hogy a nemzeti előadó művészeti kategóriába kerüljenek, amely nem évente változó állami támogatást jelent, hanem három éves garantált szerződést.