Hamarosan fizetőssé válik a fájlcserélő szoftverek alfája, a Napster. #<#Az 1999 májusában indult szolgáltatás a szerzői jogok tökéletes mellőzésével tette lehetővé a szörfölőknek, hogy egymás között cserélgessék MP3 formátumú zenei fájljaikat. Ezzel a húzásával igencsak felborzolta a kedélyeket. A Napstert a nagy lemezkiadók szövetsége még az indulás évében beperelte, ezen eljárás következménye az ingyenesség megszűnte. (A Napster történetét lásd a Figyelő, 2001/9. számában.) A lemezkiadók győzelme egyelőre azonban csak látszólagos: miközben a Napstert egyre kevesebben használják, sorra bukkannak fel az újabbnál újabb fájlcserélő szoftverek, amelyek más-más technológiával bár, de ingyen teszik lehetővé a zeneszámok cserélgetését a regisztrált felhasználók között (lásd külön írásunkat).
Fájlcserélő lehetőségekNoha a fájlcserélő szoftverek körében még mindig a Napster honlapjának a látogatottsága a legnagyobb, a felhasználást tekintve sorra veszik át a rangsor előkelő helyeit más hasonló szolgáltatások. Míg a Napster esetében van egy központi szerver, amely a zenefájlok listáját tartalmazza, addig az újabb technológiák kihagyják a központi szervert (hiszen ha nincs szerver, akkor nincs, akit felelősségre lehetne vonni). Ilyen például a Kazaa, talán a legnépszerűbb és legjobb Napster-utód, amely nem csak zenei formátum, hanem video, játék, kép és dokumentum csereberéjét is lehetővé teszi. Versenytársak még a Bearshare (Gnutella), az Audioglaxy, a Morpheus, az iMesh is, hogy csak néhányat említsünk a több százból.
A lemezkiadók persze jól tudták, hogy a Napster ingyenességének betiltatásával a probléma nem szűnik meg, ezért egy másik frontot is megnyitottak: úgy döntöttek, hogy maguk is alkalmazzák a szerzői jogokat megsértő szoftverszolgáltatók fegyverét, a vonatkozó technológiát. Közel 200 tartalomszolgáltató és hardver-, illetve szoftvercég két évvel ezelőtt létrehozott egy konzorciumot, amelynek célja, hogy szabványos audio fájlt fejlesszenek ki, olyat, amely technikailag garantálja a szerzői jogok tiszteletben tartását. A technológia azonban a mai napig nem készült el, s még folynak a viták arról, hogy a digitális hanghordozókba, vagy pedig a lejátszókba kell-e beépíteni a másolásvédelmet. A biztonságos digitális zenei szolgáltatás kifejlesztését célzó Secure Digital Music Initiative (SDMI) konzorcium már azt is elérte, hogy az internetes biztonsággal kapcsolatos törvény kiegészítéseként olyan klauzulán dolgozzanak a törvényalkotók, amely a médiafájlok biztonságos szabványának elkészítését teszi kötelezővé. Ennek persze számos ellenzője van, akik attól félnek, hogy a fogyasztók a szabvány révén kényelmesebben bár, de kevesebb joggal élhetnek majd, mint eddig. Az Electronic Frontier Foundation például attól fél, hogy a tartalomszolgáltatóknak, az üzleti szférának túl nagy szerepe lesz abban, hogy mit tehet egy felhasználó a fájljaival, illetve mit nem. A másik, teljesen jogos gazdasági félelem, hogy a szabványosítás megöli a versenyt. Ugyanakkor hiába a morális és liberális ellenkezés, a fogyasztók elsődleges szempontja egyre inkább a kényelem. Ez érthető is, hiszen nem normális, hogy jószerivel ahány formátumban letölthetőek a zenék, annyi lejátszót is installálni kell a számítógépre, s folyton választani kell, hogy az adott számot melyik tudja kezelni. Ezt az egyszeri szörfölő nem viseli jól, így nyilván hajlandó engedni jogaiból annak fejében, hogy könnyebb használatra nyílik módja. Jó esély van arra, hogy győz a kényelem, és szűkülnek a választási lehetőségek.
