Lehet, hogy nem áll jól Magyarország szénája a Világkereskedelmi Szervezetnél. A WTO négy tagállama: az Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália és Új-Zéland panaszt emelt a magyar agrártámogatási rendszer ellen. Magyarország ugyanis – nem titkoltan – következetesen megszegi a GATT uruguayi fordulóján elfogadott támogatási mértékeket: kezdettől fogva és évek óta a vállaltnál jóval több közvetlen exporttámogatást ad az élelmiszer-gazdasági termékeknek. Minderre a hivatkozási alapot az adja, hogy a magyar fél álláspontja szerint a megállapodás betarthatatlan, mert annak idején, számítási és adminisztratív hibák miatt, rosszul adták meg a bázisadatokat.
A többlettámogatás eredménye egyébként nem is maradt el, mert a magyar agrárágazat a közép-európai országok közül kiemelkedve egyre mutatósabb külkereskedelmi eredményeket, jelentős aktívumot ér el. Az ágazat dollárárbevétele pedig már második évben megközelíti a hárommilliárd dollárt. Ez is csíphette a konkurensek szemét, amikor panaszukkal ismét a WTO genfi vitarendezési bizottságához fordultak. Egyébként 1995 márciusában e négy ország, valamint Thaiföld és Kanada egyszer már sérelmezte a magyar többlettámogatásokat. (Figyelő 1996/34. szám)
A négy állam most már határozottan kéri, hogy a magyar esetet vizsgálják meg. A testület ezért január 22-én úgy döntött, hogy – ha a felek addig nem egyeznek meg – február 25-én napirendre tűzi az ügyet. Ilyenkor általában külön vizsgálóbizottságot (panelt) állítanak fel, amely mintegy 6-8 hónap után javaslatot tesz a rendezésre. Ha ezt az érintettek nem fogadják el, legvégül (néhány hónap múlva) a feljebbviteli “bíróság” dönt. Az eljárás alatt azonban még mindig lehetőség van a megállapodásra.
A magyar fél törekszik is erre – erősítette meg Kis Zoltán, a földművelésügyi tárca államtitkára. Az Egyesült Államok és Ausztrália illetékesei is jelét adták, hogy készek a tárgyalásra. Ennek azonban ellentmond az a magyar vélemény, miszerint mindeddig nem érkezett érdemi válasz a december közepén elküldött rendezési javaslatra.
Az is nehezíti a megegyezést, hogy a feljelentők – félve az esetleges precedenstől – engedmények helyett egyre elszántabban törekszenek a szankcionálásra. A Figyelő információi szerint már Csehország, Lengyelország illetékesei is árgus szemekkel figyelik az ügy kimenetelét. Ha mi sikerrel járnánk, ők is kérhetnék a GATT-megállapodás őket érintő megkötéseinek a módosítását…
A magyar gazdaságdiplomácia taktikája is kitapinthatatlan. Talán csak a végcél világos: jó lenne elérni a változtatást. A főhivatalok magas beosztású vezetői éveken át igyekeztek a kínos esetet agyonhallgatni. Semmit sem árultak el, mondván: az rontaná a tárgyalási pozíciókat. Talán a tárgyalási szint sem megfelelő: zömmel apparátusi főosztályvezetők próbáltak megegyezni – persze nem sok sikerrel.
Nem egy beletörődő magyar nyilatkozatot is hallani. Ilyen hangnemben beszél a GATT-tal és más agrár-külkereskedelmi egyezményekkel foglalkozó parlamenti testület vezetője is. A fideszes Glattfelder Béla szerint az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Csatlakozási és Külkereskedelmi Albizottsága már többször felvetette, hogy vizsgálják ki a szerencsétlen GATT/WTO-megállapodás előzményeit 1986-tól napjainkig, s vonják felelősségre azokat, akik hibáztak. Ám a vizsgálódást a kormányzati tisztségviselők kérésére eddig rendre elhalasztották, mert – szerintük – ez is rontotta volna a tárgyalási pozíciókat. Pedig a tisztánlátás már csak az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdése miatt is egyre sürgetőbb.
