Közép- és Kelet-Európa – mint régió – közvetlenül az EU keleti kapuja előtti fellendülési régióvá válhat. Még az olyan események, mint az árvízkatasztrófa által okozott milliárdos károk is csak rövid ideig tudják megállítani a hosszú távú növekedési trendeket. A GDP szűken 4 százalékos tavalyi és idei növekedése után az EU jövőre 5,2 százalékot prognosztizál a régióra – jó kétszer annyit, mint az uniós átlag. Az új piacok vonzzák a befektetőket. Helmut Maucher, a Nestlé élelmiszer-ipari konszern igazgatóságának elnöke egyenesen így fogalmazott: “Európa közepe 500 kilométerrel eltolódott Keletre.”
A keleti piacokért folyó verseny különösen döntő lesz a németek számára – véli Hans-Olaf Henkel, a német gyáriparosok szövetségének (BDI) elnöke. Indokai szerint a német export kétharmada ma még Nyugat-Európába megy, azaz egy olyan régióba, amely 10-15 évig lassabban fog növekedni, mint a világ más térségeinek többsége. Gyorsan növekvő piacokra van tehát igény, amelyek ezt kompenzálhatják – s ilyeneket lát a BDI elnöke az Elbától keletre. Tavaly – 132 milliárd márkával – a németek ez irányú kereskedelmi forgalma már meghaladta az Egyesült Államokkal és Kanadával folytatottét, és szintje 2000-re Henkel szerint 200 milliárd fölé fog emelkedni.
A Bundesbank is hasonlóan vélekedik, s más növekedési régióknál – például Délkelet-Ázsiánál – is sokkal fontosabbnak tartja Németország státuszát ezekben a közeli országokban. Ezek a piacok ugyanis egyidejűleg értékes termelőhelyek is, s így egészséges innovációs- és szerkezetváltási nyomást gyakorolnak a német gyáriparra.
Míg kezdetben a német cégek áruszállításokkal szolgálták ki a gyorsan növekvő keresletet, ma már egyre inkább a helyszínen termelnek. Minden tizedik külföldi beruházásokra kiadott márka ebbe a régióba megy. Közép- és Kelet-Európa részesedése a német közvetlen befektetésekből az 1989. évi 0,4 százalékról 1995-ig 9 százalékra (4,8 milliárd márkára) emelkedett. A kölni Stollwerk AG csokoládégyár például a lengyel és magyar piacon már 118 millió márkát ruházott be két gyárába. Szeptember óta a cég már Oroszországban is termel, ahol 51 millió márkás befektetéssel csokoládégyárat nyitott meg Moszkva mellett.
Miként Japán az ázsiai tigris-államokkal, az Egyesült Államok pedig a NAFTA szabad kereskedelmi övezettel létrehozott szoros hálózatából profitál, Németországnak most Közép- és Kelet-Európa alacsonybérű országaiban kínálkozik lehetősége a termelőüzemek sorának kiépítésére. Ráadásul ezek a legritkább esetben vannak távolabb egy vasúti vagy kamionszállítási napnál. A Deutsche Bank vezető közgazdásza, Norbert Walter mindezek alapján így fogalmazott: e régió jelenti a kulcsot nemzetünk gazdasági és politikai jövőjéhez.
A kibontakozó összefonódás máris lecsapódik a kereskedelmi áramlásokban: a térség exportjának 60 százaléka az EU-ba megy. Németország – alig nyolc évvel a berlini fal leomlása után – a maga jó egyharmados arányával Lengyelország, Magyarország és Csehország reformtriójának legfontosabb kereskedelmi partnerévé emelke-dett.
Mindez persze felkelti a potenciális versenytársak gyanakvását. Az amerikai Business Week már úgy látja Közép- és Kelet-Európát, mint “Németország nagy hátsó udvarát”. A brit Economist a németek “Drang nach Osten” törekvéséről ír; ám a jelenség különösen Franciaországot riasztja. Dominique Moisi, a francia Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatója szerint például Európa új földrajzában Németország sokkal központibb lesz; történelme során először van baráti kapcsolatban mind a kilenc szomszédjával, jövője így többé már nem kizárólag a Franciaországgal való egyre szorosabb gazdasági együttműködéstől függ.
Ez az új típusú rivalizálás a BDI elnöke számára csak további érv arra, hogy gyorsan kiépítsék a termelőhelyeket a régióban. Ha Németország – mint Japán a nyolcvanas években – létre tudja hozni a kedvező költségszintű beszállító államok gyűrűjét, akkor a globális versenyben is sikeres lehet.
Hannes Farnleiter osztrák gazdasági miniszter a mind hatékonyabb közép- és kelet-európai termelés hasznos visszahatását is megemlíti, amely az osztrák vállalatok felé megnyilvánuló szerkezetváltási nyomásban ölt testet. A miniszter úgy véli, hogy éppen a szolgáltató ágazatban jönnek létre szupermodern vállalatok, amelyek lelkesen állnak hozzá a legújabb csúcstechnológiai fejlesztésekhez (ahelyett, hogy – mint Nyugat-Európában – először hosszú vitákat folytatnának az eddig alkalmazott technológia hasznos vagy káros hatásairól).
Az összkép mindenesetre azt mutatja, hogy a tülekedés a keleti kapunál nemcsak a befektetésáramlás irányait érinti, hanem hozzájárulhat a nyugat-európai szerkezetváltáshoz is.
