A St. Luke’s alapítója és kiagyalója, az ügyvezető Andy Law szerint minden 1995. január 30-án kezdődött. A szakember, aki a Chiat/Day londoni reklámügynökséget vezette, váratlan telefonhívást kapott az elnöktől, a reklámguru Jay Chiattől: „Helló, Andy, Jay vagyok. Tudod, az utóbbi időben sokat beszéltünk az ügynökség eladásáról, amit te személy szerint elleneztél. Eladtuk a céget, és tudom, hogy nem leszel ettől a hírtől valami boldog.”
„Boldog?! Sokkot kaptam” – számol be az eseményekről Law a könyvében. A brit ügynökség, amely az extravagáns alapító filozófiáját képviselte, jelentős hírnevet szerzett az 1989-es indulás óta. Az anyavállalat – a rossz döntések okozta pénzügyi nehézségek miatt – eladta részvényeit az Omnicom konglomerátumnak, megnyitva az utat a TBWA-val történő egyesülés előtt. Andy Law-t és még néhány társát lesújtotta, hogy egy „mamut” részeként kell továbbdolgozniuk, és úgy döntöttek: a kecsegtető lehetőségek dacára (stabilabb háttér, senior pozíciók) új céget alapítanak.
Oltalmazó védjegy
A St. Luke’s reklámügynökség 1996-os indulásakor az orvosok és a kreatív mesterségeket űzők védőszentjének, Szent Lukács apostolnak a nevét vette föl. Azonban már az induláskor világossá tették, miben hisznek valójában: az emberi munkaerő értékében és helyes használatában. Aki boldogan, elégedetten dolgozik, jobb eredményt ér el, ezért a huszonkét munkatárssal felálló új reklámügynökség megvalósította az igazi kommunizmust házon belül.
Ennek a szisztémának a legfontosabb eleme az, hogy minden munkatárs egyben tulajdonos is. Ezért az újonnan belépők is részesedést kapnak a St. Luke’s-ból. Évente hat tagot választanak ki, hogy közösen vezessék a céget. A többiek természetesen – mint tulajdonostársak – továbbra is beleszólási jogot kapnak a céget érintő kérdésekbe. A modellt az elmúlt évek igazolták, hiszen a legnagyobb brit megrendelők közül a British Telecom és a Sky televízió is a cég portfólióját gyarapítja.
Élet a kommunában
A jó közérzetről és az egyenlőség átéléséről több tényező gondoskodik a falakon belül. Először is, nincsenek szoros értelemben vett munkahelyek, hanem – az egykori Chiat/Day kísérletének mintájára – bármelyik számítógépet igénybe lehet venni, ezenkívül bárkinek bármikor elérhetőnek kell lennie. A másik ilyen tényező, hogy az osztályok szerinti irodarendszer kialakítása helyett úgynevezett „brand-room”-ok várják a dolgozókat. Ezek a helyiségek hangulat szerint különülnek el: található a zajosabb munkákhoz és a csendesebb, elvonulósabbakhoz is.
A tulajdonos-munkatársak felelőssége nagyobb, hiszen maguk is az átlagosnál jobban beleszólhatnak közös sorsuk alakulásába, ezért a felvételi procedúra roppant alapos. A több mint 100 embert foglalkoztató, renegátnak tűnő ügynökségnél minden egyes ember felvétele esemény, hiszen ők ebbe invesztálnak a legtöbbet: a náluk dolgozó emberbe. A St. Luke’s-nál nem jellemző a fluktuáció.
A St. Luke’s másik fontos szabálya, hogy nincs két egyforma nap. Az alkalmazottak csinálhatnak bármit, ami inspirálja a másikat. Sőt, egy hivatásos belső építész folyamatosan alakítja a helyiségek színét, megjelenését.
Tartják a színvonalat
Félreértés ne essék, azért nem tagadják meg a szakmai alapvetéseket. Bill Bernbach nagyszerű vívmányának megfelelően az art director–copywriter-párosban dolgozó kreatívok náluk is megtalálhatók. Az ügyfél viszont nemcsak a brief megadásánál és a tervek prezentálásánál van jelen, hanem igyekeznek bevonni őt folyamatosan. Emiatt az ügyfelek sokkal szorosabb kapcsolatban állnak velük, mint a megszokott módon működő ügynökségekkel. Emiatt nem félnek olyan megoldást vinni megbízójuknak, ami financiálisan nem mindig a legjobb a reklámügynökségnek. A hangsúlyt a megbízhatóságra és a hosszú távú kapcsolatra helyezik.
