A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közlése szerint a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozó Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területre kerül hat azok közül a nyolcmillió éves mocsárciprusok közül, amelyek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bükkábrányi lignitbányából kerültek elő. A fatörzseket a nemzeti park szakemberei új, speciális eljárással hozták a nagyközönség számára bemutatható állapotba, amelynek részleteit a fák érkezésekor a helyszínen ismertetik a szakemberek, valamint bemutatják azt a kisfilmet is, amely a fák megmentését dokumentálja.
A hat, mintegy három méter átmérőjű fatörzset három speciális közúti szállítójármű viszi az Ipolytarnóci Látogatóközpontba, a „matuzsálemek” várhatóan hétfőn kora délután érkeznek meg.
Konferencián döntenek
A bükkábrányi felső miocénkori 16 fa közül négy a miskolci Herman Ottó Múzeumba került, ezek a leletek – amellett, hogy azokat a nagyközönség is láthatja majd – tudományos célt szolgálnak. Az augusztus 8-án kimentett négy famaradvány sértetlenül „túlélte” a szállítást, a levegőben lévő szennyeződések, spórák miatt sterilizálták a felületüket, és a maradványokat ugyanolyan közegbe temették, mint amilyenben megtalálták őket. Állapotukat folyamatosan felügyelik addig, amíg a végleges konzerválási eljárást ki nem választják.
A 8 millió éves fák
A speciális módszer kiválasztásához szeptember 10-re nemzetközi konferenciát hirdettek. A megtalált fák közül hat egyébként kiszáradt, megsemmisült.
Egyedülálló lelet
A felső miocénkori (11,6-5,3 millió év) mocsárcipruserdő fáit csaknem két hónappal ezelőtt találták meg a Mátrai Erőmű bükkábrányi bányaterületén. A leletek azért egyediek, mert épen maradtak, és eredeti helyükön, álló helyzetben konzerválódtak. A feltárt 16 fa nem szenesedett el és nem kovásodott meg, az öt-hat méter magas, másfél-három méter átmérőjű fatörzsek eredeti helyükön álltak, eredeti formájukban és anyagukban maradtak meg.
Az erdőre mintegy hatvan méter mélyen bukkantak rá. A fákat csak nagyon óvatosan lehetett mozgatni, ugyanis a levegő és a nap kártékonyan hat a szerkezetükre, kiszárítja, emiatt azok szinte „széthullanak”.
