Miként a hős Leónidasz és harcosai mellett akadt egy Ephialtész, úgy Dobó István mellett is (és még sokak mellett) akadt egy Hegedűs István, aki mindenfajta lelkiismeret-furdalás nélkül árulta a hazát az ellenségnek. 1456 júliusában „Hunyadnak karjai”, Hunyadi János és serege megvédte az ország legfontosabb végvárát, az első végvári vonal központját, Nándorfehérvárat az ellenségtől.
Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után az egykori fekete sereg maradványait különböző várakba osztották szét, s egy részük – cseh zsoldosok – Tettauer Bertalan vezetésével a Magyarország déli kapujaként is emlegetett erődítménybe került szolgálatra. A jelző cseppet sem túlzó: ha Nándorfehérvár elesik, a török akadály nélkül vonulhat a Duna mentén egész Budáig.
Kinizsi súlyos ítéletet mondott
A török elleni magyar határvédelem évszázados történetében addig példa nélküli, hihetetlen árulásra vetemedtek: a nándorfehérvári bán távollétét kihasználva Mihál-oglu Ali szendrői szandzsákbéggel megállapodtak, hogy kedvező alkalom esetén kezére játsszák „Magyarország kulcsát”, s cserében magas pénzjutalmat és szultáni birodalmi birtokokat kapnak. A katonák az erősen veszélyeztetett véghelyen valóban rosszul voltak fizetve, ami azonban a kortársak előtt sem volt mentség tettükre.
Az árulást a már akkor súlyosan szélütött, mégis nyeregben ülő Kinizsi Pál sikeres szerbiai hadjárata akadályozta meg, mivel a vereséget szenvedett Ali bég nem tudott az árulókkal akcióba lépni. Kinizsi, mint az Alsó Részek főkapitánya, válogatott lovasságával azonnal Nándorfehérvárott termett, s lefolytatta a haditörvényszéki büntetőeljárást.
A cseh zsoldosok vezetői, kínzások közepette, részletes vallomást tettek. Kinizsi mindannyiukat halálra ítélte. Elrettentő példaként – hiszen a várral együtt az egész ország is elveszhetett volna – a legszörnyűbb, barbár kínhalált rendelte el: éheztetés közepette egyenként etette meg őket egymással. Nándorfehérvár ekkor megmenekült. Az oszmán túlerő 1521-ben foglalta el ostrommal, s az ifjú II. Lajos király (1516-1526) a következőket mondta: „Országunk most már nyitva áll a török előtt vízen és szárazon, és sohasem lehet boldog és nyugodt, amíg Szabács és Nándorfehérvár az ellenség kezén marad.”
Elölről kapták a sebet
A vár pedig 1688-ig maradt az oszmán haderő kezén. Ekkor a Habsburg császári csapatok rövid két évre visszafoglalták, de 1690-től 1717-ig ismét az Oszmán Birodalom fő balkáni központjaként működött. A hosszú török hadjáratok és harcok közepette az ostromlott várakat kapitányuk – ha már tarthatatlan volt a helyzetük, gyakorta a külföldi zsoldosok követelésére – szabad elvonulás feltétele mellett sok esetben feladta. Sokkal több várat adtak fel, mint amennyit megvédtek, illetve az utolsó szálig elestek.
Szondy György szobra a Kodály köröndön (MTI)
Jurisics Miklós Kőszeget1532-ben, Martonfalvai Imre és a polgárok Pápa várát megvédték, miután a hivatásos katonaság elmenekült (1543). Losonczy István temesi ispán Temesvárt tartotta sikerrel 1551-ben, Szondy György és 150 katonája viszont az utolsó szálig elesett Drégely váránál 1552. július 6-9. között. Mert ő – miként megüzente Ali pasának – vagy a győzelemért vagy legalább a tisztes halálért végső leheletéig fog küzdeni. És valóban, a kortárs történetíró Forgách Ferenc szerint „mindenki elölről kapta a halálos sebet.”
Önként vállalták a harcot
1552-ben Dobó István, Mekcsey István, Bornemisza Gergely vagy a hősi halált halt Bolyki Tamás hadnagy – a Borsod megyei gyalogok vezére – és Bálint pap, valamint társaik sikeresen védték meg Egert a sokszorosan túlerőben lévő ellenséggel szemben, évszázadokra dicsőséget és hősi nevet szerezve mind a maguk, mind a vitézi virtussal és becsülettel élő magyar katonák számára. Pedig az egriek is tudták, hogy senkire és semmire nem számíthatnak, csak a maguk fegyverére. A vár körülzárása előtt ugyanis a kassai királyi főkapitány, Erasmus Teuffel Palástnál vereséget szenvedett.
„Mégis akadtak, akik önként vállalták a veszedelmet, és a vár védelmére siettek: […] Mert világosan látták: ha ez a vár elvész, sem más hely nem akad, ahol megvethetik lábukat, sem a maradék hazát meg nem menthetik.” A főkapitány az áruló Hegedűst „csak” felakasztotta a vár piacterén, míg cinkosainak fülét metéltette le, amely nemcsak csúfságot, de a becstelenség bélyegét is jelentette. Horváth Stansics Márk főkapitánynak Sziget várát sikerült 1556-ban megtartania, mígnem 1566-ban Zrínyi Miklós mintegy 2300 magyar és horvát katonájával, esküjükhöz híven majdnem az utolsó szálig elestek a rommá lőtt, égő várból kitörve.
A várfeladási eseteket a Haditörvényszék a legtöbb esetben kivizsgálta, s ha árulás történt, úgy a bűnösöket kivégezte. Azonban a XVI. századi törvényekből szinte hiányzott az árulás tiltása, annyira egyértelmű volt a hazáért való áldozatvállalás. Csak a XVII. századi országgyűlési végzések között szerepel a várak feladásának és az ellenséggel való egyezkedésnek a tilalma – ennek azonban speciális oka volt.
A törökellenes harcok mozgatóerejéről – “Megvédeni a keresztény Európát” – ide kattintva olvashat a National Geographic Online-on.
J. Újváry Zsuzsanna
Cikkünk szerzője Jánokiné dr. Újváry Zsuzsanna történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója, egyetemi docens.
A nyergestetőn hősi halált halt 200 székely honvédről ide kattintva olvashat. A következő részben felmerül a törökösség, mint főbenjáró bűn, és Kassa főbírája, akinek feje fölött Damoklész kardjaként „lebegett” egy szekér fa…
