Pénzügy

Diplomásdömping – állástalan jogászok, közgazdászok

A diplomás munkanélküliek közül majdnem minden harmadik pályakezdő, számuk az utóbbi időben nő. Már közgazdászok és jogászok is kopogtatnak a munkaügyi központok ajtaján.

Ma már nincs biztos állással kecsegtető diploma. A most végző diákok közül mindenkinek problémát jelent az álláskeresés, miután a felsőoktatási intézményekben gyakorlatilag minden szakon jelentős túlképzés folyik. Az egyetemeken és főiskolákon a hallgatói létszám felduzzad, először a munkaerőpiacon kerülnek versenyhelyzetbe a fiatalok. A diákok első szűrését nem az oktatási intézmények, hanem a munkaadók végzik. A továbbtanulók pedig csak akkor szembesülnek azzal, hogy diplomájuk értéktelen, amikor már 4-5 évet belefektettek a megszerzésébe.

 Nem hivatalos rangsor

Mivel a kilencvenes évek derekán óriási kereslet volt a közgazdászok és a jogászok iránt, rengeteg ilyen irányú, új képzés indult be. Az ezeken végző diákok is ugyanolyan diplomát kapnak, mint a korábban már ilyen képzéseket nyújtó nagy múltú intézmények hallgatói. „A legtöbb cégnél megszületett egy informális lista, amely a diplomákat rangsorolja értékük szerint” – mondja Juhos Andrea karriertanácsadó.  

Már nincs mit irigyelni

„Nő a pályakezdők száma a regisztrált munkanélküli diplomások között. Míg tavaly júliusban 3430 friss diplomás jelentkezett a munkaügyi központoknál, idén júliusban az összesen regisztrált 15 500 diplomás munkanélküli közül már 4839 volt pályakezdő” – mondta el a FigyelőNetnek Simkó János, a Foglalkoztatási Hivatal megbízott főigazgató-helyettese. Ezek szerint a diplomás munkanélküliek között majdnem minden harmadik pályakezdő. Egyelőre a keleti megyékben a legnagyobb a gond: a diplomások eláramlása folyamatos, a legtöbben a fővárosba jönnek.

Szinte majdnem minden szakmából kerülnek ki munkanélküliek, de a közgazdászok és jogászok száma az utóbbi időben megnőtt. „A munkaügyi központok korábban csak elvétve regisztráltak jogi vagy közgazdasági diplomás fiatal munkanélkülieket – mondta Simkó János. – Idén viszont már jóval több ilyen pályakezdő jelentkezik náluk. Ennek nemcsak az az oka, hogy a munkaerőpiaci kereslet az ilyen jellegű munkakörök fokozatos telítődésének következtében érezhetően visszaesett irántuk, hanem az is, hogy növekedett a kínálat, vagyis egyre több jogászt és közgazdászt képeznek.”

„Csakúgy, mint korábban, továbbra is sokan vannak a diplomás pályakezdők között az agrár szakokon végzettek, valamint a könnyűipari tanulmányokat folytatók – tudtuk meg Fehér Ildikótól, a Fővárosi Munkaügyi Központ által indított Ifjúsági Iroda munkatársától. – A bölcsészek közül az egyszakosoknak vagy a kevésbé „hasznos” szakpáron végezetteknek van nehezebb helyzetük. A jogi, közgazdasági és kommunikációs területeken jelenleg nagyon nagy a túlképzés, így ezekből a diplomákból egyre növekszik a túlkínálat.”

Kísérleti programok

 

Az utóbbi időben két kísérleti program is indult a diplomás pályakezdő munkanélküliek helyzetének megkönnyítésére. A munkaügyi központok „Pályakezdő diplomások tranzitfoglalkoztatási programjának” keretében a cégek megspórolhatják a foglalkoztatással járó bérterhek és járulékok akár 100 százalékát is, meghatározott ideig. A fiatal diplomások is jól járnak vele, hiszen ha nem is maradnak az adott vállalatnál alkalmazásban, a megszerzett munkatapasztalat növeli munkaerőpiaci versenyképességüket. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében például a programban részt vevő fiatalok közel 90 százalékának sikerült elhelyezkednie a hat hónapos tranzitfoglalkoztatást követően olyan cégeknél, amelyek valamilyen mértékig továbbra is támogatást kapnak az államtól. Az Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium által indított „Diplomásokat a közigazgatásba” című kísérleti program ösztöndíj-támogatást ad az államigazgatási szerveknél elhelyezkedő fiatalok munkavállalásához, akik nyelvtudásuk hasznosítása mellett szerepet kapnak az EU csatlakozásra való felkészülés feladatainak ellátásában.  

Hónapokig tartó keresés

„A diplomások munkaerőpiaci helyzete jelenleg nagyon nehéz – osztotta meg a FigyelőNettel tapasztalatait Juhos Andrea karriertanácsadó. – Általánosan is elmondható, hogy az álláskeresés ideje jelentősen megnőtt. Tavaly a Drake Beam Morin ügyfelei átlagosan hat hónap alatt tudtak újra elhelyezkedni.” A pályakezdő diplomásoknak talán egy kicsit könnyebb, mert ők a többi képzett munkaerőhöz képest olcsónak számítanak. „Hogy milyen sokáig keres állást egy friss diplomás, az leginkább attól függ, hogy milyen fizetési igényeket támaszt – véli Fazekas Zsolt, a Hill International fejvadász cég ügyvezető igazgatója. – Tapasztalataim szerint a jogászok és a közgazdászok 3-4 hónap alatt még ma is el tudnak helyezkedni, ha 180-200 ezer bruttó bérrel beérik.”

A túlképzés azonban nemcsak a keresést hosszabbítja meg, hanem egyfajta „kiszorító hatása” is van. „A következő években a fiataloknak valószínűleg nehéz időszakot kell átvészelniük – fejtette ki véleményét Simkó János. – A keresettebb diplomákkal el fognak tudni helyezkedni, a többiek feltehetően rá fog kényszerülni arra, hogy legalább átmeneti ideig a képzettségüknél alacsonyabb szintű munkakörben dolgozzanak.”

Kit választanak a cégek?

A pályakezdőknek nagyon nehéz dolguk van, mivel önéletrajzuk gyakorlatilag ugyanazokat az elemeket tartalmazza. „Amivel egy pályakezdő kitűnhet társai közül, az a munkatapasztalat – ad tanácsot Juhos Andrea. – A legfontosabb tehát az, hogy a hallgatók még a tanulmányaik idején dolgozzanak valahol, akár ingyen is.” A szakmai gyakorlat fontosságát Fazekas Zsolt is kiemelte, és példaként az International Business School (IBS) diákjainak helyzetét említette. Ők nagyon könnyen el tudnak helyezkedni, mivel az elméleti oktatást megszakítva egy évet kötelezően vállalatnál dolgoznak.

A Foglalkoztatási Hivatal felmérései és tapasztalatai szerint a friss diplomásokat versenyképesebbé teheti a munkaerőpiacon, ha jó idegen nyelvtudást szereztek, és az informatikai eszközöket is megfelelő szinten tudják kezelni. Ez főleg a multinacionális vállalatoknál jelent előnyt. Természetesen ezek mellett a jó kommunikációs és önmenedzselő képesség is nagyban növelheti az elhelyezkedés esélyeit. Ez a munkaügyi központok által kínált kommunikációs tréningeken és álláskeresési technikákat oktató foglalkozásokon is erősíthető.

„Véleményem szerint már az egyetemeken és a főiskolákon el kellene kezdeni az álláskeresési technikák oktatását – mondta Juhos Andrea. – A pályakezdőknek tartott workshopokon egyértelműen kiderült, hogy a hallgatók híján vannak azoknak a képességeknek, melyek megkönnyítik számukra a munkaerő-piaci érvényesülést.”

Mit hoz a jövő?

Hogy melyik egyetemet vagy főiskolát válasszák a most kezdődő tanév végzős középiskolásai, azt nehéz megmondani. A Hill fejvadász cég ügyvezetője úgy látja, a jövőre nézve a wellness, a vendéglátás és az idegenforgalom rejt még lehetőségeket.

Simkó János szerint ma már senkinek sem adható biztos garancia arra, hogy az állások megszerzéséért folytatott kemény és kitartó versengés nélkül könnyedén munkahelyhez jut. „Éppen ezért a döntéskor továbbra is fő szempont az egyén erős oldalainak, képességeinek, személyes adottságainak, hivatásérzetének és érdeklődési irányának a figyelembe vétele – fejtette ki véleményét Simkó János. – A saját tehetségükben bízó, nagyon ambiciózus, friss diplomás fiatalok előbb-utóbb a legtöbb értelmiségi pályán el tudnak helyezkedni.”

A pályakezdők sikereihez a cégek oldaláról is szemléletváltásra van szükség. A rendszerváltás előtt az állami nagyvállalatok szívesen alkalmaztak pályakezdőket, manapság a gazdaság jelentős hányadát kitevő, 20 főnél kisebb cégek és intézmények nem szívesen bajlódnak a tapasztalat nélküli friss diplomások betanításával. „Arról kell meggyőzni a kis szervezeteket, hogy érdemes frissíteniük – véli Simkó János. – A jövőben nekik is be kell majd látniuk, hogy a tehetséges pályakezdő diplomás fiatalok alkalmazása a cég versenyképességéhez járul hozzá, hiszen ők a megújulás és a változás igazi letéteményesei.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik