Magyarországon évente 104 millió tonna hulladék keletkezik (Figyelő, 1997/10. szám). Ennek négyötöde termelési, egyötöde pedig (folyékony, illetve szilárd) települési hulladék. Ez utóbbiból évente 5 millió tonna, azaz 20 millió köbméter terheli a környezetet. Szakértői becslések szerint az önkormányzatokhoz 2300-2700 lerakó tartozik. Ez önmagában véve nem kevés, nagy gond azonban, hogy ezekből a hazai környezetvédelmi és technológiai előírásoknak csupán 100-200, a nyugat-európaiaknak pedig mindössze néhány felel meg. Újabb problémát jelent, hogy a 3200 településnek csupán egyharmadában gyűjtik szervezetten a hulladékot. A kis lélekszámú településeken általában a lakosok maguk hordják ki a szemetet a helyi bányákba, amelyek értelemszerűen semmiféle környezetvédelmi normának nem felelnek meg.
A kukák kihelyezésének, a szemét elszállításának, feldolgozásának, illetve tárolásának költségét az állampolgárok által fizetett szemétdíj fedezi. A szolgáltatás szabadáras, az árat a területileg illetékes önkormányzat képviselőtestülete jogosult kihirdetni – erről azonban előzetesen a szolgáltató céggel is tárgyalásokat folytatnak. A Köztisztasági Egyesülés becslései szerint jelenleg 250 önkormányzati, több ezer kisvállalkozói, és tízegynéhány nagyobb (részben külföldi tulajdonban lévő) cég foglalkozik a lakossági hulladék ártalmatlanításával.
Az önkormányzati cégek nagy többsége az egykori városgazdálkodási vállalatokból alakult, míg a külföldi befektetők 1993 óta 20-25 kisebb-nagyobb társaságot privatizáltak, illetve hoztak önállóan létre. Bese Erzsébet, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) hulladékgazdálkodási osztályának munkatársa a Figyelőnek elmondta: a változó gazdasági körülményekre és a szigorodó jogi szabályozásra a külföldi tőkével működő cégek érzékelhetően gyorsabban reagálnak, de az utóbbi időben a jó menedzsmenttel működő önkormányzati társaságok is sokat behoztak lemaradásukból. Pozitív példaként említette a Szombathelyi Városgazdálkodási Kft.-t, ahol a szemét elszállítása és tárolása megfelel az előírásoknak. E társaság szolgáltatási területén egy 110 literes kuka ürítése viszonylag olcsó, 66 forint plusz áfa alkalmanként. Ám a konkurensek megjegyzik: itt egyelőre nem volt szükség új tároló építésére, ezért ennek költségei nem szerepelnek az árban. Összehasonlításul: az országos adatok szerint egy feldolgozóüzem több milliárdba kerül. Egy kisebb, korszerű, környezetkímélő lakossági hulladéktárolóhoz legalább 50-100 millió, egy nagyobbhoz pedig fél-egymilliárd forintra van szükség.
A Fővárosi Közterületfenntartó (FKF) Rt. tavaly helyezte üzembe 600 millió forintért épült, megfelelő műszaki védelemmel ellátott kommunális hulladéktárolóját Dunakeszin, ahol egy tonna szemét tárolása 3500-4000 forintba kerül – tudtuk meg Halász Gézától, a társaság kommunális igazgatójától. Budapesten egy 110 literes kuka egyszeri ürítése áfa nélkül 136 forint. A Köztisztasági Egyesülés vezetője, Nagy Gyula szerint ez nem drága, mert a világ hasonló, milliós lélekszámú nagyvárosaiban – az adott ország anyagi viszonyait alapul véve – a lakosoknak hasonló arányokkal kell számolniuk. Mindenesetre a szemétért Budapesten is versenyezhetnek a társaságok: a Főpolgármesteri Hivatalban éppen jelenleg folyik a kamarák és más érdekképviseletek bevonásával a főváros szilárd, illetve folyékony lakossági hulladékának elszállításával kapcsolatos pályázat előkészítése. Az akció – független szakértők szerint – az FKF monopóliumát lenne hivatott megtörni. A leendő potenciális versenytársak azonban félnek: a pályázatot úgy írják majd ki, hogy a feltételeknek csak az FKF tudjon megfelelni, s így a főváros már jogszerűen nevezheti meg az FKF Rt.-t kizárólagos szolgáltatóként.
