Csaknem száz évvel ezelőtt a – Csongrád megyei Röszke melletti – nagyszéksósi pusztában a parasztgyerekek Bálint gazda szőlejében a földről szedegették össze az értékesebbnél értékesebb aranytárgyakat, amelyekről a szél egyszerűen lefújta a homokot. A gyerekek az iskolában almáért és sült tökért csereberélték el egymás között a hun kori értéktárgyakat, amelyekről azt sem tudták, hogy micsodák.
Például a mintegy félkilós fejedelmi – tömör arany – nyakperecet ifjú gazdája kalapáccsal kiegyenesítgette, majd évekig disznókat hajtott vele. Egyes tárgyakat műgyűjtők vásároltak fel, de akadtak olyanok is, amelyeket egyszerűen beolvasztottak.
A szenzációs lelet híre csak évekkel később jutott az akkori szegedi múzeum igazgatójának, Móra Ferencnek a fülébe. Az író később a „Kincsásás halottal” című novellájában örökítette meg az esetet.
„- Ezön a tájon löhetött – rúg meg egy nagy körtefát. – Itt hevertek a többi encsömbencsömök is.
– Kend látta őket?
– Tulajdon két szömömmel. Olyan muszáj-oskolás vótam már akkor, nagyobbacska gyerök, itt haladtunk el mindönnap, oszt teleraktuk a zsebünket ezökkel a cifrasági tanálmányokkal, csereberéltük őket az oskolában sülttökért mög almáért.…
– Aztán sok volt az az encsömbencsöm? – álltam fel kinyújtódzani.
– Hát egy kubikus talicska félig lött vóna vele.
Nagyon nyugodtan mondta, engem a hideg rázott.”
„A leletek előkerülése és a múzeumig vezető útja több ponton zavaros, és ez a titok mindvégig átszövi a nagyszéksósi aranylelet történetét!” – mondta a Szeged24-nek Lajkó Orsolya, a Móra Ferenc Múzeum régésze.
Hogy pontosan hány darab arany tárgyat ásott ki Móra Ferenc 1926-ban, nem tudjuk, mivel bejegyzését hiába keressük a múzeum nyilvántartási könyvében, az úgynevezett Régiségtári Naplóban. „Ma már csak találgatni tudjuk, hogy – a precízségéről is méltán híres – Móra vajon miért nem szánt egyetlen hivatalos sort sem egy ilyen nagy jelentőségű leletnek” – tette hozzá a régész.
Nyolc évvel később – 1934-ben – Cs. Sebestyény Károly, akkori múzeumigazgató vezetésével ismét ásatások indultak a lelőhelyen. Az aranyak csekély, 40-80 cm mélységből, a szélfútta homokból kerültek elő. Cs. Sebestyén Károly – ellentétben Móra Ferenccel – már részletesen leírja a Régiségtári Naplóban a lelőkörülményeket, térképet rajzolt a helyszínről és a talált leletekről.
Több mint egy kiló arany
Mára a 200 darabot is meghaladja a nagyszéksósiként nyilvántartott aranytárgyak száma, amit a különböző múzeumok és magángyűjtemények őriznek. „A Móra Ferenc Múzeumban jelenleg 155 darab, egyenként beleltározott nagyszéksósi tárgyat tartunk nyilván, melyek grammban mért összsúlya meghaladja az 1 kilogrammot” – mondta Lajkó Orsolya, aki szerint felbecsülhetetlen a mintegy 1600 éves lelet értéke.
A régész úgy véli, hogy a hun kori Duna-vidék eddig valaha előkerült egyik legnagyobb hun aranyleletével állunk szemben.
„A leletegyüttes jelentőségénél fogva megérdemelné, hogy állandó kiállítás keretében valamennyi darabját együtt láthassa a nagyközönség, azonban ennek elsődlegesen a hagyományosan szűkös múzeumi pénzkeret és a biztonságtechnikai előírások szabnak gátat” – tette hozzá Lajkó Orsolya.
A leletegyüttesben a legkülönbözőbb viseleti és felszerelési tárgyak találhatóak. Méltóságjelvényként funkcionálhatott a leletegyüttes tömör arany nyakperece (torques), mely méretével és vastagságával messze maga mögött hagyja azt a tucatnyi arany és ezüst, elsősorban hun férfitemetkezésekből ismert nyakperecet, melyet eddig találtak.
Máglyalelet Attila előtti korból
A régészeti kutatás évtizedeken át hun kori előkelőség „hamvasztásos sírjaként” értékelte a nagyszéksósi leletet. A mai álláspont alapján legvalószínűbb, hogy Nagyszéksóson egy halotti áldozat, – „máglyalelet” – maradványai kerültek elő.
A korszak magas rangú előkelőségeit a legnagyobb titokban temették el. A sírtól távol egy máglyát gyújtottak, ahol a halottat szimbolizáló tárgyakat hamvasztották el. Valószínűleg ez történt az egykori nagyszéksósi pusztán is, ahol távol az – V. század első felében az Alföldet uraló – rangos hun fejedelemi személy valódi temetkezési helyétől, egy halotti máglyaáldozat leleteit fújta ki a szél.
A történeti adatok alapján legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az aranyleletek valamely, Attila előtti nagyfejedelemnek, Rugának, vagy a vele közösen uralkodó Uptarnak a halotti máglyaáldozatához tartoztak.
