A történelemben kevés léptékű az az idő, amiről mi úgy érezzük, hogy gyorsan szalad. Hiszen csak nemrég volt október 6-a, amikor nemcsak az Első Felelős Magyar Kormány miniszterelnökére, a tizenhárom aradi vértanúra, a később felakasztott Kazinczy Lajos és a tragikus sorsú Lenkey János tábornokokra emlékezünk, hanem a többi neves és névtelen áldozatra is. A több mint száz kivégzettre, a sok ezer börtönbe vetett vagy osztrák ezredekbe kényszerbesorozott hazafira, a Sági Vencelekre és Lebstück Máriákra, a névtelen hősökre.
A női hadnagy
Kevesen ismerik az üzbégi (Nyitra megye) Sági Vencel lelkészt, aki nemzetőrként, majd honvédként harcolt és esett el a magyar szabadságért: „a hazám sorsa az én sorsom” – vallotta. Lebstück Mária 1848-ban a bécsi forradalmárokhoz, majd a magyar forradalomhoz és szabadságharchoz csatlakozott, s nő létére hadnagyként, később főhadnagyként szolgált. A szabadságharc leverése után súlyos börtönbüntetést szenvedett el. 1892-ben szegényen, nagy nélkülözések közepette halt meg.
Nyerges-tető
Emlékezünk és emlékezzünk nemcsak a forradalom győzelmére, a dicsőséges napokra és győztes csatákra, hanem a harcokban elesett hősökre, akik a hazáért meghozták a legnagyobb áldozatot is, életüket adták érte. Guyon Richárd ezredesre, aki hadosztályával áttörte Schlick altábornagy állásait, s ezáltal szabaddá vált az út Kassa felé a honvédsereg főerőivel való egyesülésre.
Kétszáz székely esett el
Emlékezzünk a Tuzson János őrnagy vezette 200 székely honvédre is, akik a segesvári súlyos csatavesztés után (1849. július 31.) azt a feladatot kapták, hogy Nyergestetőn, a Csíki-havasok és a Torjai-hegység közötti hágónál, az utolsó védhető helyen feltartóztassák azt a 20 ezer fős orosz sereget, amely a kézdivásárhelyi ágyúöntő létesítményeket már szétzúzva Csíkszereda megszállására tört.
A 200 honvéd napokra megállította a sokszoros túlerőt, s miként annak idején Leónidasz spártai királyt és 300 harcosát a perzsák a Thermolüpai-szorosban, az ellenség őket is csak árulás útján, bekerítve győzte le.” „…meg nem adta magát székely, mint a szálfák kettétörtek” – írja Kányádi Sándor (Nyerges-tető). Leónidasz, amikor az árulás tudomására jutott, hazaküldte szövetségeseit, csak a spártaiak, valamint a theszpiaiak maradtak önként mellette.
Megcselekedték…
Az összes spártai és theszpiai harcos elesett, míg a thébaiak, amint tehették, megadták magukat. Őket viszont a hatalmas vérveszteségen feldühödött győztes perzsa király részben felkoncoltatta, részben szolgává tette. Xerxész a vitézül harcoló Leónidasz holttestét is meggyalázta, de a perzsákat a görögök hátába vezető Ephialtész is megkapta a maga „jutalmát”: a király annyi aranyat adott neki, amennyi a bőrébe fért, csak éppen előtte megnyúzatta. A történetet mindenki ismeri, de ki tud Tuzson János székely honvédeiről?
Pedig a szituáció, a haza védelme, a szemben álló felek óriási létszámbeli különbsége szinte kísérletiesen megegyezik. A székelyek is – akik a döntő összecsapás előtt letérdelve imádkoztak – éppúgy „megcselekedték, amit megkövetelt a haza”, miként a spártaiak a szorosban, ők is mind egy szálig elestek Nyerges-tetőn. Nem mérlegelték, hogy – úgymond – érdemes-e meghalni a hazáért, vagy jobb életben maradni, akár becstelenség árán is, hiszen mindenkinek csak egy élete van. „Használjuk hát ki a pillanatot, éljünk minél jobban, bármi áron …” – a hősök nem így gondolkodtak, az árulók annál inkább.
J. Újváry Zsuzsanna
Cikkünk szerzője Jánokiné dr. Újváry Zsuzsanna történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója, egyetemi docens.
A következő részben, kedden Kinizsi Pál mond ítéletet az áruló cseh zsoldosok felett.