Habár 1999-ben megszavazták nekik a legjobb londoni reklámügynökség titulusát, tudatosan nem vesznek részt reklámfesztiválokon. Nekik elég, ha az ügyfelük elégedett.
Egyik munkatársuk, Robbie Sparks megfogalmazta grafikai törvényeiket: „Nincsenek alaptörvények, csak amolyan láthatatlanok, amelyeket persze meg lehet szegni. Hasonlít ez a Pokol Angyalai látszólagos anarchiájához – ahol persze minden angyalnak egy Harleyval kell járnia.” A dizájn területén ez azt jelenti, hogy a grafikusoknak, art directoroknak erős ismeretekkel, tudással kell rendelkezniük a klasszikus dizájnban.
A közönséget is bevonják
Reklámjaikkal olyan helyzetet kívánnak elérni, hogy a fogyasztó fejében vita kerekedjen, és foglalkozzon vele. Felvállalják, hogy egy bizonyos értelemben meg akarják téveszteni a fogyasztókat azzal, hogy nem reklámokat látnak-olvasnak. Jó példa erre a Clarks nevű, sétálócipőket forgalmazó vállalat, amelynek speciális hirdetéseket terveztek: Anglia térképe szerepelt ezeken, és néhány St. Luke’s-munkatárs osztotta meg élményeit a legjobb kirándulóhelyekről. Amíg az olvasók érdeklődve olvasták a személyes beszámolókat, a Clarksról is többet megtudhattak.
Inspiráló rendezetlenség
A New York-i Anomaly már a nevében is utal a náluk uralkodó „állapotokra”, pedig egy merőben új kísérletről van szó. Három nagyágyú – kettő a TBWA, egy pedig a McCann-Erickson World Group kényelmes vezetői székéből felállva – alapította a céget, amelyet máris a legnagyobb reménységek között emlegetnek.
Az Anomaly arra koncentrál, hogy megfelelő választ adjon megrendelői üzleti jellegű kéréseire. Ezért nem számít, hogy a végeredmény egy letölthető csengőhang vagy egy poszter, megcsinálják. Nincsenek sokan, és büszkén vállalják-vallják, hogy házon kívüli szakértőkkel dolgoznak. Irodájuk egy nagy helyiség, itt dolgozik minden munkatárs, akiknek nincs titulusuk – ezzel is kifejezve, hogy nem a rang számít. Sőt, az egyes területeken dolgozók felcserélhetők; simán előfordul, hogy art director írja a szöveget, vagy az account áll elő egy találó vizuális kulccsal. Az Anomalynél hagyják szabadon érvényesülni a munkatársakat.
A New York-i cég ráadásul az általa nyújtott üzleti megoldások hasznossága szerint kap díjazást. Magyarán, ha sikeres a kampány, többet kapnak, mintha ellenkező végeredmény születne.
Az alapító trió kreatívigazgató-tagja pedig különös szenvedéllyel rendelkezik: az utóbbi években százával vásárolta a különféle színben pompázó műanyag gyíkokat, hogy azokat egy-egy helyen, ahol csak jár, otthagyja. Nincs vele célja, csak amolyan szociológiai kísérletnek szánja ezt.
Révbe ért az anyahajó
A londoni, kreativitásáról híres Mother reklámügynökség két éve nyitott irodát New Yorkban, ami már önmagában is érdekes, hiszen többnyire a tengerentúlról érkeznek hódítóként az óvilágba ebben a szakmában. Egy dolgot rögtön átvettek a londoni – szó szerinti – anyaügynökségtől: a munkatársak – a szövegírótól a produkciósig – egy nagy, közös asztalnál dolgoznak. Ennek ellenére az intimitás teljes hiánya nem zavarja őket, sőt!
Az amerikai Mother kötetlen, laza hely. Itt fontosabb a reklámkészítési folyamatban részt vevő ember, mint maga a folyamat. Nem elsődlegesen az ügyfél pénztárcája, az elkölthető büdzsé szerint választanak ügyfelet; nekik tényleg igazi kihívás és szenvedély a reklámügynökségi lét.
