Német igen
A német parlament alsóháza, a Bundestag csütörtökön elsöprő többséggel megszavazta az európai alkotmányt. A leadott 594 voksból 569 igen és 23 nem szavazat volt, két tartózkodás mellett. A Bundestag-szavazással csak a német ratifikálási folyamat egyik szakasza zárult le: az uniós alkotmány elfogadásáról a parlament felsőházának, a Bundesratnak is döntenie kell. Ott szintén kétharmados többségre van szükség, a szavazásra a tervek szerint május 27-én kerül sor.
Az unió alapokmányának életbe lépéséhez valamennyi tagállam támogatása szükséges, azt azonban, hogy e támogatást a nemzeti parlament vagy egy népszavazás biztosítja, minden ország maga dönti el. Jacques Chirac francia elnök – amikor még az igenek többségét mutatták ki a közvélemény-kutatások – pártpolitikai megfontolásból a népszavazás mellett döntött, amihez még a nemzeti alkotmányt is módosítani kellett. Ez idő szerint azonban úgy fest, hogy a szavazásra jogosultak számottevő tömege épp Chirac-kal és jobbközép kormányával szembeni elégedetlensége miatt készül nemmel szavazni az unió alkotmányára.
A forradalom leánya
A már említett, április végén közzétett közvélemény-kutatás előtt ugyanis 23 egymást követő felmérés hozta ki győztesnek a nem szavazatokat és az azóta publikált felmérések is azt sugallják, hogy nem dőlhetnek hátra az alapszerződés elfogadásáért kampányolók, inkább csak egy esélyt kaptak arra, hogy megőrizzék a “sírból visszahozott” meccset. Dolgoznak is keményen a kormány tagjai, legutóbb például arról döntöttek, hogy május 14-ig minden szavazásra jogosult állampolgár megkapja az uniós alapszerződés szövegét tartalmazó brosúrát, s minden létező fórumot kihasználnak arra, hogy a kormányukkal szembeni elégedetlenség helyett nemzeti öntudatuk vezérelje a franciákat a voksolás pillanataiban. „Ez az alkotmány az 1789-es francia forradalom leánya, tehát a miénk” – hangsúlyozta Jacques Chirac nemrég egy televíziós interjúban, kiemelve, hogy az uniós alapszerződés francia szellemiségű, nemcsak azért, mert annak megfogalmazói, –köztük Giscard d’Estaing, egykori elnök, – franciák, hanem azért is, mert a francia felvilágosodást és szabadságeszményt képviseli. Nem mondhatja magát európainak az, aki nemmel szavaz – toldotta meg egy másik megközelítéssel az igenre buzdítók érvkészletét a köztársasági elnök.
A népet persze nem könnyű meggyőzni, hiszen francia társadalomkutatók egy része épp országuk forradalmi hagyományával indokolja az elutasítást. „Mi, franciák, a forradalmakat részesítjük előnyben a lépésről-lépésre ’félmegoldásokkal’ szemben, az EU pedig az utóbbi filozófia terméke. Azonnali sikert akarunk, nem kompromisszumokat. A nem táborában sokan úgy gondolják, hogy az alkotmány leszavazása az univerzalista, antiliberális forradalom középpontjába helyezné Franciaországot és megnyitná az utat egy új, jobb Európai Unió felé” – nyilatkozta nemrég Florence Deloche-Gaudez, a párizsi Science Po intézet munkatársa. A professzor szerint ide kapcsolható a franciáknak az a szokása is, hogy hirtelen felindulásból megszabaduljanak vezetőiktől. „Kormányzatellenes, Chirac-ellenes, elitellenes elemei is vannak a mostani helyzetnek.”
