A szegedi nagyárvízre is emlékezve elsőként a Tisza rövid „szögedi” históriáját kínáljuk.
Agathürszosz és szignünna. Bevallom, nekem ez a két szó semmit sem mondott, amíg jeles tudósok kutató munkájának eredményét el nem olvastam arról, honnan is származik a Tisza folyó neve. Nos, a rejtélyes szavak két népcsoportot jelölnek, amelyek Krisztus előtt a VII.-VI. században kóboroltak-éltek a ma már Tiszának szólított folyó mentén. Vélhetően az ő soraikból származó egyik harcos kiálthatott fel először a partra érve, a lassan hömpölygő víz láttán: „Tidzah!”, ami az ő nyelvén folyót jelentett.
Erdélyből jött a só
Hogy aztán eme harcos ivott-e a Tidzah vízéből, hogy szomját oltsa, már soha nem derülhet ki. De az bizonyos: azóta nemzedékek hosszú sora nyerte az éltető erőt ebből a folyóból, ami embereket, állatokat itatott, falvakat, városokat keltett életre, közöttük Szegedet is. Bár magában a Tisza aligha lett volna elegendő ahhoz, hogy Magyarország egyik legnagyobb városát „felnevelje”. A történészek azt is biztosra veszik, hogy a Tisza és a Maros ölelkezésének köszönhetjük Szeged születését, hiszen az Erdélyből a Maroson szállított só volt az, ami a Szent István-kori település fejlődésének nagy lendületet adott. A fontos vízi és szárazföldi utak találkozásánál épültek meg Szeged házai, itt alakultak ki olyan, évszázadokig munkát adó mesterségek, mint a halászat, a hajóépítés. Itt kötöttek ki az erdélyi hegyekből úsztatott szállítmányaikkal a fát hozó tutajosok még a múlt század elején is, mint ahogy ide érkeztek a szögedi vízimalmokhoz a gabonaszállító hajók.
Akkoriban persze nem ilyen, mérnöki tervek alapján kiépített, gátak közé szorított Tiszára nézett a szögedi polgár. „A legmagyarabb folyó”, minek a Tiszát maga Jókai Mór írófejedelem keresztelte, a folyamszabályozás előtt több mint 1400 kilométer hosszan kanyargott a Kárpátokból a XIX. század második feléig. De a reformkorban megszületett az ötlet: meg kéne zabolázni a gyakori áradásokkal területet foglaló Tiszát. És ki más, mint maga gróf Széchenyi István kezdeményezésére, Vásárhelyi Pál tervei alapján 1846 augusztusában meg is kezdődtek a munkálatok, aminek eredményeként 962 kilométeresre rövidült a Tisza, miközben közel 600 kilométernyi holtág alakult ki.
Több mint 5 ezer ház pusztult
A szabályozás eredményeként felgyorsult a Tisza folyása, talán maga a víz is megharagudhatott a hullámait gátak közé bilincselőkre. 1879. március 12-én hajnal 2 órakor, miután Szegedtől északra, Petresnél szétfeszítette a gátat, az árvíz Rókus városrész felől rátört a városra, olyan pusztítást hozva Szegedre, hogy egész Európa erről a szörnyű katasztrófáról beszélt. Az akkor 75 ezer lakosú Szeged 5458 házából csupán 265 nem omlott össze a kavargó-rohanó árban, legalább 150 ember veszítette életét, és 60 ezerre teszik a hajléktalanok számát.
Bár akkor ezernyi átokkal sújtották Szeged folyóját a város polgárai, ma már minden itt élő tudja: ez a rombolás teremtette meg az alapját egy új, a korábbinál sokkal szebb városnak. Palotás Szeged a Tisza hullámsírjából emelkedett ki, ezrek és ezrek kemény munkájának köszönhetően. No meg annak, hogy magyar ügyben korábban soha nem látott nemzetközi összefogás bontakozott ki. Számos ország segítette adományaival a város újjáépítését (fővárosaik nevét viseli ma is Szeged „nagykörútja”), és amelyre I. Ferenc József osztrák császár és magyar király is nagy gonddal felügyelt.
És Szeged valóban szebb lett, mint volt. Ám a Tisza – bár árvizekkel még mostanság is riogat, hogy mást ne is említsünk, a valaha volt legmagasabb vízállást, 1009 centimétert 2006. április 21-én mérték – mára fontos kereskedelmi szereplőből békés főutcává változott. Néha-néha még feltűnnek uszályok a vízén, de a gyakorta változó vízmennyiség nem teszi alkalmassá a folyót arra, hogy nagyobb hajók gazdái rendszeres szállítási programot tervezzenek a folyóra. Talán a csongrádi vízlépcső megépítése segítene a helyzeten, bár ez is igencsak kétséges. Így ma turisták, sportolók, strandolók vették birtokukba a Tiszát, amit – el ne feledjük! – 2000-ben szörnyű támadás ért.
Cián mérgezte a vizét
Január 30-án, az erdélyi Nagybányán lévő, aranykitermeléssel foglalkozó Aurul vállalat tározójából 100 ezer köbméternyi cianidet és nehézfémet tartalmazó szennyvíz ömlött a Lápos folyóba, onnan a Szamosba, majd a Tiszába. A kárbecslés szerint 1241 tonna hal pusztult el a Tiszában, és mindent összevetve mintegy 30 milliárdos kárt okozott ez a katasztrófa Magyarországnak.
„Meghalt a Tisza.” – suttogták a szegedi polgárok, amikor a Belvárosi hídról koszorút dobtak a folyóba. De nem: a szőkének is nevezett folyó erősebb, mint bárki hinné. Mára meggyógyította önmagát (bárcsak elhasználódott szegedi rakpartja is gyógyulna már…), és nagyon reméljük, még évszázadok múltán is táncol habjain a Nap. Aminek fénye sehol nem olyan csillogó, mint éppen Szegeden, a napfény városában.
