Násztya Bojarkinát sosem érdekelték a babák. A tizenéves kislány, legalábbis a szülei szerint, kicsi kora óta a háborúról ábrándozik. Mindez persze nem csoda egy olyan családban, amelynek nemzedékekre visszamenően valamennyi tagja a fegyveres testületeket erősítette. „Egyesek tankot vezettek, mások a tüzérségnél szolgáltak. Így hát teljesen természetes, hogy mi az adórendőrségnél vagyunk” – ad képet a családi háttérről Násztya édesanyja. És alighanem legalább ennyire magától értetődő, hogy a kislányuk ugyanerre a pályára készül: Násztya az oroszországi adóügyi minisztérium adórendőrsége kadétiskolájában tanul.
Ebben az iskolában – amilyenből egyelőre csupán egyetlenegy van az országban – a gyerekek 10 éves koruktól arra készülnek, hogy csatába küldjék őket és leszámoljanak az ellenséggel. Csakhogy az már nem Csecsenföldön, vagy valahol messze Nyugaton les rájuk, hanem a közvetlen környezetükben: a harcot az adócsalók ellen kell megvívni. A kisdiákok az órákon olyan ősi kozák dalokat tanulnak, mint például az, amely egy katonáról szól, aki hősiesen hatol be egyre mélyebben az ellenség területére még azután is, hogy valamennyi társa odaveszett. A CNN által megszólaltatott Valerij Krug ezredes elismeri, a gyerekek ebben a korban még nyilván nem mélyednek el a pénzmosás rejtelmeiben és bonyolult összefüggéseiben. „A célunk az, hogy fegyelemre tanítsuk őket, amíg még fiatalok. Senkiből nem válhat jó adórendőr, aki nem tanult fegyelmet” – fejti ki a katonai szellemű, bentlakásos iskola nevelési elveit.
MINDENKI EGYENLŐ? Hogy a hajnali ébresztő, a sokszor kegyetlen mínuszokkal dacoló reggeli futás a közeli tavacska körül, vagy a katonai egyenruhát viselő gyerekek naponta ismétlődő körlet- és személyes higiénia-ellenőrzése a legjobb módszer-e a jövő adórendőreinek a kinevelésére, az csak néhány év múlva derül ki. Az azonban tény, hogy Oroszországban katasztrofális az adómorál, s hihetetlenül rossz hatékonysággal működik az adóbehajtás. Október 2-áig, a határidő lejártáig például a 144 milliós ország hozzávetőlegesen 60 millió adófizető polgárából mindössze 3,64 millióan adtak be adóbevallást az 1999-es esztendőre vonatkozóan. Még annál is közel 800 ezerrel kevesebben, mint ahányan ezt az előző évben megtették. Igaz, az összegszerű eredmények az elmúlt évben ennek ellenére is javultak valamelyest. Az előzetes számítások szerint 2000-ben mintegy 610 milliárd rubel (21,5 milliárd dollár) adóbevétel folyt be az államkasszába. Mindez persze jórészt a várakozásokat messze meghaladó gazdasági növekedésnek köszönhető. Az összeg mindenesetre 50 százalékkal több, mint a hivatalos költségvetési előirányzat, szemben az előző évekkel, amikor a bevétel nem ritkán 60 százalékkal is elmaradt a tervezettől.
Ebben a közegben szánta el magát a Kreml arra az átfogó adóreformra, amely az elmúlt 10 esztendő talán legradikálisabb oroszországi pénzügyi változtatása. Az idei év első napján életbe léptetett rendelkezéscsomag értelmében mindenekelőtt eltörlik az eddigi háromlépcsős személyi jövedelemadó-rendszert, amelyben a legalacsonyabb adókulcs 12, a legmagasabb pedig 30 százalékos volt – ehelyett mostantól mindenkire egyöntetűen 13 százalékos adóteher hárul. Ez az Eho Moszkvi moszkvai rádióadó megfogalmazása szerint azt jelenti, hogy ezentúl az orosz lesz „a világ egyik legkevésbé megadóztatott népe”. Egyúttal radikálisan leegyszerűsítik az ország idejétmúlt társadalombiztosítási befizetési rendszerét, továbbá eltörlik a vállalkozásokat sújtó 5 százalékos forgalmi adót.
A Kreml abban bízik, hogy a mindössze 13 százalékos elvonás tisztességes adófizető polgárt farag az oroszok többségéből – különösen a tehetősebbekből -, s akkor az alacsonyabb adókulcs dacára is jóval több pénz folyik majd be az államkasszába, mint eddig. Nem beszélve arról, hogy az adócsökkentés a gazdasági életnek úgyszintén új lendületet adhat, mégpedig éppen akkor, amikor az 1998. augusztusi pénzügyi összeomlást követő rubelleértékelés áldásos hatásai kezdenek kifulladni, a 2000-ben rendre rekordokat döntő olajár pedig egyre lejjebb süllyed. Igen ám, csakhogy a kormányukban hagyományosan – és a tapasztalataik alapján okkal – nem bízó oroszokban ott motoszkál a félelem: amint a lépésen felbátorodva valós – vagy legalábbis ahhoz közelítő – adóbevallást készítenek, a Kreml nyomban újra megemeli az adóterheket, ők pedig nem tehetnek semmit, hiszen már felfedték a titkaikat.
