Ha néhány évszázaddal korábban születik, szinte biztos, hogy helye lett volna valamelyik Árpád-házi uralkodó udvarában Bencze Tamásnak, a székesfehérvári I. András Lovagrend nagymesterének. Jól forgatja ugyanis a középkori fegyvereket, irigylésre méltón ismeri történelmünket, főként annak az első évszázadait, és tudora a középkori lovagi rituáléknak, szokásoknak.
Bencze Tamás
Tudását, történelmi műveltségét kamatoztatva lovagrendet alapított, több százórányi, kétkezi munkával elkészítette és a Vasvári Pál Általános Iskolában felállította a középkori Székesfehérvár méretarányos makettjét, előadásokat és lovag “testvéreivel” bajvívás-bemutatókat tart. Sok tekintetben neki és az általa vezetett lovagrendnek köszönhető, hogy a fehérvári diákok – és persze a felnőttek is – egyre többet tudnak az egykori koronázó város múltjáról, dicső történelméről, a középkori viseletekről, fegyverekről.
Családi indíttatás
– Históriánkból az Árpád-házi szent királyainkhoz köthető kora középkor, az első három évszázad érdekel a leginkább. Mégpedig azért, mert akkoriban egységes volt az ország, viszonylagos jólét, törvényesség és rend uralkodott – avat be abba, hogy miért éppen ennek az időszaknak a történelmébe “ásta be magát” a legmélyebben.
Arra a kérdésre, honnan ered nála a történelem szeretete és a törekvés, hogy a lovagrenddel visszahozza és sokakkal megismertesse a középkor lovagi hagyományait, nagyszüleit és egykori pedagógusait említi.
– Családunk két ága az 1500-as, illetve az 1700-as évekig tudja visszavezetni történetét – mondja. – Apai részről egészen 1522-ig sikerült megrajzolni a családfát, a Bencze famíliának azt az ugocsai és péterfalvi ágát, amelyet a megtalált korabeli okiratok szerint II. Lajos király korától nemesként tartottak számon. A történelem megismeréséhez és szeretetéhez biztosan hozzájárult, hogy nagyapáim elbeszélései nyomán egyre többet akartam tudni őseim és a letűnt századok történetéről. Ezt a vágyat pedig csak erősítették azok a fehérvári pedagógusok, akik a történelemhamisítás korában is elkötelezetten oktatták, tanították a históriát.
Páncéling 16 ezer kulcskarikából
Érdeklődése kiskamaszként a régi tárgyak gyűjtése felé is terelte. Mindig felfedezte, hol érdemes a földből előkerült, de a régészet számára értéktelen apróságok után kutatni, majd felnőttként – miután az eredeti darabok egy idő után megfizethetetlenné váltak számára – maga kezdett korhű másolatokat készíteni.
– Ebben nagy hasznát vettem a dunai hajózásom 22 éve alatt szerzett tudományomnak. Miután a hajókon mindig javításra szorult valami, megtanultam a fémmel, fával, szerszámmal bánni – árulja el.
És hogy milyen tökéllyel, azt az otthonában, türelmes felesége által elviselt fegyverarzenál és a saját maga által készített korhű lovagi felszerelés bizonyítja. Első “páncélingjét” például több mint 16 ezer kulcskarikából rakta össze, a szó szoros értelmében vérrel, verejtékkel. Bár a mostanában viselt fejvédő és sodronying Bencze Tamás szerint már kevésbé fárasztó munkával készült, a meghajlított drótszálak összefűzése sem lehetett egyszerű feladat.
– A lovagrend teljes felszerelését az íjak kivételével mi magunk készítjük – jegyzi meg. – Lovagtestvéreim közül van, aki a fegyverkovácsoláshoz ért, más a bőrből készült holmik mestere, a nők pedig a korhű ruhákat szabják, varrják.
És hogy remekül, igazolja, hogy az I. András lovagrend bemutatóin legalább annyi csodálója van a lovagok öltözékének és felszerelésének, mint a nagy hozzáértéssel végrehajtott bajvívásoknak.
Lovagok nyomában
De hogyan is alakult meg a lovagrend?
– Az 1990-es évek második felében, amikor a hosszú hajózás után végleg lehorgonyoztam a szárazföldön, kerültem kapcsolatba a csókakői várrom helyreállításán szorgoskodó várbarátok társaságával, és rövid idő múlva megalakítottam a csókakői várbarátok 12 tagú lovagi társaságát – idézi fel. – 2004-ben, az új fegyvertörvényt tiszteletben tartva, különváltunk a csókakői csapattól, és lovagrendet alapítottunk. Felvettük I. András nevét, támogatónak pedig megnyertük a tihanyi bencés apátság perjelét, Korzenszky Richárd atyát. A lovagi évadot minden évben, Tihanyban, névadó királyunk nyughelyénél kezdjük Szent György napján, akkor, amikor a középkorban hagyományosan hadba indultak a lovagok.
Az időközben 33 tagúvá bővült, lovagokból, fegyvernökökből, apródokból és lovag hölgyekből álló rend tagjai olyankor az apátság altemplomában tisztelegnek I. András sírhelyénél. Majd megtörténik az egyéves próbaidőt sikerrel kiálltak véglegesítése azzal, hogy tiszteletbeli lovagként a perjel nyakukba akasztja jelképüket, a névadó idéző billogjának csak a lovagrendhez tartozók és az azt pártfogolók által viselhető másolatát. Akit lovaggá avatnak, a bronzból készült billog mellé kardot, a fegyvernökök pedig díszes tőrt kapnak.
A lovagrend gyakran tart bemutatókat. Már nemcsak Székesfehérváron, hanem az ország számos városában ismerik és hívják őket különböző rendezvényekre.
Ifjak jóra nevelő iskolája
A rend tagjai között feltűnően sok a fiatal. Ez nem véletlen – tudom meg -, hiszen a családtagok, ismerősök egymást “fertőzik meg” a történelem és a lovagi hagyományok szeretetével.
A gyerekeket, amint járni tudnak, szüleik magukkal viszik a rendezvényekre, és ők is résztvevői lesznek a ceremóniáknak. Korhű ruhácskákba öltözve téblábolnak, és a felnőtteket utánozva aprócska, “veszélytelen” fegyverekkel tanulják, gyakorolják a bajvívást. (folyt.)
De a lovagrend nem csak fegyverforgatásra tanítja az ifjakat. Elvárás a rendben az illem, a tisztelettudó modor, a szép beszéd, a jó bizonyítvány – és nem utolsósorban az érettségi.
Ha kell, a lovagrend pedagógus végzettségű tagjai segítenek a tanulásban, sőt a továbbtanulásban is azoknak, akik rászorulnak, de ebből a követelményből nem engednek.
Így aztán az ifjak jóra nevelő iskolája is az egyre több elismerést arató fehérvári lovagcsapat.
