Nem csupán a játék, illetve a gólok miatt marad emlékezetes a Chelsea-Manchester United angol csúrangadó, hanem a rengeteg sérülés miatt is. Kezdődött azzal, hogy Deco már a bemelegítés során kiesett (helyette Ballack kezdett), majd Ricardo Carvalhót kellett lecserélni sérülés miatt. A másik oldalon Van der Sar dőlt ki, miután összeütközött Maloudával.
A meccset egyébként a bajnok MU kezdte jobban, Fletcher és Rooney próbálkozásánál már közel járt a gólhoz, majd a 18. percben előnybe is került.
Evra futott el a bal oldalon, átadása után Berbatov 16 méterről kapura lőtt. Cech ugyan védte a lövést, de kipattant róla a labda, és az arra járó Pak nem hibázott – közelről a hálóba gurított. A hátralévő időben is inkább a Manchester United dominált, ugyanakkor a szünetig az eredmény nem változott.
Salomon Kalou góljával mentett pontot a Chelsea (BBC)
A második félidőben Drogba, illetve Cristiano Ronaldo is beállt. A Chelsea ment előre becsülettel, de Joe Cole és Anelka is elpuskázott egy nagy helyzetet, átellenben ezért Rooney büntethetett volna, ám ő is hibázott. A 80. percben aztán csak összejött az egyenlítés a Chelsea-nek: Mikel szabadrúgásból ívelte fel a labdát a kapu elé, és az öt perccel korábban csereként beállt Kalou 5 méterről a jobb alsó sarokba fejelt.
Ezzel a góllal pontot mentett a londoni csapat, és az 1-1 azt jelenti, hogy a Chelsea hazai pályán immáron 85 találkozó óta veretlen a Premier League-ben.
Halmosi Péter kezdő volt a Hull Cityben, és végig is játszotta az Everton elleni, 2-2-vel végződött bajnokit. A Tottenham Hotspur és a Wigan is megosztozott a pontokon (0-0), míg a Manchester City alaposan eltángálta a vendég Portsmouth csapat. A Realból szerződtetett Robinho egyet vállalt a hat gólból, így a brazil támadó második Premier League-meccsén megszerezte második találatát. Az Aston Villa idegenben győzte le Gera Zoltán ex-csapatát, az újonc West Bromwich Albiont.
Premier League, 5. forduló:
Chelsea-Manchester United 1-1 (0-1)
Gól: Kalou (80.), ill. Pak (18.)
Chelsea: P. Cech – Bosingwa, Terry, Carvalho (Alex, 13.), A. Cole – J. Cole, Mikel, Lampard, Ballack (Kalou, 75.), Malouda (Drogba, 46.) – Anelka
Manchester United: Van der Sar (Kuszczak, 32.) – G. Neville, Evans, R. Ferdinand, Evra – Pak (O’Shea, 75.), Fletcher, Scholes (C. Ronaldo, 55.), Hargreaves, Rooney – Berbatov
Hull City-Everton 2-2 (1-0)
Gól: Turner (18.), Ph. Neville (50., öngól), ill. Cahill (73.), Osman (78.)
Manchester City-Portsmouth 6-0 (2-0)
Gól: Jo (13.), Dunne (20.), Robinho (57.), Wright-Phillips (68.), Evans (78.), Fernandes (83.)
Tottenham Hotspur-Wigan Athletic 0-0
West Bromwich Albion-Aston Villa 1-2 (1-2)
Gól: Morrison (33.), ill. Carew (27.), Agbonlahor (29.)
Szombaton játszották:
Bolton Wanderers-Arsenal 1-3
Blackburn Rovers-Fulham 1-0
Liverpool-Stoke City 0-0
West Ham United-Newcastle United 3-1
Sunderland-Middlesbrough 2-0