Szerdán kétfelé vált a Budapest-Bamako mezőnye, a bátrabb négykerekesek és a versenykategóriában indulók Mbout felé vették az irányt. Ez az igazi kemény afrikai szakasz kezdete. A túrakategóriában indulók és a kétkerék meghajtású autóval rendelkezők a „kényelmesebb” útvonalat választották Kiffa felé. Egy ideig még sivatagi tájon haladtak a bamakósok, amelyet szép lassan felváltott a szavanna. 
A helyiek köszöntik a mezõnyt
Darkhala: az örökbefogadott falu
Csapatunk, elsőként a mezőnyből, örökbe fogadott egy falut, Darkhalát, ahol körülbelül kétszáz lakos él. A HUCARES focilabdákkal, színes ceruzákkal és mézzel felszerelkezve érkezett meg Darkhalába. Vendéglátóik tánccal és énekkel fogadták őket. A csapat tagjai a falu vezetőinek adták át ajándékaikat, majd ádáz focimeccset vívtak a helyi gyerekekkel. A Szénási Zsolt, Mike Szabolcs, Legény Ádám, Selmeczi Vilmos, Gauder Milán, Kővári Gábor, André Tamás és Bálint Viktor alkotta csapat búcsúzóul megtanította a „hull a hó és hózik, Mici Mackó fázik” című dalt, amelyet a gyerekek hangos „zik-zik”-eléssel énekeltek velük együtt. „A zene lett a kapocs a kultúráink között” – nyilatkozta Gauder Milán. „Amikor Máté Pétert kezdtünk énekelni, többen úgy gondolták, hogy ennél még a 2003-as sáskajárás, és a múlt heti homokvihar is jobb volt” – mondta Szénási Zsolt.
Rakoncátlan autók
A mezőny négy órakor indult tovább, de sajnos a Pajeróval akadt egy kis gond. Valószínűleg az egyik hátsó kerék fékbetétje beszorult, ugyanis nagyon felforrósodott. A HUCARES megállt az első nagyobb városban és ott megpróbáltak keresni egy szerelőt, ami nem volt egyszerű, annak ellenére, hogy ez elméletileg nagyváros volt. A szerelőműhelyek többsége ugyanis rettentő állapotban van, nagyon kevés szerszám áll rendelkezésre, a személyzet pedig valószínűleg nem nagyon ért a az autókhoz. Végül egy műhelyben sikeresen leszedték a kereket és kifújták belőle a homokot, így folytatódhatott az utazás.
Merci háttérben szavannával
A rendkívül rossz minőségű utak gyakorlatilag olyanok mint a rázópad, teljesen szétverik az autókat. Várható volt, hogy a 34 éves Merci sem fogja sokáig bírni, s a csapattagok félelmei be is igazolódtak, ugyanis elhagyták a teljes kipufogódobot. Ettől az autónak most olyan a hangja, mint egy Ferrarinak.
Szenegál az úticél
Végül a HUCARES elérte az aznapi kijelölt szálláshelyet, amely egy csak a bamakósok számára felépített beduin sátortábor volt, Mbouttól tíz kilométerre. Itt a csapatunk tagjai elhatározták, hogy ma nem a kijelölt úton folytatják a túrát, egyenesen haladva kelet felé a betonúton, hanem megpróbálnak Szenegál felé kerülni, mivel arra még nem járt egyetlen bamakós autó sem. Így az irányt Selibaby városa felé vették ma reggel. Persze szenegáli vízummal nem rendelkeznek, de reméljük, hogy a határon tudnak vízumot váltani, az pedig szintén rejtély, hogy a határfolyón át tudnak-e kelni. Amennyiben nem sikerül átjutni a határon, akkor visszafele kell kerülniük és megint jókora lemaradás keletkezik a mezőny többi részéhez képest, persze már nem először a túra folyamán. (Legutóbbi információink szerint a Selibaby felé vezető úton a Merci felmondta a szolgálatot, a műholdas telefonról küldött SMS tanúsága szerint: „Elszállt az egész kipufogó és kilyukadt a benzincső. A semmi közepén szerelünk.”)
A Trabant is eljutott Afrikában
A HUCARES két autója utóbb újra egymásra talált, mindegyik csapattag jól van. Csupán az autók és a műholdas telefonok rakoncátlankodnak.
Küzdelem a természet erőivel
Bálint Viktor csütörtöki bejelentkezése szerint mindenki jól van és egészséges, azonban már nem igazán lehet benzint kapni erre. Az üzemanyagot csak feketén, mindenféle elrejtett hordókból, nagyon magas áron tudják beszerezni. Öt napja nem fürdött senki, ráadásul mivel földúton haladnak, mindent eláraszt a por, ami a borzasztó forróságban elég kellemetlen.
Viktor beszámolt róla, hogy az afrikai vadvilághoz még nem volt igazán szerencséjük, az eddigi legnagyobb vadállat egy skorpió volt, ellenben rengeteg háziállatot, szarvasmarhát, kecskét és szamarat láttak.
