Az első és legérdekesebb – de talán mégsem a legmeglepőbb – adat a BBC tudósítása szerint az, hogy az iraki háztartások több mint 90 százalékában megtalálható egy nem túl nagyméretű elektromos szerkezet, mely alapvetően meghatározza a békés-békétlen hétköznapokat: a villanyventillátor ugyanis elengedhetetlen kelléke szinte minden iraki háztartásnak. A nyári hőség másként elviselhetetlen lenne: már júniusban eléri a déli átlaghőmérséklet a 40 fokot, de nem ritka az 50 fok sem. Mindezt a gyakran feltámadó szél sem enyhíti: a nagyvárosok felett kavargó porviharok nehezen nevezhetők ugyanis áldásnak a tikkasztó hőségben. Az éjszakai lehűlés, főleg a téli időszakban ugyanakkor indokolttá teszi az olajkályhák létét is, amelyet az iraki családok közel 90 százaléka szintén birtokol. A harmadik helyezett a háztartási gépek rangsorában a televízió illetve a hűtőgép, melyet a lakosság 85 százaléka tulajdonol. Tűzhellyel már csak a háztartások alig 60 százaléka rendelkezik, mosógéppel pedig a háztartások alig egynegyede.
Napi egy óra áram
Bár a felsorolt gépek működtetésének javarészéhez elengedhetetlen lenne az elektromos áram, ennek biztosítása a háború után ugyancsak bizonytalanná vált. Egy felmérés szerint ugyan az ország szinte minden részén sikerült helyreállítani a vezetékrendszert, ám az áramszolgáltatás felettébb bizonytalan: Bagdadban naponta fordul elő többórás vagy akár egész napos áramszünet, de az ország egészében – Dél-Irak kivételével – szintén gyakoriak az áramkimaradások, melyek hosszabb-rövidebb időre megbéníthatják a mindennapi életet. Aki teheti, benzinüzemű generátorokat szerez, ám az ehhez szükséges benzin előteremtése szintén nem egyszerű feladat: a tűző napon akár többórás várakozás is várhat a kútnál arra, aki autójához, vagy benzinmotoros generátorához akar benzint szerezni.
Szintén elengedhetetlen lenne a normális életvitelhez a megfelelő vízellátás is, ám az ország egynegyedében napi problémát jelent a megfelelő mennyiségű víz biztosítása. A lajtoskocsik lankadatlanul járják a vízforrástól hosszabb ideje elzárt régiókat, ám az utánpótlás így is gondot jelent. Elemzők szerint mindennek legfőbb oka az, hogy az eredetileg a víz- és villanyhálózat helyreállítására szánt pénz jelentős részét az ideiglenes iraki kormányzat kénytelen a közbiztonság helyreállítására fordítani. Ameddig ugyanis nincs biztonság az utcákon, addig megítélésük szerint remény sincs arra, hogy az infrastrukturális beruházásokra pénzt fordítsanak.
Hétköznapi félelem
Márpedig úgy tűnik, hogy egy ideig még remény sincs a közbiztonság helyreállítására – legalábbis Bagdadban. Az ország északi, kurdok lakta része, ahol a legnagyobb kiterjedésű olajmezők is húzódnak, viszonylag nyugodtnak mondható a BBC riportjaiban megszólaló emberek elmondása szerint. Bagdadban viszont az öngyilkos merényletek szinte mindennaposak annak ellenére, hogy az irakiakból verbuválódott rendőrség immáron 140 ezer főt foglalkoztat a 27 millió lakosú országban. Csakhogy a rendőrök egy része nem rendelkezik a rend biztosításához szükséges eszközökkel: sokuknak nincs fegyvere vagy járőrkocsija, sőt gyakran még igazi rendőrőrs sincsen. Bár a szövetségesek katonáinak is a rend fenntartása lenne a feladatuk, ám a nyelvi nehézségek miatt gyakran mégis a helyi erőkre marad ez a feladat.
