Mint egyik tojás a másikra, sokáig úgy hasonlított a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az egyik január a másikra.#<# Az idén azonban minden más: akár a fontosabb külföldi tőzsdéken, nálunk is már január 2-án elindult a kereskedés, de ez sem különösebb örömöt, sem pedig izgalmakat nem okozott a befektetők számára. A BÉT-en az új évben ugyanis gyakorlatilag nem változott semmi. A hivatalos index, a BUX ugyan hosszú hónapok után egy pár napig a 8 ezer pontos határ felett tanyázott, de értéke így is csak pár százalékkal haladta meg a 2000-es záró értéket. Némi optimizmust sugallhat, hogy a nagyok nincsenek rossz formában: a sokáig háttérbe szorult Matáv piacán újra feltűntek a vevők, az OTP akvizícióját (Postabank) egyre előnyösebbnek látják az elemzők, az euró magára találása és a pár hónappal ezelőttinél jóval alacsonyabb olajár miatt - hatása egy idő után a gázárakban is megjelenik majd - kapósabb lett a Mol, míg a Richter esetében a gyógyszerár-megállapodás életbe lépése, és a felvásárlási spekulációk erősíthetik a keresletet. Figyelembe véve a régióbeli összehasonlításban megnyugtató magyar makrogazdasági adatokat, csak az a kérdés: mi nyomja ennyire a piacot. A legfőbb ok a nemzetközi hangulat, elsősorban az amerikai félelmek. Ebből a szempontból fontos az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed január végi ülése, hiszen amennyiben ott újabb kamatcsökkentésről döntenek, az oldhatja a recessziós félelmeket. Ebben az esetben juthat némi tőke a feltörekvő piacokra, így Magyarországra is. De addig, amíg a napi részvényforgalom 10 milliárd forint alatti, egyértelmű, hogy a felfelé mutató korrekció esélye meglehetősen csekély.
- 17:29 „Itt, a rántott csirkemell feliratnál fog megállni a víz”
- 17:28 Orbán Viktort kérdeztük: ki a legény a gáton?
- 17:16 Az Emily Párizsban új szereplője nem ismeretlen a film világában: apja az európai mozi egyik leghíresebb alkotója
- 16:59 Újabb robbanások történtek Libanonban, többen meghaltak, ezúttal kézi rádiókról szólnak a hírek
- 16:54 Videón, ahogy a Lajta átvágott gátján elvezetik a vizet
- 16:47 Berlinben beomlott egy rendezvényhajó teteje, többen megsérültek
- 16:38 Varga Viktort az árvíz miatt nem engedik vissza a saját házába: „Eddig bármikor hazahajózhattam”
- 16:30 29 éves korában meghalt a sztárbalerina, majd egy nappal később az anyja is elhunyt
- 16:30 Az idényt a Hajduk Splitben kezdte, de most BL-résztvevőhöz igazolt a horvátok klasszisa
- 16:17 Ismét csavartörés térített le a sínről egy vonatot
- 16:04 Így segít a TV2 az övsömörben szenvedő Liptai Claudiának a Sztárban sztár All Stars következő adásában
- 16:04 Most arról vitáztak az EP-ben, hogy Magyarország oroszbarátsága veszélyezteti-e a schengeni övezetet
- 15:52 Ilyen a felhők alól a Győrben megduzzadt Duna
- 15:50 Beperelte a Netflixet egy indiai filmes, aki szerint a Squid Game az ő filmjét másolta
- 15:48 Kiengedték a 21 éves öntudatlan lányt megerőszakoló két férfit
- 09:55 Feldarabolják a Vodafone-t
- 14:23 Medián: a fiataloknál nyerő helyzetben a Tisza Párt
- 14:51 Ügyészség: nem zárható ki a bűncselekmény gyanúja a kormány által támogatott Fudan Alapítvány gazdálkodásában
- 11:11 Vészhelyzet miatt visszafordult a British Airways Budapestre tartó repülőjárata
- 06:57 Ázsia Expressz: „Nem tudod előadni magadat férfinak” – L.L. Juniort zavarta, hogy Dárdai Blanka átvette az irányítást szálláskeresésnél
- 11:58 Közel-keleti sajtó: a Hezbollah gyanúja késztette Izraelt a személyhívók felrobbantására
- 16:17 Ismét csavartörés térített le a sínről egy vonatot
- 06:28 Az EU a nekünk szánt forrásokból vonja le a 80 milliárd forintos bírságot, miután lejárt a határidő
- 13:51 Mennyi nyugdíjat kaphatnak a minimálbéresek?
- 14:02 „Itt nem lehet győzelemre törekedni, a természet mindig nyerni fog" – homokzsákolós csapatépítő Kisorosziban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!