Bevallom, nem járok kormányszóvivői tájékoztatókra. Tapasztalataim ugyanis azt mutatják, hogy a napirendre tűzött ügyek kapcsán megfogalmazódó kérdésekre nemigen kaphat választ az ember. Az utolsó októberi csütörtököt mégis bánom, hogy kihagytam. Mert az akkor elhangzottak 1994 őszét idézték, és ebben kétségkívül van valami izgató. A mostani témákat ugyanis – jelesül a diósgyőri acélgyártás megsegítését, a hírközlési politika elkészítését és az Antenna Hungária szakmai problémáinak rendezését – a kormány akár három évvel ezelőtt is tárgyalhatta volna.
Bizonyára nemcsak én emlékszem arra, hogy a Horn-kabinet első ipari és kereskedelmi minisztere – még képviselő korában – a borsodi térség válságkezelésének gyors lezárását követelte, mondván: az emberek sorsa és a termelés jövője szempontjából egyaránt káros az előző kormány időhúzó taktikája. Az állam már addig – 1994-ig – is több tízmilliárd forintot áldozott a kohászatra, csekélyke eredménnyel; a segélyakció tehát értelmetlen, cselekedni kell.
Körülbelül három éve annak, hogy a szóban forgó miniszter Borsodba utazott. Mint bebizonyosodott, a választás utáni hónapok hamar lecsendesítették indulatait. A látogatás végén ugyanis mindenkit megnyugtatott: lesz munka, pénz, meg szebb jövő. A Horn-kormány az általa kiválasztott vezérigazgatónak aztán az idén tavasszal a Magyar Köztársaság középkeresztjét adományozta. Talán azért, hogy a kitüntetés utáni pezsgőzéskor esetleg kiderüljön, valójában mekkora is az idei első negyedéves veszteség a Diósgyőri Acélműveknél. A kormány berkeiben akkortájt 300 millióval számoltak; valószínűleg nem is álmodtak arról, hogy ennek több mint tízszeresével kellett volna kalkulálniuk.
Fél év telt el azóta. A kitüntetett vezért most menesztik, a miniszterek pedig kétmilliárdos kormánygaranciát adnak a diósgyőriek hitelfelvételéhez. Miközben a kimutatások szerint a kilencvenes években összesen 30-40 milliárd forintot emésztett már fel a borsodi kohászat…
A hírközlés minisztere 1994. szeptember végi nyilatkozatában tiszteletre méltóan diszkrét volt; nem szidta az előző kormányzatot amiatt, mert az nem engedte a parlament elé a távközlés-politikai koncepciót. A vele készített interjúban jelezte: a nagy mű várhatóan 1995 közepéig elkészül.
Az akkori nyilatkozatban arról nem volt szó, hogy az Antenna Hungária vezérének – akit egy botrány miatt menesztettek – nincs meg az utódja. E tiszt betöltésére 1995 elején kerítettek sort, amikor a közszolgálati rádió és televízió tartozásai már a műsorszórást veszélyeztették. (Ehhez képest a kormány múlt heti ülésén “csodálkozott rá” arra, hogy a közszolgálati médiák késedelmes fizetései miatt a műsorszóró kénytelen volt hitelt felvenni, amelynek kamatterhei már tavaly meghaladták a 800 millió forintot.) Az új Antenna-vezért azonban nem érdekelte elődjének botrányos ügye, s hidegen hagyták a médiák tartozásai is. Ehelyett inkább a maga ragyogó gazdasági elméleteit kívánta valóra váltani. Nem sikerült – tavaly nyáron leváltották. Utódja és az új elnök már indított akciókat a követelések behajtására, miközben a távközlési tevékenység mellett kardoskodott. Az alternatív távközlés ugyanis a Matáv mindenható – 2002-ig tartó – monopóliumának feltörési reményeit is megcsillantotta, miután egy nyár eleji döntéssel a miniszterek igent mondtak erre a lehetőségre. Azóta az érintettek lázasan készülődnek a nagy feladatra. Ám a múlt heti ülésen kimondatott: mivel a kormánynak egyelőre nincs hírközlési koncepciója, annak elkészültéig a műsorszóró nem vállalkozhat az újfajta szolgáltatásra, annál is kevésbé, mert műszaki és személyi felkészületlensége ehhez még nem elégséges. A legkedveltebb napilapban pedig megjelent: az 1998-ban várható hírközlési politika hét esztendőre szól majd. Ha lesz.
Mi tagadás, az utóbbi időben némiképp aggódni kezdtem, hogy ha tényleg itt a nagy gazdasági fellendülés, akkor miről fogok írni ezután. A legutóbbi kormányülés azonban megnyugtatott: lesz azért itt téma a jövőben is. Ha másért nem, hát azért, mert a történelem – s a kormány – úgyis ismétli önmagát, pontosabban önnön mulasztásait.
