Hosszú hónapok óta napirenden vannak a magyarok elleni atrocitások Szerbia és Montenegró Vajdaság tartományában. A belgrádi kormányzat elszigetelt jelenségeknek tekinti a eseteket, a Helsinki Bizottság apartheid-veszélyt emleget. Időközben a magyarországi szerb kisebbséget is fenyegetések érték.
A magyar diplomáciai erőfeszítések hatására az Európai Unió különböző politikai fórumai napirendre tűzték a vajdasági kérdést. Látnivaló, hogy az EU tisztségviselői rendkívül óvatosak. Kísért a koszovói válság emléke. Igaz, most nem Szerbia legelmaradottabb, hanem épp ellenkezőleg, gazdaságilag legfejlettebb területén forrnak az indulatok.
|
Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjeként a nyáron még úgy nyilatkozott, hogy Magyarországra óriási feladatok várnak Szerbia-Montenegró, Macedónia és Bosznia-Hercegovina vonatkozásában. Szerinte az ország tapasztalataival és kapcsolataival a Balkán irányában kulcsfontosságú szerepet játszhat az unió szomszédságpolitikájának alakításában, hozzájárulhat a térség stabilitásához.
Az azóta történtek nyomán támadt hangsúlyeltolódást jelzi, hogy a napokban külföldi politikai elemzők már úgy nyilatkoztak: a vajdasági magyarok helyzetével kapcsolatos lendületes magyar diplomáciai erőfeszítések mögött jórészt az áll, hogy Magyarország friss EU-tagállamként megpróbálja bemérni uniós lobbiképességeinek határait. Másfelől a kormányválságot megélő baloldali magyar kormányzatnak úgy kell cselekednie, hogy közben a nemzeti elvárásokra erősen rájátszó jobboldali ellenzék vitorlájából kifogja a szelet. Az elemzők most e két elemmel magyarázzák a magyar álláspontot némileg túlzónak tartó uniós tisztségviselők visszafogottságát a Vajdaság ügyében.
|
Az Európa Tanács és az Európai Parlament persze hivatalosan és menetrendszerűen politikai ejnye-ejnyékben részesíti a belgrádi kormányzatot, ennél jóval többre azonban a magyar diplomácia aligha számíthat. Nem csupán a magyar lobbi korlátozott ereje miatt, de annál is kevésbé, mert ahogy Magyarországon fontosak a belpolitikai szempontok, úgy Szerbiában sem várható lényeges változás a küszöbön álló tartományi és önkormányzati választások lezajlása előtt.
Attól pedig vélhetően óvakodik az Európai Unió, hogy komolyabb szankciókkal a mostaninál is szélsőségesebb politikai rezsim irányába taszítsa a volt „nagy” Jugoszlávia mai utolsó maradékát. Egyrészt semmit sem akar kevésbé az EU, mint azt éreztetni a balkáni államokkal, hogy kizárják őket Európából. Másfelől Szerbia és Montenegró gazdasága ugyan az elemzők szerint jelentős növekedési potenciállal kecsegtet, de mostani állapotában aligha tekinthető állóképesnek. Márpedig a szerbiai demokratikus átalakulás kulcskérdése a gazdasági fejlődés.
|
A Milosevics bukása utáni időkben Szerbiában lezajlott, drámai visszalépésekkel tarkított, ám kétségkívül látványos politikai változásokkal párhuzamosan kevésbé feltűnő, ugyanakkor jelentékeny gazdasági átalakulások zajlottak. Elég csak arra utalni, hogy megindult a privatizáció, megjelentek az első bankkártyák, újra képültek a korábban elvágott kereskedelmi kapcsolatok.
Mondhatni, Európa mára rádöbbent, hogy Szerbiának talán a Milosevics-rendszernél is többet ártottak a kereskedelmi szankciók. A gazdasági blokád szűk esztendőinek hatása ugyanis máig érezhető. A szerbiai cégek csak mostanában merészkednek ki a világpiacra, s próbálják kommunikációjukban is áttörni a sok éve tartó politikai feszültségek nyomán őket bekerítő előítéleteket.
|
Ráadásul éppen Vajdaság lehetne a szerbiai gazdasági átalakulás motorja. A Jugoszlávia szétesését afféle “Trianonként” megélő szerbek számára azonban a tartomány gazdasági “különállása” egyúttal az állam testének további “csonkolását” vetíti előre. Gyórgyírt talán a tágabb európai közösséghez csatlakozás jelenthetne, ám addig még hosszú út vezet.
Fotó: MTI