Valahányszor nagy ugrás következett be az európai integrációban, a lobbitársadalom is látványos gyarapodásnak indult. Nick Phillips, a róla elnevezett brüsszeli tanácsadó cég alapító-igazgatója ma is emlékszik arra, hogy a nyolcvanas évek közepéig milyen szolid keretek között folyt a kijárási tevékenység. Az egységes belső piacot 1986-ban életre hívó okmány azonban egy csapásra ébresztőt fújt az üzleti világnak: az unió központjában egymás után nyíltak a képviseleti irodák. Daniel Gueguen, aki szintén a hőskortól kezdve kísérte figyelemmel a modern lobbizás kibontakozását, a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulójára teszi az első “forradalmat”. Az érdekérvényesítés addig jórészt diplomáciai érintkezésekben és néhány nagy európai szövetség tevékenységében merült ki, s témák szerint is meglehetősen szűk körre korlátozódott. Ezt a békeidőbeli, frakkos-öltönyös “témázgatást” váltotta fel jó egy évtizeddel ezelőtt a tudatos és kifinomult stratégiára épülő nyomásgyakorlás.
LABIRINTUS. Az utóbbi években az európai integráció és az intézményi keret dinamikus fejlődésével párhuzamosan valóságos labirintussá alakult át a környezet, amelyben a szereplők tevékenykednek. A szakosodásra is megnőtt az igény, így a brüsszeli lobbiélet ma felettébb tarka képet mutat. Nehéz olyan, EU-val kapcsolatokat ápoló intézményt találni, amely – legalábbis a szó szélesebb értelmében – ne lobbizna. Diplomáciai képviseletek, tartományok és régiók, nagy gazdasági ágazati érdekcsoportok, multik, valamint szövetségbe tömörült kis- és középvállalkozások ugyanazt akarják: számukra előnyös döntésekre ösztökélni a kulcspozícióban lévő intézményeket. De mivel a sikeres érdekérvényesítés egyre speciálisabb ismereteket igényel, sokan hivatásos lobbisták, jogi szakértői irodák és politikai tanácsadó cégek szolgálatait veszik igénybe. Ezek a mintegy tucat szakértőt foglalkoztató cégek – amilyen a Gueguen vezette CLAN is – a hagyományos lobbizásnál jóval többet kínálnak: az uniós jogszabályalkotás folyamatos figyelemmel kísérését, fontos döntések előrejelzését, a konkrét feladatra szabott stratégia kidolgozását és hatékony kapcsolatrendszer mozgósítását – egyszóval mindazt, amit összefoglaló néven közügyeknek (public affaires) neveznek.
Régiós lobbigyakorlatokNéhány nappal ezelőtt a közép-dunántúli régiót bemutató kiállítás nyílt az Európai Parlament brüsszeli székházában. A konferenciával összekötött kiállítás eddig a legnagyobb szabású rendezvénye a Magyarországi Régiók Képviseletének, amely tavaly tavasszal azzal a deklarált céllal nyitott irodát Brüsszelben, hogy elősegítse a hazai térségek felkészülését az uniós tagságra és a strukturális alapok majdani fogadására (Figyelő, 2000/19. szám).
Akár a lobbizás sikeres példájának is nevezhető, hogy a többek között a Balaton környékét is magába foglaló régió uniós premierjét jelentő kiállítás fővédnökének Gerhard Schmidet, az Európai Parlament német alelnökét sikerült megnyerniük a szervezőknek. Nyilván nem véletlenül, hiszen a formálisan még mindig nem véglegesített hét magyarországi EU-konform régió képviseletét Hans Beck korábbi bizottsági tisztviselő és volt magyarországi uniós nagykövet vezeti. Az egyébként Baden-Württemberg tartomány brüsszeli képviseletének tőszomszédságában lévő misszió fennállásának rövid ideje alatt szoros munkakapcsolatot épített ki a helyi regionális képviseletekkel, de mindenekelőtt a német tartományok irodáival. “A politikai kapcsolatépítés az információk szerzése mellett a képviselet fő profiljai közé tartozik” – mondja Baranyai Mária, Beck legközvetlenebb munkatársa.
Az Országos Területfejlesztési Tanács által fenntartott, 200 millió forintos éves büdzsével működő iroda pénzekért nem lobbizik – az előcsatlakozásra szánt különböző segélyprogramok már jól kitaposott ösvényen haladnak és kizárólag Magyarországon lehet pályázni rájuk. A régiók képviselete a sikeres pályázáshoz szükséges ismeretek és fogások elsajátításában viszont annál nagyobb segítségére lehet a megbízó térségeknek. Tavaly novemberben például a hazai területfejlesztési ügynökségek vezetőinek részvételével egyhetes szemináriumot szerveztek Brüsszelben.