Glattfelder mindenképpen olyan vizsgálatot akar, amelyet országgyűlési bizottság és nem kormányzati testület végez, annál is inkább, mert a hibát a kormány vétette. (Hogy pontosan melyik, azt sem lesz könnyű kideríteni. Igaz viszont, hogy a tárgyalódelegáció összetételében nem volt nagy változás.)
Az információktól egyre inkább elzárt albizottsági elnök állítja: a kormány okkal tarthat attól, hogy a WTO végül tényleg felállítja a panelt, azaz a döntőbizottságot. Ez a testület pedig már nem fogékony a méltányosságra, az enyhítő körülményekre, a kompromisszumra; csak a száraz tényeket vizsgálja. Azt pedig a magyar fél is beismeri, hogy a megengedett támogatási határértékeket jócskán túllépte. Ezért legfeljebb arra törekedhet, hogy saját tévedését bizonyítva kiharcolja a szabályok enyhítését.
Nem babra megy a játék, mert amennyiben a feljebbviteli testület is úgy határoz, súlyos kereskedelmi retorziókat alkalmazhatnak a magyar árukkal, és korántsem csupán az élelmiszer-gazdasági cikkekkel szemben. A legenyhébb szankció a szigorúbb ellenőrzés, de a skála széles: korlátozhatják vagy megtilthatják egyes árucsoportok bevitelét; vagy akár speciális eljárásokat alkalmazhatnak az elmarasztalt országból érkező cikkekkel szemben.
A szerencsétlen eset egyik pikantériája egyébként az, hogy a magyar érdek éppen a támogatások gyors és radikális csökkentése lenne, hiszen a szubvenciók versenyét Magyarország aligha bírja. Amíg azonban a világban az átlagos támogatási szint nem csökken, mégiscsak kénytelen ilyen módon is versenyképesebbé tenni termékeit. Még akkor is, ha ez átmenetileg sérti a GATT-megállapodást. Sőt az idén 101 milliárd forintra növelt támogatási kerettel elégedetlen agrárlobby az EU-csatlakozásig a GDP három százalékára (azaz évi mintegy 240 milliárd forintra) szeretné feltornászni az ágazati támogatás mértékét, és ezt a nemzeti agrárprogramba is bele akarja foglalni. Persze vannak olyan támogatási címek, amelyek nem sértik a GATT/WTO-megállapodást. Ezek a világszervezet által is elfogadott, úgynevezett Green Box-ba tartozó formák: olyan támogatások, amelyek nem befolyásolják közvetlenül az agrártermelők nemzetközi versenyképességét. Ezek a megoldások egyre gyakrabban jelennek meg Magyarországon is. Legutóbb az új földművelésügyi miniszter személyesen mutatta be az Agrár Marketing Centrumot, amely (a 101 milliárd forintból) félmilliárd forintos kerettel segíti a hazai agrártermékek piacra juttatását. Ez a cég lehet az új támogatási formák közül az első – Nagy Frigyes miniszter mindenesetre bejelentette: a támogatási rendszer megérett az alapos átalakításra. (A lehetséges, EU-konform támogatási formákról lásd: Figyelő, 1996/44. szám)
Lehet persze, hogy mindez csak egy rossz álom, és – ahogyan a magyar illetékesek remélik – a világszervezet letudja majd az ügyet egy szigorú dorgálással. Esetleg bekövetkezik az, ami évek óta nem sikerül: a panaszos tagállamok megállapodnak a magyar kormánnyal. Ennek lényege az volna, hogy belátható időn belül – 2000-ig – visszaállnak az előre meghatározott, évről évre csökkenő támogatási mértékre (és az exporttámogatás zömét GATT-konform termelési támogatássá alakítják). A magyar fél várhatóan nem vállalja majd a renitensre váró büntetést, nem veszi magára az Egyesült Álllamok és az úgynevezett cairnsi csoport többi tagjának haragját, a kereskedelmi kedvezmények megvonását. Bárhogyan is lesz, a GATT/WTO magyar agráraktája az EU-csatlakozási tárgyalásokhoz is súlyos tanulságokkal szolgál majd.
