Ma már több ezer cseh magánvállalat – sokan a prágai tőzsdén jegyzettek közül is – tőkehiánnyal küszködik, és a kuponos privatizáció miatt nincsen olyan tulajdonosuk, aki a vezetést nemzetközileg versenyképes vállalkozások létrehozására ösztönözné. Félő, hogy tőkepiaci reform és nagyobb mikroszintű hatékonyság híján az ország nehezen megszerzett makrogazdasági egyensúlya is veszélybe kerülhet.
Sőt, a Financial Times interpretációja szerint vannak ennél komolyabb félelmek is. Sokan dicsérik Vaclav Klaus miniszterelnöknek azt a képességét, ahogy liberális piaci gondolatait megérteti a szkeptikus lakossággal, és szilárd meggyőződése, hogy a vállalatok privatizálása után a piac majd maga választja szét a búzát az ocsútól. Egyre nyilvánvalóbbá válik azonban, hogy – így az FT – “Klaus nem eléggé ismeri a modern pénzpiacok finom mechanizmusait, és alábecsülte annak fontosságát, hogy a piacok, a bankok és más pénzintézetek világos jogi és szabályozási keretben működjenek”.
A helyzet változhat. A cseh kisbankok körében bekövetkezett csődhullám, a lakosságnak a magas bűnözési arány és az üzleti csalások miatti nyugtalansága és a külföldi intézményi befektetők távolmaradása a cseh részvénypiacról egyaránt sürgeti a jogi-intézményi reformot és a mikrogazdasági változást.
A reform egyik területe az értékpapírtörvény megerősítése és egy igazi hatalommal rendelkező értékpapír- és tőzsdefelügyelet létrehozása. Jelenleg a prágai tőzsde egyértelmű hátrányban van például a varsóival szemben, amelynek felügyelete New York-i stílusú, kül- és belföldi befektetők számára egyaránt vonzó átláthatósági szabályokat vezetett be. Prágában viszont – mondja Zdenek Bakala, a Patria Finance szakértője – “a kisebbségi részvényesek semmilyen védelmet nem élveznek, és a törvény végrehajtása sem megfelelő, mivel a pénzügyminiszternek nincs felügyeleti hatásköre”.
A rendszer gyakorlatilag légüres térben kezdett működni. Ez néhány, gyorsan meggazdagodó piaci szereplő és a bankok számára igen vonzó volt. A bankok, a befektetési alapok feletti ellenőrzésük révén, a tőkefelhasználók feletti ellenőrzést is megszerezték. Nagyon nehéz megváltoztatni a rendszert, mivel a bankok és az alapok vagyona még a parlament számára is nehezen ellenőrizhető hatalmat képvisel. A Financial Times szerint ez az alapvető oka annak, hogy az utóbbi hét évben Csehországba alig fele annyi külföldi befektetés áramlott, mint Magyarországra, és sokkal kevesebb az új vállalkozás, mint Lengyelországban.
Látványos különbség van Csehországban a külföldieknek eladott vállalatok és a kuponos privatizáció során magánkézbe került cégek teljesítménye között. A rendszer eleinte több mint 6 millió magánszemély kezében hagyott több ezer vállalatot, amelyek később befektetési alapokhoz és részvényescsoportokhoz kerültek; ezeket viszont jobban érdekli az ellenőrzés megőrzése, mint részesedésük teljesítményének javítása.
Néhány külföldi eladás viszont igen sikeresnek bizonyult. A Volkswagen megvette a Skoda Automobilova 70 százalékát, és a Skoda nemzetközileg is versenyképes, a cseh exportnak majdnem 6 százalékát adó autógyár lett. Növekedése mágnesként vonzott 60 alkatrészgyártót, amelyek nemcsak a Skoda beszállítói, hanem további 300 millió dollár értékben exportálnak a térség többi autógyára számára.
Ugyancsak sikeres és fontos külföldi befektető az Asea Brown Boveri (ABB), amely egy sor tőkeéhes, létszámfelesleggel bajlódó villamosipari céget vett át, és modernizálta ezt az exportorientált szektort.
A cseh vállalatok zöménél azonban a szerkezetátalakítás sokkal lassabb – elsősorban azoknál, amelyek korábban a csak lassan újjáéledő KGST-piacokra exportáltak, illetve drága bankfinanszírozásra szorulnak.