Brüsszel azért is fontos a csatlakozás előtt álló régiók számára, mert az EU boszorkánykonyháiban már folyik a közösség jövőbeni regionális politikájának szakmai előkészítése, amiről egyelőre csak annyit lehet bizonyosan tudni, hogy tekintettel az újonnan belépő térségek alacsonyabb fejlettségi szintjére, más lesz, mint a mostani. Az Európai Bizottság az érintettekkel már meg is kezdte a konzultációsorozatot a 2007-től érvényes kohéziós politikáról.
“A lobbizás ma már nem azt jelenti, hogy meghívsz valakit egy koktélra vagy néhány szót váltasz vele egy kávé mellett” – mondja a CLAN igazgatója, aki egy időben az európai cukorlobbi és a közösségi agrártermelők legnagyobb európai érdekszervezetének főtitkára is volt. Daniel Gueguen szerint a sikeres érdekérvényesítés kulcsa a hitelesség. “A lobbistának arra kell törekednie, hogy ne a probléma része legyen, hanem a megoldásé” – szögezi le hitvallását. A témában már több könyvet megjelentetett szakértő szerint követő helyett kreatív hozzáállásra van szükség. Úgy véli, a piaci szereplőknek mindössze 1-2 százaléka felel meg ennek a követelménynek, a többiek inkább passzív taktikát választanak és megvárják, hogy az EU kezdeményezzen. A kifejezetten negatív stratégiák közé sorolja, amikor – miként azt az európai agrárosok teszi – valaki szubvenciókért lobbizik, s nem hiteles megoldásokat javasol.
Bár a brüsszeli “Bermuda-háromszög” (a Bizottság, a Tanács és a Parlament) mindhárom “csúcsa” napi kapcsolatban áll a külvilággal, a lobbisták jelenléte az Európai Parlament épületében a legfeltűnőbb. Nem véletlenül, hiszen az unió egyetlen demokratikusan választott intézménye a legnyitottabb a külvilág iránt. Itt a lobbisták nem hogy megtűrt személyek, hanem egyenesen az euroképviselők legfontosabb információforrásai mindennapi tevékenységükben. “Legalább 3 ezer kijáró áll napi kapcsolatban az intézményünkkel, tehát minden egyes képviselőre 5 lobbista jut” – érzékeltette az arányokat a Figyelőnek Glyn Ford brit munkáspárti képviselő. A nyitottság persze önmagában nem elég. Ha lehet, még ennél is fontosabb, hogy az Európai Parlament az utóbbi években igazi nehézsúlyú szereplővé vált a döntéshozatali struktúrában. A több mint hatszáz tagú testületnek ma már a jogalkotási területek több mint 80 százalékában osztottak lapot, ami felértékeli szerepét az érdekeikért lobbizók szemében. Nem csak az európai közéleti és üzleti szereplők keresik a kapcsolatot a parlamenttel: Nick Phillips tanácsadó cégének számos nagy amerikai vállalat is ügyfele, esetükben dollár milliárdok függhetnek a törvényhozó testület egy-egy döntésétől. Phillips emberei ezért szorgosan jegyzetelnek a parlamenti szakbizottságok egyébként nyílt ülésein, ahol a lényegi dolgok általában eldőlnek.
Egy vérbeli lobbista ismertetőjegyeiSZAKMAI TUDÁS.
Előnyős a jogi, közgazdasági vagy pénzügyi képesítés.
TÖKÉLETES HELYISMERET. Pontosan ismernie kell az EU döntéshozatali folyamatát, annak szabályait és eljárási rendjét. Ha egy jogszabály például a közös döntési procedúra alá esik, akkor nem érdemes a kormányok képviselőiből álló Tanács meggyőzésére pazarolni az energiáit, elég az Európai Parlamentre összpontosítani.
KIVÁLÓ KAPCSOLATRENDSZER. A műfaj klasszikusai valóságos hálózatot működtetnek. A dolgát értő kijáró sohasem a hierarchia csúcsán kezdi a meggyőzést, hanem ahhoz az általában alacsonyabb rangú tisztviselőhöz fordul, aki a dossziét ismeri és kezeli.
KITARTÁS. A lobbizás fáradságos munka, amelynek gyümölcseire sokszor évekig várni kell. A szakértők hónapokat tölthetnek el azzal, hogy egy több száz oldalas jogi szövegben két szót módosítsanak.
ETIKUS MAGATARTÁS. Az európai lobbiszövetségnek csak az lehet a tagja, aki vállalja, hogy sem pénzzel, sem más módon nem környékezi meg az uniós tisztviselőket, és fizetség fejében nem adják tovább a lobbizás útján szerzett információkat.
