Sportkötődésű emberként kedvencem a Társasági Adókedvezmény (népszerűbb nevén TAO) , no meg a stadionépítések körül kialakult szutyok. A témával kapcsolatban nincs felület, tárgyilagos hír az interneten, ahol a hozzászólások – nem túlzás – minimum 90 százaléka ne küldené el a francba azt, aki mindezt kitalálta, mondván meggyőződéssel azt, a sok-sok milliárdot ne a “falábúakra” költsék, sokkal inkább az egészségügyre, vagy az oktatásra.
Ebben persze van is valami, hiszen biztosan elférne ott is több, de íme néhány tény.
Az FTC stadionja 2014 szeptemberére lesz kész a tervek szerint
Fotó: MTI
A “TAO pénz” – nevezzük így, ahogy közszájon forog – nem más, mint olyan vállalkozói állami adóbevétel, amelyről az állam lemondott a sport egy-egy területe számára. Olyan, mint a rendelkezés az 1 százalékról, az egyház, vagy az alapítványok részére, netán a filmalkotásokra, előadóművészekre fordított támogatás levonása a Társasági Adóalapból.
Eddig a törvény megalkotása óta összesen 33.5 milliárd forint TAO pénz áramlott a sportba. Csak a nagyságrend, az összehasonlítás végett: a 4-es metróra eddig 2002 (!!) óta 425 milliárd forintot költött az állam – ebből 181 milliárd uniós pénz, a többi, azaz 244 milliárd adóforint – és még mindig semmi hasznunk belőle…
A labdarúgásban 214, a kézilabdában 153, a kosárlabdában 66, a vízilabdában 34, a jégkorongban pedig 19 településen tudtak a sportegyesületek TAO-pénzből költeni, a megkötések miatt nagyrészt infrastruktúrát fejleszteni, létesítmény felújítani, újat építeni.
A kormány júliusi bejelentése szerint a 2014-től 2020-ig tartó időszakban összesen 135 milliárd forintot – évi 22,5 milliárd – biztosít a 16 kiemelt olimpiai sportág projekt alapú, nagyrészt infrastruktúrális fejlesztéseire.
Ezzel szemben a rendszerváltás óta majd 1000 (!) sportpálya (nem csak foci) tűnt el, alakult át benzinkúttá, plázává, lakóparkká, stb..
A mozgásszegény életmód miatt egyre több az elhízott ember
Ennek kézenfekvő következménye GFK 2010-es kimutatásának eredménye, amely szerint a 15 éves és idősebb lakosság körében 1999 és 2009 között 56-ról 69 százalékra emelkedett azok aránya, akik semmilyen említésre méltó sporttevékenységet nem végeznek. 25-ről 16 százalékra csökkent a többé-kevésbé rendszeresen (legalább havonta többször) sportolók részaránya. Feltételezem azóta a statisztika jó esetben stagnál, de inkább tovább romlott és 15 év alatt is csak azért jobb árnyalatnyival a statisztika, mert ott most kötelező a mindennapos testnevelés…)
Nem sportolnak, mert nincs hol. Vagy olyan sporttelep van a közelben, amely állaga szerint mintha még Rákosi Matyibá’építtette volna – lásd a nemzet “ékkövét”, a Puskás Ferenc Stadiont – vagy olyan se. Ellenben A magyar lakósság több, mint fele elhízott, vagy túlsúlyos. Ebben az adatban vastagon benne van a felnövekvő generáció, akiknek a napi több órás “kockulástól” gerincproblémáik vannak, prognosztizálhatóan negyven éves koruktól kezdve a szájon át több gyógyszert kapkodnak majd be, mint levegőt…
Egy amerikai tanulmány szerint minden egyes a sportra – értsd: az élsportra, mint a példaképeket, a kedvcsinálást szolgáló kirakattól a falusi általános iskola tornaterméig bezárólag – költött dollár háromszoros értéken térül meg. A sportoló társadalom ugyanis testileg, lelkileg egészségesebb lesz, ergo egy nem csak szavakban sportoló nemzet esetén nagyságrenddel kevesebbet kell az államkasszából orvosi ellátásra, kábítószer prevencióra, bűnüldözésre, stb. költeni.
Példaképek nélkül képtelenség a tömegeket megmozgatni
Montázs: Hír24
A “stadionok helyett költsék inkább az egészségügyre, vagy az oktatásra” kezdetű demagóg megnyilvánulásokra mindezek ismeretében válaszul szögezzük le azt is; a sportra, sportingatlanokra, igen, köztük azokra az “átkozott labdarúgó stadionokra” fordított milliárdok áttételesen és nem csekély mértékben az oktatás és a népegészségügyet is szolgálják.
Hogy kell-e sportra, sportingatlanokra költeni? Nem kérdés. Mi több, ezeknek a sportingatlan célú beruházásoknak a 27 százaléka áfaként visszafolyik a költségvetésbe, nem beszélve az építkezéseken dolgozók – mert milyen jó, hogy ha állami forrásból is, de az építőiparnak van munkája – személyi jövedelemadójáról, ami szintén.
Úgyhogy zárszóként fogadjuk el, egészen biztosan nem a sportra, azon belül akárhogy is nézzük a legnagyobb tömeget megmozgató labdarúgásra is költött milliárdokat kell megkérdőjelezni.
Mi több, ezt a témát inkább érdemes a józan ész, mint pártszemüvegen keresztül szemlélni…
