Salitot még 19 évesen, 2006. június 25-én fogták el a szélsőségesek – köztük a Hamasz emberei – a Gázai övezet határában, amikor rátámadtak az izraeli hadsereg egyik őrállomására. A fiú azóta Izrael egyik jelképévé vált – ahogy ezt a rá emlékeztető számláló kihelyezése is mutatja.
A fiatalember szülei egy – fiuk hazahozását követelő plakátokkal teleaggatott – sátorban fogják tölteni az ötödik év utolsó napját. “Addig ülünk itt, ameddig erőnk engedi” – mondta Noam Salit, Gilád édesapja.
Erővel sem megy
Az izraeli és francia állampolgársággal rendelkező Salitot eddig sem diplomáciával, sem erő használatával nem tudták kiszabadítani. Ez utóbbi azért lett volna nehéz, mert – ahogy azt Gabi Askenázi egykori vezérkari főnök visszavonulása után nem sokkal elárulta – nem tudják, hogy a Gázai övezetben pontosan hol tartják fogva a katonát.
2009-es felvétel Salitról Fotó: MTI
A tárgyalások pedig rendre zátonyra futottak. 2009-ben rövid időre felcsillant a remény, és úgy tűnt, hogy az egyiptomi-német közvetítés meghozza a gyümölcsét, s megtörténik a fogolycsere. Az alkut azonban végül nem kötötték meg, mert a felek nem tudtak megegyezni az elengedendő rabok személyéről, illetve szabadon engedésük helyszínéről. Izrael erőteljesen tiltakozott az ellen, hogy Ciszjordániában bocsássák el az általa tömeggyilkosnak és komoly biztonsági kockázatnak tartott palesztinokat, akiket a Hamasz Salitért cserébe követelt.
Borsos ár
Jelenleg mintegy 5500 palesztint tartanak fogva Izraelben. Őket a Hamasz által irányított Gázai övezetben legtöbbször hősként tisztelik. Izrael természetesen más állásponton van. – Ha meghajolnánk a Hamasz előtt, borsos árat fizetnénk érte, és később sok izraeli meghalna – mondta Móse Jalon miniszterelnök-helyettes az Izrael rádiónak.
Pedig az egyenlőtlen fogolycserék nem ismeretlenek Izrael előtt: 1985-ben a Palesztina Felszabadítása Népfront vezetőjével, Ahmed Dzsibrillel, 2004-ben pedig a Hezbollah libanoni síita szervezettel kötött ilyet. Dzsibril 1150 palesztin rabot kapott 3, Libanonban elfogott izraeli katonáért cserébe, míg a másik alkuban 435 palesztin és libanoni foglyot engedtek el Elhanan Tannenbaum izraeli üzletemberért és három katona holttestéért cserébe. Az izraeli hadsereg alapelve ugyanis az, hogy sohasem hagyja magára foglyul ejtett katonáit, és mindent megtesz a harcban elesettek holttestének visszaszerzésére.
Fogy a remény
Ahogy telnek a napok, úgy fogy a remény, hogy Gilád Salit valaha is visszatér családjához. Az érte lobbizó aktivisták attól tartanak, hogy a fiatal katona Ron Arad sorsára juthat. Aradot 1986-ban fogták el Libanonban. A kiszabadítására tett diplomáciai és katonai erőfeszítések kudarcba fulladtak. Úgy gondolják, hogy a katona meghalt, bár ezt senki sem tudja bizonyítani, így még mindig “akcióban eltűntként” van nyilvántartva.
Gilád utoljára 2009 szeptemberében adott magáról életjelet, akkor egy videokazettán a vékony és sápadt katona az életéért könyörgött. Azóta nem érkezett hír felőle, s a Vöröskereszt hiába követelte, nem látogathatta meg.
Még él
A család keményen küzd az ellen, hogy a férfi neve a feledés homályába merüljön. Salit testvére a múlt hónapban a függetlenség napi megemlékezést tette felejthetetlenné, amikor nyomásgyakorlás céljából befutott a ünnepség díszvendégei közé. Mások “Gilád még él” feliratú pólókkal táplálják a pislákoló reményt.
Az emberek be-bejárnak a miniszterelnöki hivatal mellett felállított tiltakozósátorba, hogy egy-egy bíztató szót mondjanak az elhurcolt katona szüleinek. “Átérezzük fájdalmad, és reméljük, hogy hamarosan hazajön” – mondta egyszer egy nő Avivának, Gilád édesanyjának. A sátor közben nemzetközi látványossággá vált, és a Jeruzsálembe látogató turisták sem szokták kihagyni úti céljaik közül.
Gilád apja Netanjahut és elődjét, Ehud Olmertet hibáztatja a késlekedésért. “Egy olyan katona apja vagyok, akit öt évvel ezelőtt országa megbízott egy küldetéssel, de még nem hozta haza. Azt mondják, túl magas az ár, de a kormány nem is gyakorol elég nyomást a Hamaszra, hogy az lejjebb adja” – panaszolta Noam Salit.