A lakossági szemétből származó bevétel településtípustól függően köbméterenként száz forinttól akár 3 ezer forintig is terjedhet. A cégek alapvetően úgy juthatnak pénzükhöz, ha vagy maguk hajtják be a szemétdíjat, vagy megegyeznek az önkormányzattal, hogy finanszírozza tevékenységüket. Az első esetben is gyakori megoldás, hogy amennyiben a cég nem tudja behajtani a szerződésben szereplő összeget, úgy azt az önkormányzat pótolja. Ezzel kapcsolatban a lábát Hajdú-Bihar megyében megvető osztrák Abfall Service AG (ASA) magyarországi képviseletének projektfejlesztési vezetője, Martin Attila kijelentette: politikai kérdés, hogy az önkormányzat mekkora összeggel terheli közvetlenül a lakosságot. Igaz, amikor kizárólag az önkormányzat fizet, akkor is a lakosságra hárítja a kiadást, mert kommunális adót vet ki.
Az önkormányzati hatáskörben levő közszolgáltató cégek nem nyereségorientáltak, így általában nem is büszkélkedhetnek kiemelkedő mutatókkal. A magánvállalkozások viszont futnak a pénzük után. David McCall, a Pomázon és Zalaegerszegen tevékenykedő Concord Invest ügyvezető igazgatója kifejtette: a néhány autóval rendelkező, tőkeszegény hazai kisvállalkozások nem jelentenek számukra konkurenciát; az önkormányzatiak hatásfoka pedig – elsősorban a túlfoglalkoztatás miatt – sokkal rosszabb, mint a magántulajdonúaké. Elárulta: 20 százalékos haszonnal dolgoznak, de ezt a tulajdonos eddig teljes mértékben itteni beruházásokra költötte.
Az osztrák ASA érdekeltségi körébe Debrecen és Hódmezővásárhely, valamint ezek vonzáskörzete tartozik; 1993 óta e városokban egy-egy tárolót építettek. A debreceni hulladékgazdálkodás korszerűsítésére eddig egymilliárd forintnyit költöttek, míg Hódmezővásárhelyen ez a költség 300 millióra tehető. Ezekben a depókban 3300 forint a tonnánkénti lerakási díj. Martin Attila véleménye szerint az ágazat igen nagy befektetéseket igényel, s ezt közpénzekből finanszírozni nemcsak szinte lehetetlen, de gazdaságtalan is. A magántőke és a szakmai befektetők bevonása viszont javíthatja a hatékonyságot és a minőséget. A hulladékártalmatlanítást végző cégeknek szerinte a jövőben regionális monopóliumokká kell válniuk. Az üzlet beindításának ugyanis alapfeltétele egy depó létrehozása, ami egy esetleges rossz üzleti periódusban az adott térségben akár teljesen kihasználatlan maradhat, miközben más térségekben nagy szükség lenne rá. Éppen ezért jó megoldásnak tartaná például a helyi önkormányzati monopóliumok privatizációját. Az ASA céghez Debrecenben az AKS Debreceni Városgazdálkodási Kft. tartozik, amelyben 51 százalékot képviselnek a külföldi befektetők – például az ASA -, 49 százalék pedig a városi önkormányzaté. Az itteni depó kialakítását az ASA finanszírozta, az önkormányzat pedig területet adott és a meglévő eszközállományát apportálta a társaságba.
