Élet-Stílus

Rajzfilmen a tavalyi zavargások

Az egyre csípősebbé váló október elől mindenképpen érdemes behúzódni a kiállítótermek védelmébe. A teljesség igénye nélkül: japán hangulat, múzeumi gyűjtemények találkozója, dizájnbőség, Vaszary János, és a tavalyi októberi események újragondolása.

A vénasszonyok nyara meghozta magával a színes faleveleket, a csípős hajnalokat és a bőséges képzőművészeti kínálatot. Annyi a program, mint a fa alatt a hullott őszi levél, kapkodjuk is a fejünket, mit is ajánljunk az elkövetkező napokra.

Japánok a Rádayban

A 2B galériában pénteken este hétkor nyílik Japanese Meeting Point címmel három oszakai festőművész Arimichi Iwasawa, Tatsuo Osawa és Masato Ashitani kiállítása. Az európai fejjel nehezen kibetűzhető művészek alkotta csoport több mint tíz éve állít ki, ízelítőt adva az egzotikus és sokszor érthetetlen japán kultúrából.



Rajzfilmen a tavalyi zavargások 1


A kiállításon látható a teaívás szertartása által ihletett homok, festék-, kavics-, víz-, virág- és gyümölcsinstalláció, madárdaltánc; a japán és kortárs tánc ötvözeteként, valamint a városi terek által felszínre hozott problémákra adott válaszok képzőművészeti válogatása. Civilkeleti egzotikum…

Együttállás Fehérváron

Tizenhét közgyűjtemény, hetvennégy kiállító művész mutatkozik be a Nemzeti Kulturális Alap és a székesfehérvári Szent István Király Múzeum október 12-én nyíló kiállításán. A tárlaton mintegy száz műtárgy mutat válogatást a Nemzeti Kulturális Alap 2005. és 2006. évi műtárgyvásárlási támogatásával gyarapodott múzeumi gyűjteményből. A szakma mellett a nagyközönség számára is izgalmas kérdés lehet, hogy egy-egy intézmény milyen elképzelések mentén fejleszti, gyarapítja kortárs képzőművészeti kollekcióját. A székesfehérvári kiállítás alkalmat teremt arra is, hogy dialógus kezdődjön a múzeumi lehetőségekről, új intézményi funkciókról, a kortárs közgyűjtemények szerepéről, helyzetéről és jövőjéről. A magyar kortárs színe-java… (?)


Utazás önmagunkba

Szintén október 12-én nyílik a Dorottya galériában Chilf Mária, Kovács Ivó és Kőszeghy Csilla mélyutazása a női lélek mélységes mélyébe. A tárlaton három olyan kortárs művész mutatkozik be, akik a személyiséget nem a megszokott külső jegyek alapján ábrázolják. A természet titkait, a szemmel nem láthatót próbálják megragadni. Chilf Mária szellemi-lelki élményeit jeleníti meg, Kőszeghy Csilla az emberi test felszíne alatt tesz utazást, míg Kovács Ivó újraalkotja az emberi testet. A cím – Utazás önmagunkba – egyaránt utal fizikai és spirituális utazásra, a fizikai és lelki-szellemi önismeret útjára. Három művész – három lehetséges út annak megmutatására, mi rejlik – szó szerint és átvitt értelemben – a felszín alatt. Látható „lelki utazás” akvarelleken, animációs rövidfilm az emberben tett virtuális kalandozásról és képek-gondolatok a női mellről. Édes Emma, drága Böbe…

Remake I-X

A Kiscelli Múzeum különvéleménye – az idei év egyik vitatott kultúrpolitikai döntéséről – Nemes Csaba október 18-án nyíló kiállítása. A mű, amely eredetileg a Velencei Biennálé Magyar Pavilonjába készült volna, animációs filmetűd formájában dolgozza fel a 2006-os budapesti zavargások eseményeit. A rövid, „klipszerű” jelenetek nem csupán a tavalyi ősz emblematikus pillanatait, az MTV ostromát, a tank elszabadulását elevenítik meg, hanem azt is, hogy a mai magyar társadalom számára igazából még szokatlan impulzusokat ki milyen nézőpontból élte át.


Rajzfilmen a tavalyi zavargások 2



Hogyan hatottak a történések „ostromlókra” és „védőkre”, az utca egyszerű emberére, közeli barátokra vagy az események elemzőire. Nemes Csaba az egyes jelenetek kiindulópontjaként a média által közvetített mozgóképeket, privát videókat, vagy a saját élményei alapján rekonstruált jeleneteket használja fel. A rövid, körülbelül egy perc hosszúságú sztorik megjelenítéséhez különböző technikájú és stílusú animációs technikát alkalmaz. Szalonforradalom, rajzfilmen, túrós csoki tankkal…


Dizájn mindenhol, mindenkinek

A Tegnap Holnapja címmel októberben az Építészet Hónapja kapcsán számtalan esemény szól az épített környezet és az ember viszonyáról. Budapesttel együtt 15 településen, 65 helyszínen 170 program irányítja a figyelmet az építészet ügyére. A Körzőgyárban (Budapest V. kerület Molnár u. 35.) “Mindenféle házak – 0 kreditpont” címmel egy építészműterem tablói, majd Ha!! címmel a meg nem épült Magyarország építészeti koncepciói, tervei láthatóak. A luxusdizájn és az építészet találkozik a Design Salon október 10-14. között nyitva tartó négynapos kiállításán a Magyar Telekom Székházban. Október végén japán szellemi invázió éri Budapestet, három japán sztárépítész Kengo Kuma (a kormányzati negyed egyik tervezője), Hiroshi Hara és Riken Yamamoto osztja meg gondolatait a magyar közönséggel az élhető terekről. Paneltól az organikus terekig…


A vad Vaszary

A Magyar Nemzeti Galéria a tőle megszokott lassú és megfontolt módján az év kiállításának szánja Vaszary János gyűjteményes tárlatát. Az 1867-ben született Budapesten, Münchenben és Párizsban tanuló, kétség kívül a magyar festészet egyik legemblematikusabb alkotója nélkül a XX. század honi festészete szegényebb lenne.


Rajzfilmen a tavalyi zavargások 3


A francia fővárosban ért hatások élete végéig meghatározták Vaszary művészetét, fokozatosan elszakad a naturális ábrázolástól és a francia fauve-ok példáját követve jut el a formák egyszerűsítéséhez, és a csak rá jellemző harsány színvilághoz, képi dekorativitáshoz. Az október 18-án nyíló, hiánypótló kiállítás jövő év februárjáig látható. Érdemes lesz nyitott szemmel végignézni a kiállítást, lesznek olyan Vaszaryk, amelyek a 2008-as téli aukciókon döntögetnek majd árrekordot. Ki gondolná, mi mindenre jó egy kiállítás a magyar nemzet galériájában…



Kortársak a Godóban

Bukta Imre, Csurka Eszter, El Kazovszkij, feLugossy László, Gaál József, Nádler István, Nagy Miklós, Szotyory László, Szurcsik József, Szüts Miklós, Váli Dezső, Vojnich Erzsébet, néhány jól csengő név Dr. Nagy Miklós magánygyűjtő kollekciójában. Ebből válogat október 27-ig a Godot galéria.


Rajzfilmen a tavalyi zavargások 4



A mozdony füstje Dr. Nagyot Tihanyban csapta meg, ahol nem tudott ellenállni egy Váli Dezső-képnek. Ez a kép terelte őt a műgyűjtés felé, amikor az még nem csak divat volt. Narkománia és gyűjtőszenvedély, orvos látott már…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik