Nem lehet késleltetni a világgazdasági globalizációt, amelyben az irányítást máris átvette a tőkepiac; ez ellen nem harcolni kell, hanem az előnyök kihasználására kell törekedniük a termelővállalatok vezetőinek – mondta Jéręme Monod, a világ egyik legnagyobb közművállalata, a Lyonnaise des Eaux első számú embere, aki az elmúlt négy esztendőben a kontinens legtekintélyesebb vállalatvezetőit tömörítő szervezet, az European Round Table (ERT) elnökeként szerzett magának elismertséget mint elkötelezett uniós politikus. Az ERT asztala mellett olyan iparmágnások foglalnak helyet, mint Giovanni Agnelli (Fiat), Americo Amorim (Amorim Group), Carlo De Benedetti (Olivetti), Edzard Reuter (Daimler Benz), David Simon (British Petroleum), Mark Wössner (Bertelsmann), Helmut Mancher (Nestlé) – hogy csak a Magyarországon legismertebb neveket említsük. Szám szerint 44-en tartoznak, ahogy ők mondják, ahhoz a “klubhoz”, amely Monod szavaival élve az “azonnal Európát csinálni” elvet vallja.
A Lyonnaise és a Suez közelmúltban bejelentett fúzióját, amely de facto június első felében megtörténik, Monod a “széles Európa” szelleméhez való alkalmazkodás vállalati lépésének tekinti. A “pénz és a szakma házassága” – értékel az elnök, mondván: pénzforrások bőven találhatók a tőkepiacokon, és különböző nagy nemzetközi pénzintézetek, így a Világbank, az EBRD, az EIB is készek különböző projektek finanszírozására. Ám egy olyan jelentős pénzeszközökkel rendelkező pénzügyi szolgáltatóval, mint a Suez, minőségileg más forrásokhoz lehet jutni. A tőkepiacokon ugyanis a rövid távú érdekek gyakran nyomasztóak, és ellentmondanak a távlatokban gondolkodó termelői érdekeknek, amelyek viszont egy ilyen fúzió révén egyenrangúvá válnak, hiszen a közös cél nem a befektetett tőke gyors megtérülése, hanem a cég hosszú távú prosperálása.
A 47 milliárd francia frankos saját tőkéjű Suez Lyonnaise des Eaux négy szakterületen: az energia, a víz, a településtisztaság és a kommunikációs szolgáltatások területén világelsőségre törekszik. Az egyesülést követően a társaság tőzsdei értékét 70 milliárd frankra, forgalmát 210 milliárd frankra becsüli Monod, aki az új vállalatnál a felügyelőbizottság elnökeként fog tevékenykedni, míg az igazgatóság elnöke a jelenlegi Suez-vezér, Gerard Mestrallet lesz.
A tisztaság ágazatban az új csoport 13 milliárd frankos forgalommal számol. A kommunikáció területén a csoporthoz tartozó vállalkozások éves árbevétele jelenleg 2 milliárd frank. Mint az elnök elmondta, e tevékenység fejlesztése érdekében több társasággal folytatnak tárgyalásokat. A sajtóban felröppent hírt, miszerint a Bouygues a legesélyesebb a partnerségre, Monod cáfolta: a megbeszélések még kezdetleges stádiumban vannak, és szóba jöhetnek más európai partnerek, köztük például az olasz STET is. Az energetikai szektorban 60 milliárd frankos éves forgalmat tervez a társaság, a vízágazatban pedig 27 milliárd frankra számít.
A Lyonnaise des Eaux Magyarországon is e területen szerzett érdekeltségeket: a német RWE-vel közösen 25 százalék + 1 szavazati jogot érő tulajdont vásárolt a Budapesti Vízművekben (ezen belül 51 százalék a Lyonnaise-é), 35 százalékot szerzett Kaposváron, 48 százalékot pedig Pécsett a helyi vízszolgáltatóból. Jeręme Monod magyarországi látogatása magánjellegű volt, de nem véletlen: mint elmondta, szabadidejét sokszor használja fel arra, hogy megtekintse a Lyonnaise külföldi érdekeltségeit – öt kontinens 30 országában közel 50 ilyen van -, és megismerkedjen a vállalat szolgáltatásait igénybe vevő városvezetőkkel. Most Casablancából érkezett Magyarországra, hogy otthonukban találkozzon Pécs és Kaposvár polgármesterével.
Monod szerint fontos a személyes kontaktus, miután a vízszolgáltatás egy olyan terület, ahol hosszú távra kötelezik el magukat a vállalkozók. A budapesti szerződés például 25 évre szól, Casablancában 30 éves, Észak-Kínában pedig 40 esztendős megállapodást kötöttek, a követelményeknek azonban csak a szolgáltatások helyre, személyre szabásával lehet megfelelni.
Visszatérve az európai gondolathoz: az ERT – bár munkájában az európai ipar irányítói vesznek részt – nem gazdasági, hanem tudatosan politikai alapon lobbizik a kormányoknál. Monod véleménye szerint – és a “kerekasztal” is egyöntetűen ezt a nézetet vallja – a kizárólag gazdasági alapon álló Unió jövője megkérdőjelezhető. A stabilitás csak politikai alapon képzelhető el, amelyben az elsődleges a világ összes államának biztonsága.
Az EU-t a lehető legrövidebb időn belül, mindenképpen ki kell szélesíteni; Lengyelországnak, Magyarországnak, Csehországnak és Szlovéniának helyet kell csinálni a közösségben. Közös érdek az is, hogy a Baltikum és Románia is érezze a belátható időn belüli csatlakozás esélyét.
Pszichológiailag különösen nagy jelentőséget tulajdonít Monod az említett kör befogadásának, mondván: ily módon ellensúlyozni lehetne az északi államok, köztük Németország, Svédország gazdasági fölénnyel csak részben indokolható dominanciáját, amely különösen a szociális kérdésekben való döntéshozatal egyensúlyát veszélyezteti az Unióban. Magyarország földrajzi helyzete, gazdasági fejlettsége révén a mérleg “déli serpenyőjébe” kerülne – amelybe Monod a hagyományosan itt említett országok mellett Franciaországot is sorolja.
A szegényebb országokkal szolidáris, a mostaninál népszerűbb Európa válhat csak a világ legnagyobb piacává. Az “egoista tizenötök” klubja – minősít Monod saját maga szerint eretnek módon – nem lehet a világgazdaság fontos tényezője, ám egy széles értelemben demokratikus szövetség politikai és gazdasági tekintetben is hídszerepet játszhat a nagyhatalmak, így az USA és Kína között, megakadályozva a világ gazdasági és politikai megosztódását.