Természetben törlesztenek?Moszkva az első negyedévben esedékes adósságszolgálat megtagadásával kesztyűt dobott a Párizsi Klubnak. Ám a bejelentéssel egy időben nyomban egy lehetséges kiutat is kínált az egykori Szovjetuniónak nyújtott hiteleket jegyző államoknak: az adósságcsökkentés fejében kész részesedéshez juttatni őket egyes stratégiai cégekben. Kaszjanov orosz kormányfő már azt is közölte, hogy kormánybizottságot állítanak fel a részletek kidolgozására. A hitelezők egyelőre óvatosak, de elemzők szerint Németország például örömest szerezne részesedést többek között a Gazpromban és a Lukoilban, Oroszország két legnagyobb energiaipari cégében. Ilyen részletekbe persze aligha mentek bele, az adósságszolgálat ügye és annak megoldása azonban Vlagyimir Putyin orosz elnök és Gerhard Schröder német kancellár hét végi moszkvai megbeszélésein is kiemelt helyen szerepelt.
MOSZKVAI TAKTIKÁZÁS. Mindezek alapján cseppet sem meglepő, ha a Mihail Kaszjanov miniszterelnök vezette kormány óvatos, és nem iszik előre a medve bőrére. A múlt év káprázatos, 7 százalékos gazdasági növekedési üteme a nemzetközi kőolajpiac konszolidálódásával 2001-ben aligha lesz megismételhető. Elemzők arra számítanak, hogy a gazdaság az idei évben legkedvezőbb esetben is „csupán” 4 százalékkal erősödik. Várhatóan a 2000-ben tízéves csúcsot döntő, 60 milliárd dolláros külkereskedelmi többlet is szerényebb lesz, 48 milliárdnál aligha rúg majd többre. Ezek után hiába a tavalyi álomesztendő, Moszkva a múlt héten bejelentette, hogy nem fizeti ki az egykor a Szovjetuniónak hitelt nyújtó államokat tömörítő Párizsi Klubbal szembeni tartozásának az idei első negyedévben esedékes részletét. Az összesen 48 milliárd dolláros adósság után erre az időszakra eső törlesztési kötelezettség mintegy 1,5 milliárd dollárt tesz ki – hála annak, hogy Moszkva az 1998-as válságot követően elért egy átmeneti átütemezési megállapodást. Az akkori egyezség azonban csak a múlt év végéig szólt, s az orosz fővárosban novemberben lefolytatott tanácskozáson a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége az ország látványosan erősödő gazdaságát látva nem egyezett bele sem abba, hogy Oroszország újabb hitelt kapjon a multilaterális pénzintézménytől, sem abba, hogy átütemezési tárgyalásokat kezdjen a Párizsi Klubbal. Márpedig Moszkva tökélete-sen biztos volt a valutaalap igenlő válaszá-ban, ezért az idei büdzsébe már előre betervezte mind a remélt 1,5 milliárdos IMF-kölcsönt, mind az adósság-átütemezés tényét.
A nemfizetés bejelentése azonban elemzők szerint ismét csak egy taktikai eszköz Moszkva fegyvertárából. A célja pedig az, hogy sarokba szorítsa a Párizsi Klubot, és így erőpozícióba keveredve csikarjon ki mégis egy átütemezést, vagy még inkább egy hasonló megállapodást, mint amilyent a múlt évben az egykori Szovjetunió magánhitelezőit tömörítő Londoni Klubbal sikerült tető alá hozni. Ez a szervezet ugyanis Kaszjanov „meggyőző érvelése” nyomán egyszerűen elengedte bő 32 milliárd dolláros követelésének egyharmadát. Ez az, amire a Párizsi Klub – élén a 48 milliárd dollárnyi hitel több mint 40 százalékát jegyző Németországgal – egyelőre nem hajlandó, mondván: Oroszország igenis képes törleszteni, végtére is tavaly a tervezettnél 11 milliárd dollárral több pénz folyt be az államkasszába, az ország valutatartalékai pedig 12 hónap alatt 12,5 milliárd dollárról 27,9 milliárdra nőttek. Moszkva nem is ezt vitatja. Sokkal inkább attól tart, ha ma nem eszközli ki legalább az átütemezést, akkor az idén hiába fizet, két év múlva, 2003-ban összeroskad az eddigi határidő-módosítások nyomán egyszerre a nyakába szakadó, 19,3 milliárd dolláros adósságteher alatt, amelyből 6 milliárd jár majd a csak Párizsi Klubnak. Sőt, azt sem tévesztheti szem elől, hogy a tavalyi többletbevételre éppen az adóreformmal talán már meg is kezdett költséges strukturális reformokhoz volna szükség; moszkvai elemzők szerint a Kreml ezekről lemondhat, ha most fizet. (Márpedig a részsikerek ellenére e reformok késedelmessége miatt sokan máris azt pedzegetik, hogy Putyin elnök kormányátalakításra, sőt esetleg Mihail Kaszjanov menesztésére készül. Igaz, ugyanezen hírek szerint már a kormányfő leendő helye is megvan: mint a Financial Times megszellőztette, a Gazprom elnöki székében állítólag ő váltaná a tavasszal nyugdíjba vonuló Rem Vjahirevet.)
KEVÉSSEL BEÉRIK. Egy kérdés azonban mindenképpen fölmerül: ha az orosz állam önmagával szemben ilyen engedékeny, amikor az adósság megfizetéséről van szó, vajon hogyan várhatja el a polgáraitól az öntudatos adófizetést? Annál is inkább, mert egy ország lakosságának mentalitását megváltoztatni akár több nemzedéknyi időbe is beletelhet. Valerij Krug ezredes, az adórendőrség kedétiskolájából, szintén csak mérsékelten bizakodó: „Ha valamelyik itteni diák végül mégsem az adórendőrséget választja munkahelyéül, az ő esetükben legalább nagyobb a valószínűsége, hogy befizetik az adójukat, s már ez is valami.”