A 16 önkormányzat tulajdonában levő Csongrád Megyei Településtisztasági Kft. főmérnöke, Németh József lapunknak nyilatkozva szintén úgy vélekedett: a jogszabályoknak is megfelelő lerakót külföldi tőke bevonása nélkül lehetetlen építeni; s ez még akkor is igaz, ha az invesztíciót külföldi állami segélyek vagy kedvezményes hitelek segítik. A tőke további beáramlását viszont gátolja, hogy a befektetők veszteségeit a hiányos szabályozás és a jogbizonytalanság okozza. Nagy György egyenesen úgy vélte, hogy az önkormányzatok a rájuk vonatkozó törvény alapján nem érdekeltek a korszerű technológia alkalmazásában, hiszen az abban leírtak szerint a legolcsóbb megoldást kellene keresniük. Előfordult, hogy a hulladékot szállító cég befogadó nyilatkozatot kért a település tárolójának üzemeltetőjétől, amelynek birtokában megkapta a szállítási engedélyt az önkormányzattól, és azóta ismeretlen – és “szolgáltatásának” költségét bizonyára jelentősen csökkentő – helyen teszi le a hulladékot. Efelett az önkormányzat szemet huny, mert kiadásai így mérséklődnek.
Büntetést pedig csak ritkán szabnak ki az előírások ellen vétőkre: a KTM információi szerint tavaly mindössze néhány esetben szólították fel a tulajdonosokat az okozott károk megtérítésére. Jelenleg több hatályos rendelkezés is érvényben van ezzel kapcsolatban, ám az érintettek szerint ezek gyakran nem harmonizálnak a hulladékgazdálkodás gyakorlatával. A veszélyes hulladékokra vonatkozó 102/1996. évi kormányrendelet például – Székely Anna, a Környezetvédelmi Szolgáltatók Szövetségének ügyvezető igazgatója szerint – bénult helyzetbe hozza a hulladékgazdálkodást. Ma pusztán a kezeléssel és szállítással foglalkozó vállalkozások környezetvédelmi felelősségérzetén múlik, hogy nem fullad szemétbe az ország.
Bese Erzsébettől a hulladékgazdálkodás jövőjéről megtudtuk: a területet szabályozó törvény tervezetét hamarosan beterjesztik az országgyűlés elé. A jogszabályban várhatóan kötelezővé teszik az önkormányzatok számára a szervezett gyűjtést, a szállítást és lerakást, illetve a feldolgozást. Emellett a Központi Környezetvédelmi Alapból (KKA) nyújtandó támogatással ösztönözik a veszélyes lakossági hulladék szelektív gyűjtését. Martin Attila szerint a szelektív hulladékgyűjtés mellett mindig is szükség lesz tárolókra, így fontos, hogy a törvény támogassa a regionális (tehát a legalább 100 ezer lakos kommunális hulladéktárolását szolgáló) lerakók építését. Negatív példaként említette, hogy Phare-támogatást ítéltek meg egy működő lerakójuk közelében építendő hasonló objektum tervére – azaz közpénzekből és külföldi forrásokból teremtenek konkurenciát olyan területeken, ahol a működőtőke ezt a gondot megoldja. Bese Erzsébet a konkrét példáról elmondta: a jogszabály 20 kilométert szab határként, az ominózus makói hulladéklerakó-terv pedig 25 kilométerre van az ASA telepétől. Hozzáfűzte viszont, hogy a hulladékgazdálkodási törvény várhatóan magasabban fogja meghatározni a kötelezően betartandó minimális távolságot.
A Phare- és egyéb támogatásokat a KKA kezelői hivatottak megítélni (Figyelő, 1997/17. szám). Az alap 10 milliárd forintos éves költségvetéséből átlagosan 6 százalék jut kommunálislerakó-beruházásokra. A KKA-pénzéből részesülő Biokom Kft. részéről Kiss Tibor elmondta: számukra nem a tőke hiánya okoz gondot; a fizetőképes kereslettel van a baj, hiszen az emberek pénztárcája még nem bírja el a korszerű ártalmatlanító-lerakó művek üzemeltetési és megtérülési költségeit.