A nagy kérdés
Az igentábor feltámadására ugyan halkultak valamelyest az aggodalmaskodó hangok az elmúlt napokban, az eredeti kérdés azonban aligha változott: mi lesz akkor, ha a franciák többsége elutasítja az unió nehezen megszült alkotmányát? Erre vonatkozóan egyelőre csak annyi a biztos, hogy nincs biztos válasz. A lehetőségek között az is felmerült, hogy a sikeresen ratifikáló államok maguk közt életbe léptetik az alkotmányt, a „kívül ragadt” országokat pedig valamiféle köztes megoldással – például az egységes belső piac részeként – kötik az új Európai Unióhoz. Az uniós és a közösséghez tartozó országok vezető politikusai mindenesetre eltérő hangulatban készülnek, vagy épp nem készülnek a legrosszabbra. A legpesszimistább nyilatkozat épp az unió egyik vezető politikusának szájából hangzott el: ha Franciaország elutasítja az Európai Unió alkotmányát, válságba taszítja az uniót – mondta Josep Borrell, az Európai Parlament elnöke egy interjúban.
Nála gyakorlatiasabb és bizakodóbb volt Franco Frattini, az unió olasz származású bel- és igazságügyi biztosa, aki szerint fokozott együttműködés európai alkotmány nélkül is lehetséges. Az unió részéről az elutasítás lehetőségéről érdemben először nyilatkozó politikus szerint Franciaország nélkül elképzelhetetlen az előrehaladás az integrációban, éppen ezért nem is lehet egyszerűen csak megismételtetni a szavazást, mint ahogy az korábban történt a maastrichti szerződés esetében Írországban vagy a nizzai megállapodásról szóló szavazás kapcsán Dániában. Sokkal inkább újra kellene kezdeni az európai vitát a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament fokozottabb bevonásával. Mert ha a franciák, vagy mások elutasítják az alkotmányos szerződést, az annyit jelent, hogy pótlólagos legitimitásra van szükség.
Ugyanakkor Junker, luxemburgi kormányfő, aki jelenleg az unió soros elnöke, Frattinivel ellentétben úgy véli, hogy illúzió a tárgyalássorozat újrakezdése, s ezen a véleményen van Chirac is. A francia elnök kizárta annak lehetőségét, hogy országa újratárgyalja az Európai Unió alkotmányos szerződését, ami érthető annak fényében, hogy a most elfogadásra váró alapokmány egyik legnagyobb nyertesei a gallok. A francia diplomaták sikereinek köszönhetően országuk a mostani besorolásnál jóval nagyobb súllyal vehet majd részt a döntéshozatalban, ha életbe lép az alkotmány – amit most épp ők fúrhatnak meg.
Élet a franciákon túl
Persze nem a franciák az egyetlenek akiknél megremeghet a léc, csupán az elsők azok közül, akik ilyen kilátásokkal futnak neki a voksolásnak. Ezért is félnek sokan attól, hogy ha a franciák nemmel szavaznak, több más országot is magukkal rántanak. Hollandiában például június elsején rendeznek népszavazást a tavaly aláírt alkotmányról, s noha a kampány lényegi része még csak az elején tart, néhány felmérés ott is arra int, hogy nem vehető bizonyosra az igenek győzelme. Leginkább azonban az újraválasztott Blair és kormánya szurkolhat a francia igeneknek, hiszen valószínűleg a hagyományosan EU-szkeptikus britek is népszavazáson döntenek majd az EU alkotmányának pajzsra emeléséről.
Dominóként dőlhet tehát a sor, ha nemmel szavaznak a franciák. Könnyen lehet, hogy megbánják optimista hozzáállásukat azok az uniós döntéshozók és állami jogértelmezők, akik lehetővé tették, hogy a legutóbb Németországban és Ausztriában is bevált – és az unió szempontjából példás eredményt hozó – parlamenti ratifikáció helyett a nép szavazzon az alkotmányról. Noha az uniós napi politika összeomlásától nem kell tartani, az integrációs folyamatok jócskán lelassulhatnak vagy akár zátonyra is futhatnak, ha az elutasítók többségével zárul a referendum.
