Lance Armstrong:
Az amerikai bringás elmondhatja magáról, hogy kétszer is visszatért, előbb rákbetegségéből felépülve. Egynapos klasszis helyett a hegyek királyaként pattant ismét nyeregbe 1998-ban, s ezzel páratlan sikersorozat vette kezdetét, hiszen ezután hétszer nyerte meg a világ legjelentősebb körversenyét, a Tour de France-t. A 2005-ös győzelme után visszavonult, de három és fél éves kihagyás után visszatért, nem titkoltan azért, hogy a nyolcadik strigulát is behúzza a Touron. Idén egy szakaszt megnyerve harmadik lett, de a közelmúltban bejelentette, legalább kétszer is még próbálkozik, és a siker érdekében új csapatot alapított.
A nyolcadikra hajt (MTI/EPA)
Niki Lauda:
Az osztrák Forma-1-es pilóta az egyike azoknak a sportolóknak, akik a nyugdíjas léttel szakítva ismét feljutottak a csúcsra. Lauda két ét világbajnoki címmel (1975, 1977) és egy kis híján tragikus balesettel (1976) a háta mögött távozott először a Forma-1-ből 1979-ben, majd légitársaságot alapított, amelynek támogatására 1982-ben ismét volán mögé ült. Két évvel később harmadszor is világbajnok lett, miután fél ponttal megelőzte mclarenes csapattársát, a francia Alain Prostot. Az 1985-ös búcsúja már véglegesnek bizonyult.
Mario Lemieux:
A kanadai hokisztár 1997-ben köszönt el először az élsporttól, két NHL-bajnoki címmel és egy rákbetegséggel a háta mögött. Két évvel később részesedést vásárolt a csődbe jutott Pittsburgh Penguinsben, majd – első klubtulajdonosként – 2000-ben ismét ütőt ragadott, és az első szezonjában a rájátszásba, mi több, a főcsoport-döntőig vezette a csapatát. Második karrierjére a 2002-es olimpiai arannyal tette fel a koronát. Az utolsó két szezonjában már alig-alig játszott, és összesen nyolc gólt szerzett. 2006-ban búcsúzott végleg.
Michael Jordan:
Az amerikai kosárlegenda egy olimpiai és három bajnoki címmel a háta mögött intett búcsút 1993-ban intett először búcsút a palánkok világának, és a baseball-pályákon kereste a boldogulását, ám hamar rádöbbent arra, hogy számára a kosárlabdát találták ki. Az eszmélés újabb három bajnoki gyűrűt eredményezett, majd 1992-ben ismét ötkarikás aranyérmet akasztottak a nyakába. 1998-ban köszönt el végleg sikercsapatától, a Chicago Bullstól. 2001-ben tért ismét vissza, két szezont vállalt a Washington Wizardsban – amelynél egyébként sportigazgatóként is tevékenykedett -, és nem is „égett meg”, hiszen mindkétszer 20 pont, illetve fölötte átlagolt, de miután csapatát egyszer sem tudta bejuttatni a rájátszásba, a második visszatérése kevésbé mondható sikeresnek.
Muhammad Ali:
A félnehézsúlyban olimpiai bajnok, profi nehézsúlyú világbajnok amerikai klasszis több mint három évet hagyott ki amiatt, amiért 1967-ben megtagadta a katonai szolgálatot, ám nem emiatt szerepel az összeállításunkban, hiszen ő nem állt le teljesen, csak éppen nem bokszolhatott, a címeit is elvették. Pályafutása során, 1979-ig profiként háromszor jutott fel a nehézsúly trónjára, s 22 címmérkőzést vívott meg sikerrel. Visszavonulása azonban ideiglenes volt, hiszen – az orvosi figyelmeztetés ellenére – 1980-ban és 1981-ben is vállalt egy-egy mérkőzést, de döntése hibásnak bizonyult, mivel Larry Holmes és Trevor Berbickt is elbánt vele, így két vereséggel zárult le egy legendás karrier.
Mark Spitz:
A legendás amerikai úszó alighanem minden idők legsiralmasabb visszatérését produkálta: az 1972-es müncheni olimpia hétszeres aranyérmese 20 évvel később, 41 esztendősen ismét megpróbált visszakapaszkodni a csúcsra, de még a hegy lábáig sem jutott el: nem tudta magát kvalifikálni a barcelonai játékokra.
George Foreman:
A kiváló amerikai bunyós 23 évesen nyerte első vb-címét, miután 1973-ban a jamaicai Kingstonban két menet alatt hatszor is leütötte a korábban Muhammad Ali rovására világbajnokká előlépő Joe Fraziert. Egy évvel később az emlékezetes zaire-i összecsapáson Ali végül kiütötte – Foreman pedig három évvel később visszavonult, s jókora fordulatot téve tiszteletes lett. Ám 1988-ban 39 évesen visszatért, majd húsz évvel az Ali elleni csata után Foreman révbe ért. A regnáló világbajnok, Michael Moorer ellen kiütéssel győzött, s ezzel két rekordot is felállított: amellett hogy ő lett a nehézsúly legöregebb bajnoka, ő az a bokszoló, aki 20 év elteltével is vissza tudott kapaszkodni a trónra. 1997-ben, a Shannon Briggs elleni vereséggel búcsúzott végleg.
Martina Navratilova:
A női tenisz állócsillaga, Martina Navratilova a 80-as években egyesben, valamint párosban – az amerikai Pam Shriver oldalán – elért sikerek után 1996-ban döntött úgy, hogy leteszi a teniszütőt. Négy évvel később visszatért, majd 2003-ban az indiai Leander Paes-szel “kiegészülve” az Ausztrál Openen és Wimbledonban sem talált legyőzőre. 46 esztendősen minden idők legidősebb Grand Slam-győztesévé avanzsált. Ráadásul egyedüliként egyesben, női és vegyes párosban is nyert Melbourne-ben. 2006-ban, egy hónappal 50. születésnapja előtt Bob Bryannel megnyerte a US Opent, s ismét – immár végleg – abbahagyta a teniszezést.
Szeles Mónika:
Az akkori világelsőt 1993-ban egy zavart elméjű férfi hátba szúrta mérkőzés közben. Két évig kihagyás után vesztett szett nélkül nyerte meg visszatérése utáni első tornáját Torontóban, majd 1996-ban, Melbourne-ben a kilencedik Grand Slam-trófeáját is bezsebelte – emellett háromszor is eljutott a döntőig GS-tornán. Továbbá olimpiai bronzérme mellett három FED-kupa-sikert is aratott az amerikai csapat tagjaként.
Katarina Witt:
A német korcsolyakirálynő 1988-ban, két olimpiai és négy vb-arany után profinak szegődött, ám 1994-ben visszatért a lillehammeri játékokon. A norvég közönség ujjongva ünnepelte, de csak hetedik lett.
Pelé:
A brazil futballzseni 1114 meccsen 1088 gólt lőtt a Santos színeiben. Háromszoros világbajnokként intett búcsút 1974-ben, ám a következő évben aláírt a New York Cosmoshoz, amelynek tagjaként összesen 107 mérkőzésen 64 gólt szerzett, az amerikai bajnokságban két és egy negyed szezon alatt 64 találkozón 37-szer talált az ellenfelek kapujába. Utólsó szezonjában, 1997-ben bajnok lett a Cosmossal.