Hozzáértők többször figyelmeztettek már: amennyiben minden a terv szerint megy, és az alkotmányozó nemzetgyűlés augusztusban elkészül a végleges alkotmány tervével (melyről egyébként októberben népszavazást tartanak), akkor a decemberre tervezett teljes csapatkivonást követően roppant bizonytalanná válik a demokratikus Irak sorsa. Hogy képes lesz-e az új rezsim saját magát megvédeni, arról ugyancsak megoszlanak a vélemények.
Szaddam képe a pénzen
Addig is nincs más választásuk a bagdadiaknak, mint hogy együtt éljenek a hétköznapi terrorral, mely megkeseríti ugyan minden bagdadi életét, megakadályozni azonban nem tudja őket abban, hogy elvégezzék napi teendőiket. Az iskolákban, sőt már az egyetemeken is újraindult a tanítás, és bár a lányok gyakran az iskola előtt várják szüleiket, hogy biztonságban hazaérhessenek, a diákok naponta megjelennek a romokban heverő épületekben. Az osztályok túlzsúfoltak, nem ritkán ötvenfős létszámmal működnek. A piacokon még mindig a Szaddám képét ábrázoló iraki dínárral lehet megvenni a szükséges élelmiszereket, még ha ez nem is mindenkinek adatik meg. Az élelmiszersegélyek továbbra is nélkülözhetetlenek, mivel az átlagkeresetből egy többtagú család egészen biztosan nem tud megélni – már ha egyáltalán van munkahelye a családfőnek.
Egy tavaly decemberi adat szerint a munkaképes lakosság 80 százaléka munkanélküli, és számuk csak igen lassan csökken. Aki munkát talál, az sem lehet felhőtlenül boldog: a közszférában dolgozók bére 100 és 140 dollár között mozog, a rendfenntartóké 270 és 340 dollár között, míg a kétkezi munkások napi bére 5-7 dollár. Mindeközben a piacon 1 kg bárányhús ára eléri az 5 dollárt, 1 kg kenyéré pedig az 1 dollárt, de a legolcsóbb rizs kilója is 20 cent körül mozog. Az autó természetesen luxuscikk, és bár Irak alatt található a világ harmadik legnagyobb olajmezője, a benzin Irakban hiánycikk: a feketepiaci ára 1 dollár 40 cent. A gerillaakciók miatt úgy tűnik, nem is fog csökkenni az olaj ára, és bár a szövetségesek első dolga természetesen az olajvezetékek biztosítása volt, az olajkitermelés alig éri el átlagban az invázió előtti 70 százalékát.
Bezárkózás – tévénézés
A közlekedés sem egyszerű Bagdadban. Az utcák háromnegyede le van zárva, részben az autós öngyilkosságok megfékezése miatt, részben azért, mert azokat egyedül a szövetségesek használhatják. Más utcák időlegesen kerülnek lezárásra, ami azt jelenti, hogy ha valaki elindul munkába, akkor könnyen lehet, hogy többórás késéssel ér csak célba a megszokott útvonalat használva. Este 11 óra után kijárási tilalom lép életbe, bár a kivilágítatlan utcákra a bagdadiak java része amúgy sem merészkedne ki. Nem csoda hát, hogy a bagdadiak az esti időszakban lakásukba visszahúzódva várják az eseményeket – a tévé képernyője előtt.
Tom és Jerry, japán rajzfilmek, Irak-Szíria barátságos ifjúsági labdarúgómérkőzés, női bemondónő, iraki gyártású szappanopera, egy aktuális társadalmi dráma, mely az emberrabló terroristákról szól, betelefonálós politikai vitaműsor, társadalmi célú hirdetés a terroristagyanús személyek telefonos feljelentéséről és persze hírek a robbantásokról, a merényletekről, az alkotmányozó nemzetgyűlés munkájáról – ezek a műsorok és témák uralják a visszavonultan élő tévénézők kis dobozait. A bezárkózás hétköznapivá vált, ám talán soha meg nem szokható rettegés, hogy mikor robban egy bomba az ablak alatt, amely akár az egész házat is romba döntheti – ezek jellemzik a bagdadi lakosok mindennapjait.
