Élet-Stílus

Állatkertek fajmentő missziója

Bár a látogatókat a népszerű - sőt, időnként a média­sztárságig jutó - állatok vonzzák be az állatkertekbe, utóbbiak ezt kihasználva felhívhatják a figyelmet a veszélyeztetett fajokra.

Egy ország szíve szorult össze, mikor állatvédők Knut, a berlini állatkertben nevelkedő jegesmedve elaltatását követelték. Az indoklás az volt, hogy mivel a kölyköt az anyja elutasította, s ember neveli fel, nem lesz képes a mesterséges körülmények közül visszailleszkedni a természetbe. A rajongók azonban fellélegezhettek: az immár féléves, nemzetközi sztárrá lett medvebocs életben marad, és semmi sem veszélyezteti épségét. Knut hónapok óta az újságok címlapján szerepel, a sztárokhoz hasonlóan masszív merchandising iparág nőtt köréje, nevével szinte mindent el lehet adni. Magyarországon Layla, az idén januárban született orrszarvúbébi örvend Knuthoz hasonlóan szintén komoly médiafigyelemnek, miután ő az egész világon az első mesterséges megtermékenyítésből származó példány.


Közönségcsalogatás vagy állatmentés?

Az ember által felnevelt, veszélyeztetett fajokhoz tartozó állatkölykök vitákat generálnak az állatkertek szerepéről és a mesterséges körülmények között való szaporítás jogosságáról. Az állatkertek őskorában, az első közel száz évben az „attrakció” volt a lényeg. Látványos, közönségcsalogató állatokat, például elefántot vagy zsiráfot igyekeztek bemutatni.


Csak jóval később, a XX. század közepe táján nyert teret a természetvédő gondolkodás az intézmények működtetésében, és lett cél az ott élő fajok megőrzése, szaporítása. Az első szisztematikus program az európai bölény megmentése volt az 1920-as években. E faj utolsó vadon élő egyedeit az első világháború alatt pusztították el, de a frankfurti állatkert akkori igazgatója programot indított, amelyben az összes állatkerti példányt felkutatták, és tervszerű szaporításba kezdtek. Az európai bölényt így sikerült megmenteni a kihalástól, néhány példányát már „visszavadították” a természetbe.


Ez a program is rávilágított arra, hogy egy-egy állatkert egymagában nem sokat tehet. Ezért az európai állatkertek és vadasparkok integrált tenyészprogramokban dolgoznak együtt, amelyek keretein belül a fajok szaporítását koordinátorok hangolják össze. Azóta többször fordult már elő, hogy utolsó mentsvárként ezek az intézmények adtak otthont egy-egy állatfaj utolsó képviselőinek, miután a vadon élő egyedek kipusztultak.



Állatkertek fajmentő missziója 1

A Fõvárosi Állat- és Növénykert jegesmedve párja (Fotó: MTI)



Ez élőhelyen végzett védelemé a jövő


Még az állatvédők is elismerik az állatkertek szerepét a természetvédelemben. „Radikális lenne elaltatni egy állatot csak azért, mert nem a szülő neveli, hanem egy ápoló, amennyiben az állatkert megfelelő körülményeket tud ehhez biztosítani” – hangsúlyozta Kiss Mónika, a WWF Magyarország munkatársa. Ám úgy véli, az állatkerti fajmegőrzés nem válthatja ki a természetben végzett állatvédelmet. Éppen ezért egyre erősebben van jelen az élőhelyen végzett védelem az állatkertek profiljában is.


Idehaza a budapesti állatkert járul hozzá például a csak nálunk élő hüllőritkaság, a parlagi vipera megőrzéséhez: zárt térben tenyésztik az állatokat, aztán visszajuttatják azokat a természetbe, és segítik túlélésüket a kritikus első évben.


Itthon ménest vadítottak vissza

Az állatok biológiai és etológiai sajátosságainak kutatásában komoly segítséget nyújthatnak az állatkertekben végzett megfigyelések, és előfordul, hogy a szaporításban veszik ki a részüket, maga a visszavadítás pedig félvad rezervátumokban zajlik. Utóbbi történik a Hortobágyi Nemzeti Park területén, Pentezugban, ahol egy húsz Przewalski-lóból álló ménest helyeztek el. Az ázsiai vadló néven is ismert, utolsó vadon élő lófaj a természetben 1969-ben kihalt.


Az állatkertekben őrzött példányokat kezdték el szaporítani a hetvenes években, s a kilencvenes évek óta már több csapatot visszatelepítettek Mongóliába.


Állatkerti balesetek

Állatkerti gyakorlatban nem ritkaság, hogy – Knuthoz hasonlóan – egy veszélyeztetett faj sarját emberi pótszülő neveli fel. A ritka fajok kicsinyei ugyanis rendkívül értékesek, ezért részben biztonsági okokból is inkább emberi nevelőket adnak melléjük. Előfordult már, hogy egy állatkertben a leopárdpapa rátámadt saját kölykére a rácson keresztül és letépte a mancsát, vagy egy nőstény orrszarvú megijedt a saját borjától, és felöklelte.

„A természetben a hím leopárd nem találkozik a kölykével, az állatkertben azonban nem fordítottak kellő figyelmet a szeparációra. Az ilyen jellegű balesetek sokszor nem az állat abnormitásából, hanem az állatkerti környezet hiányosságaiból adódnak” – magyarázza Pongrácz Péter etológus. A modern állatkertekben azonban már figyelmet fordítanak erre, és ritkábban fordulnak elő hasonló balesetek. Mindenképpen a gondozókra hárul a nevelés, ha az anya eltaszítja magától a kölykét, mint Knut esetében, vagy elfogadja ugyan, de szopni nem engedi, miként az Laylával is történt.


Gondot okozhat az emberi nevelés

Az emberi nevelés számos problémát vet fel később. Előfordulhat például, hogy nem tudják az állatot beilleszteni a csapatba, az emberrel viszont már nem érintkezhet közelről. „Bizonyos állatok egyik pillanatról a másikra változnak meg. Egyik nap még lehet babusgatni a kis mosómedvét, másnap már a kezedbe mar” – mutat rá a veszélyekre Molnár Viktor, a Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosa. A mosómedve felnőtté válása még kezelhető, ám egy jegesmedvével már jóval súlyosabb gondok adódhatnak.

A nem veszélyeztetett, könnyen szaporítható fajoknál is lehet értelme az emberi nevelésnek: például az oroszlánok kezelhetőbbek később, ha volt „emberi kapcsolatuk” kölyökkorukban. Veszélyeztetett fajok esetében viszont az a cél, hogy minél több természetes magatartás maradjon meg, és később könnyebben vissza tudják őket helyezni természetes környezetükbe. A hagyományos állatkertek általában nem ezen az irányvonalon mozognak, valószínűleg Knut is az állatkertben fogja leélni az életét.

(További részleteket a Figyelő legfrissebb számában olvashat!)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik