Élet-Stílus

Repülővel mentik a fecskéket

Repülővel szállítanák Tunéziába a kedvezőtlen időjárás miatt hazánkban bajba jutott fecskéket, így a biztos éhhalál mellett az olasz szakácsok hálóit is elkerülhetik. Az MME és a zöldtárca nem támogatja a szállítást, a Hortobágyi Madárkórház azonban már szervezi az utat.

Az utóbbi hetek hűvös és csapadékos időjárása miatt eltűntek a fecskék egyetlen táplálékforrásaként szolgáló repülő rovarok, így az Észak-Európából éppen hazánkon áthaladók, és a magyar állomány utolsó fészekaljai komoly bajba kerültek. Az apró termetű madarak ezrével pusztulnak még ma is, szervezetük alig egy-két napig képes elviselni az éhezést.

A legyengült fecskék folyamatosan érkeznek a Hortobágyi Madárkórházba, ahol az etetés, a meleg környezet ellenére is naponta 10 százalékuk elpusztul. Eddig több száz madár fordult meg az intézetben, és amelyeket sikerült megfelelően felerősíteni, már szabadon is engedték – mondta el a Figyelőnetnek Déri János, a madárkórház vezetője.

etetésre váró fecskék Fenékpusztán (MTI)

Etetésre váró fecskék Fenékpusztán (MTI)

Megússzák az olasz kondért

A jelenleg ápolt mintegy kétszáz madarat már semmiképp nem engedhetik szabadon, hiszen a rovarok eltűntek, a biztos éhhalál várna rájuk. Hortobágyon ezért döntöttek úgy, hogy 500 fecske részére – a legyengült madarak ugyanis folyamatosan érkeznek – helyet bérelnek a Debrecen-Tunisz járaton, magyarul repülőgéppel viszik közelebb őket telelőhelyükhöz.

Ezzel nemcsak átsegítik az állatokat a hűvös, és táplálékban szűkölködő európai szakaszon, de elkerülik olasz vadászok hálóit is. Itáliában ugyanis a fecske még mindig kedvelt csemege, ezért a vadorzók kedvelt zsákmanya is. Déri János szerint a gép akár jövő hét kedden indulhat.

Szakmai ellenérvek

A Magyar Madártani Egyesület (MME) azonban, miként a több más szakmai szervezet, nem támogatja a fecskék „utaztatását”. A repülőút során ugyanis olyan feltételeket kellene teremteni a madaraknak, amelyet a légitársaságok nem tudnak maradéktalanul teljesíteni – mondta el lapunknak Berényi Zsombor, az MME munkatársa.

Elfogadja az etetést, de még így sem éli túl

Elfogadja az etetést, de még így sem éli túl “fogságban” a telet (MTI)

Éjszakai repülésre lenne szükség, hogy a nappali táplálkozási periódust a madarak nyugodt helyen töltsék – a fecskék ugyanis egyetlen „átkoplalt” naptól életveszélybe kerülhetnek.
Ezen túl a rakteret fűteni kellene, és a szállítóládáknak teljes mozdulatlanságot kellene biztosítani, ami a levegőben kivitelezhetetlen.

Az MME szerint a kedvezőtlen időjárás az európai fecskeállomány kevesebb mint egy százalékát pusztította el, ami a populáció szempontjából nem mérvadó. Ez alapján természetvédelmi okból nem indokolt a madarak költséges és kétes végeredményű szállítása. A madárkórház vezetője szerint azonban az utazás mindössze két órát vesz igénybe, egy órára lehet csökkenteni a kirakodást, és ha kell, időközben meg is etetik őket.

A zöldtárca sem támogatja

A Környezetvédelmi és Vízügyi minisztérium közleményben tudatta, hogy szakmailag nem tartja helyesnek fecskék utaztatását. A zöldtárca is a repülőút veszélyeire figyelmeztet, és kiemeli a madarakat ért stresszhatást, valamint, hogy egy ezer kilométeres nagyságrendű mesterséges áthelyezés a vonuló madarat megzavarhatja. Nem biztos, hogy a részben genetikai alapon meghatározott vonulási útvonalat követve is oda menne a madár, ahová szállították.

A főbb vonulási útvonalak Európából Afrikába (forrás: MME)

A főbb vonulási útvonalak Európából Afrikába (forrás: MME)

A KvVM szerint a madarakat fel kell erősíteni, majd szabadon engedni. A tárca közleményében foglaltakat Déri János szakmailag korrekt megállapításoknak nevezi, amelyek egyben a gyakorlati tudás hiányát is mutatják. A fecskéket az út alatt nem éri nagyobb stressz, mint most: éjszaka szállítják őket, mindössze három-négy órát vesz igénybe az egész tortúra, és ugyanabban a ládában utaznak majd, amelyben napok óta élnek – mondja a Hortobágyi Madárkórház vezetője.

Nincs más lehetőség

A legfontosabb pedig, hogy a fecskéket egy ideig lehet mesterségesen táplálni, de nem lehet átteleltetni, a táplálékhiány miatt pedig szabadon engedni sem. Akár a menhelyen tartják őket, akár az ősz közepén szabadon engedik, biztosan elpusztulnak. A szakértő a genetikailag kódolt vonulási út megzavarását is cáfolja.

A madarak „genetikai kódjuk szerint” gyülekeznek és indulnak útnak, de már a tapasztalat határozza meg, hogy mely utat választják, hol találnak táplálkozóhelyet. Ha a fecskéket Tunéziában szabadon engedik, csatlakoznak társaikhoz, és eljutnak telelőhelyükre – csupán másik úton. A három fő vonulási irány ugyanis abban tér el egymástól, hogyan kelnek át a madarak a Földközi-tengeren: Gibraltáron, Itálián, vagy a Boszporuszon és Kis-Ázsián keresztül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik