A Dunakanyar térségében egyedül Szob kapott lehetőséget arra, hogy bekapcsolódjon a Segítő kezek idősügyi mintaprogramba. Kilenc hónapig csak gyűjtik az adatokat és tapasztalatokat a kiválasztott harminc településen, döntések jövőre születhetnek az idősgondozás továbbfejlesztéséről.
Fotó: EPA
Kérdőíveznek
Ujlaky Zoltán, a kistérségi családsegítő vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a városban 4 közmunkás keresi fel a 80 év fölötti embereket és egy kérdőív kitöltésével gyűjtik össze, hogy mire lenne szükségük. Szob 2915 lakosából 108-an töltötték be ezt a kort. Az eddigi tapasztalatok szerint csak 20-30 százalékuk kér konkrét segítséget, a többiekről gondoskodik a család vagy még képesek ellátni magukat.
Ki tudja, merre járnak?
Az egyébként helyben élő közmunkásokat a Belügyminisztérium fizeti, de Szobon már készülnek a felmérés utáni időre is: bevonják a munkába a nyugdíjasklubot és a helyi gimnázium diákjait is, akik a kötelező közösségi szolgálatok közül választhatják az idősek támogatását is. A felmérés célja természetesen az, hogy olyan hálózat épüljön ki, amely a lehető legtovább biztosítja majd az idős emberek otthonmaradását. Az sem mellékes persze, hogy megpróbálják megtalálni azokat is, akiknek a papírok szerint Szobon kellene élniük, de senki nem tudja, merre vannak.