Élet-Stílus

Elkészült a legveszélyesebb vírusok listája

Egyre nagyobb veszély leselkedik az interneten böngésző, elektronikus levelezést bonyolító vagy a világhálóról anyagokat letöltő felhasználókra. A vírusokkal foglakozó cégek ugyan naprakészek, de a felhasználók gyakran figyelmetlenek.

A McAfee biztonsági szoftvereket fejlesztő cég tanulmánya szerint 2005 második negyedévében az első negyedévhez képest 12 százalékkal nőtt a “potenciálisan kéretlen programok” száma. A legnagyobb veszélyt az internetezők számítógépeire kétségtelenül az úgynevezett botok, vagyis a PC irányítását szinte láthatatlanul átvevő kártevők jelentik. Ezenkívül egyre több a számítógép-feltörési kísérlet is.

Vincent Gullotto, a McAfee alelnöke elmondta, hogy az adataik szerint 2004 végéhez képest 64 százalékkal nőtt a rendszerek biztonsági réseit, kiskapuit kihasználó internetes támadásoknak áldozatul esett számítógépek száma. Ezeket a PC-ket az elkövetők szinte minden esetben valamilyen kém- vagy adware-programmal fertőzték meg. “Ezek közül azonban a kémprogramok jelentik jelenleg a nagyobb problémát.” – nyilatkozta Gullotto.

A McAfee által összeállított listán a legveszélyesebb algoritmusok között találjuk az Exploit-Byteverify, a W32/Mydoom.BG@MM, a W32/Mydoom.gen@MM és a W32/Netsky.g@MM nevű kártevőket, valamint a Gaobots, a Mytobs, a Polybots és az Sdbots nevű férgeket. A vállalat a legveszélyesebb reklám- és kémprogramok listáját is közzé tette, amelyen a következők szerepelnek: Adware-180Solutions, Adware-abetterintrnt, Adware-BB, Adware-dfc, Adware-GAIN, Adware-ISTbar.b, Adware-RBlast.dldr, Downloader-kl, IPSentry és RemoteSpy.

A szakemberek azt ajánlják, hogy a felhasználók rendszeresen frissítsék a vírusirtójuk vírusadatbázisát, minden programhoz és használt operációs rendszerhez töltsék le a legújabb biztonsági frissítéseket, és legyen fent a számítógépükön egy aktuális verziójú spamszűrő is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik