A hét filmjei: keresztényi gondolatok

Töredék

A 73 éves magyar filmes mester, Maár Gyula (Malom a pokolban, Ennyiből ennyi) alkotása úgy keresztényi, hogy univerzális. A Töredék ugyan egy katolikus kolostorban játszódik, ez csupán egyfajta kiindulási terep, olyan miliő, ahonnan a gondolatok elindulnak – és visszatérnek. Mert az odabentet ugyanolyan emberek lakják, mint az odakintet. Akadnak hedonisták (Andorai Péter, Haumann Péter), akadnak dogmatikusok, szebben: elveikhez minden áron ragaszkodók (Székely B. Miklós) – és akadnak hezitálók, hogy akkor most mi is a jó és üdvös (Zsótér Sándor, aki a 2007-es magyar filmszemlén alakításáért átvehette a legjobb férfi színésznek járó elismerést).

A második világháború utáni napokban járunk, bizonytalan korszakban egy biztosnak tűnő, ám mint a külvilág, ugyanúgy bizonytalan helyen (egy klastromban), a „merre és hogyan tovább” napi kérdés. A zárt falak közé érkezik a nő (Cseh Annamária, ugyanő idősebb kiadásában: Törőcsik Mari), hogy mintegy az élet allegóriája szembesítse, elgondolkoztassa a férfiakat.

A zárt falak közé érkezik a nõ

Maár filmje lassú sodrású, elmélázós film, arcai nem feledhetőek (gratulálunk Medvigy Gábor operatőrnek). Figurái sem bűnnel (gyarlósággal igen), sem erénnyel (jó szándékkal igen) igazán nem vértezettek-sújtottak. Éppen emiatt találunk magunkra adaptálható pillanatokat.

Az arany iránytű

Mi volt Nagy-Britanniában J. K. Rowling és az ő Harry Pottere előtt? Philip Pullman és az ő Lyra Belaqua nevű hőskislánya. A ködös Albionban a mai napig az említett egyetlen fantasy teremtmény képes birokra kelni a roxforti varázslósuhanccal. Papíron legalábbis. Most megteheti vásznon is.

Pullman – akit joggal úgyis emlegetnek, mint a fantasytörténetek legnagyobb íróját (de azért azt se feledjük, hogy horrorral kezdte a pályáját 1984-ben) – nagy sikerét és olvasottságát a Sally Lockhart-trilógiájának, de még inkább Az Úr sötét anyagai című hármas-könyvének köszönheti. Ennek első része, az Északi fény alapján készült Chris Weitz filmje, aki a vászonra vitelben olyan zseniális segéderőre támaszkodhatott, mint Tom Stoppard. Ő sem tudta azonban az eredeti műből „kiszűrni” a túlságosan egyértelmű vallási (keresztény) beavatás-motívumot, ami egyszerre rajongó-toborzó és távoltartó erő.

Harry Potter vetélytársa (filmelőzetes itt! )

Az arany iránytű burkolt vallási-etikai üzenete – elég, ha azt villantjuk fel itt, hogy ebben a történetben az emberi lélek mindenféle állatok formájában ölt testet – a felnőttek számára sejlik fel, a gyerekek élvezni fogják a mesét, amiben egy kamasz lányka, Lyra Belaqua (Dakota Blue Richards) egy barátja megmentéséért vándorol a párhuzamos világba (ahol, ugyebár, mindenki állatteste, démona önnön emberformájához méltó és illő). Pont jókor, mert egy lord (Daniel Craig) kozmikus lázadást szervez, amiben egy tudósnő (Nicole Kidman) is szerepet játszik. Csak éppen azt nem tudni, pontosan ki van kivel.

A lenyűgözően szimpatikus látványvilág és a három főhős – Richards, Kidman és Craig – alakítása eltereli a figyelmet a mélyebb gondolati tartalomról. Ízlés és hit kérdése, hogy ez kinek-kinek hogyan tetszik.

Kalifornia királya

Hát, ugye, az élet bonyolult. De ettől szép is, a szemétben ott csillog az érték. A kopottas tételt Mike Cahill, a debütáló forgatókönyvíró-rendező biflázza föl ezúttal. Nem teszi ügyetlenül, sőt mintegy neki – meg persze a dörzsölt Michael Douglasnek (volt honnan merítenie, lásd: Wonderboys – Pokoli hétvége) – köszönhető, hogy a Kalifornia királya a sablonjai ellenére mosolyokra fakaszt, és megmelengeti a szívünket.

Kutatás egy mexikói atya elásott kincse után

A sztori szerint a tizenhat évesen – tehát: kényes életperiódusában – az anyjától elhagyott Miranda (Evan Rachel Wood) kimarad az iskolából, egy Mekiben robotol, az apjára (Douglas) nem számíthat, mert a bolondok házában hadovál. Ahonnan aztán mégis kiengedik, hiszen a légynek sem árt, egyetlen mániája, hogy a környékükön rejlik egy mexikói atya elásott kincse… Nosza, veszi rá a lányát, fogjanak hozzá a kereséséhez.

Amennyiben az unalmas perceket – sajnos, akad belőle elég – átvészeljük, egy könnyen felejthető, ám nem kellemetlen embermesével ajándékoz meg bennünket a film, ami ezüstvasárnap (komolyabbra fordítva: advent harmadik vasárnapja) közeledtén a homoki miliő ellenére a téli nagyünnepre készítheti fel a lelkünket.