SZÜRKE ZÓNA. A lobbizás kétirányú utca. Az Európai Bizottság a törvényjavaslatok kidolgozása során rutinszerűen kikéri az érdekelt felek és piaci szereplők véleményét, amivel saját munkáját könnyíti meg, és megóvja magát a súlyos tévedésektől. Ez a szürke zónában zajló kölcsönhatás a visszaélések lehetőségét is magában hordozza. Az EU-intézmények és a magukra valamit adó lobbicsoportok ezért az érintkezés alapszabályait rögzítő magatartási kódexekkel próbálják minimálisra csökkenteni a veszélyt. Az Európai Bizottság épületeibe és termeibe (a sajtóközpontot is beleértve) például egyetlen lobbistának sincs szabad bejárása, kizárólag akkor léphetik át a küszöböt, ha előzőleg randevút kértek és kaptak. Az Európai Parlamentben a lobbistáknak az azonosításukat lehetővé tevő, más belépőktől elütő kitűzőt kell viselniük. A lobbitevékenység ugyan nincs engedélyhez kötve, ám az EU intézményeiben csak azokkal állnak szóba, akik előzőleg nyilvántartásba vetették és ilyenformán akkreditáltatták magukat.
UGRÁSRA KÉSZEN. A bizottság alkalmazottai nem fogadhatnak el olyan ajándékot, amelynek értéke meghaladja a 150 eurót. “Ha mégis, akkor jelenteniük kell és az esetek többségében ilyenkor jótékonysági célokra kell felajánlaniuk a tárgyat” – hangsúlyozza Eric Mamer, a személyzeti politikáért is felelős bizottsági tag, Neil Kinnock szóvivője.
A hivatásos lobbista viselkedési kódexe• Fel kell fednie a saját és az általa képviselt cég nevét
• El kell árulnia, hogy milyen érdeket képvisel
• Az EU-intézmények tisztviselőivel folytatott érintkezés során nem közölhet félrevezető információt sem státusáról, sem a megkeresés céljáról
• Sem közvetlenül, sem közvetve nem tüntetheti fel hamis színben az unió intézményeihez fűződő kapcsolatait
• Tiszteletben kell tartania és diszkréten kell kezelnie a rá bízott bizalmas információkat
• Kerülnie kell a hamis vagy félrevezető információk tudatos, de akár vétlen terjesztését is
• Tudomásul kell vennie, hogy tilos az EU-intézményektől szerzett dokumentumok másolatait anyagi ellenszolgáltatás ellenében harmadik személynek átadni
• Nem szerezhet információkat az unió intézményeitől tisztességtelen eszközökkel
• El kell kerülnie mindenféle szakmai és professzionális érdekkonfliktust
• Tilos az EU-tisztviselőket az Európai Parlament tagjait és azok asszisztenseit akár közvetlenül, akár közvetve megkörnyékeznie
• Tartózkodnia kell minden olyan cselekedettől, amely megengedhetetlen eszközökkel helyezi nyomás alá az eurokratákat
• A kódex aláírójának önként kell visszalépnie, ha bebizonyosodik, hogy vétett a fenti szabályok ellen
“A parlament magatartási kódexe meglehetősen nagy szabadságot ad a képviselőknek, azzal a megkötéssel, hogy az átláthatóság jegyében kell érintkezniük a külvilággal” – fogalmaz Glyn Ford brit képviselő; az ő jelentése volt az ihletője a testület viselkedési kódexének.
A másik oldal képviselői önkéntes etikai kódexekkel igyekeznek kiszűrni maguk közül a tisztességtelen eszközökkel operálókat. A brüsszeli Lobbiszervezetek Európai Szövetségének (FELPA) csak azok lehetnek a tagjai, akik aláírásukkal vállalják, hogy sem pénzadományokkal, sem anyagi szolgáltatásokkal nem környékezik meg az uniós intézmények tisztviselőit, és fizetség fejében nem adják tovább a lobbizás útján szerzett információkat. Daniel Gueguen, a szigorú és jogilag kötelező érvényű szabályozás híve. “A lobbizás jószerivel az egyetlen szakma, amihez nem kell diploma és bárki művelheti” – véli a hivatásos lobbista, aki szerint legfőbb ideje lenne rendet teremteni és új alapokra helyezni az uniós intézmények, valamint az érdekérvényesítők közötti kapcsolatrendszert. Ma még meglehetősen egyedül áll ezzel a véleményével, de az unió közelgő bővítése – amely még jobban felduzzasztja majd a lobbisták számát – a szabályozottabb érdekérvényesítés felé terelheti az EU-t.
A reménybeli keleti lobbisták közül néhányan már ugrásra készen állnak. “A lobbizást tantárgyként oktató legnagyobb brüszszeli intézet, az ECPAB intenzív tanfolyamain résztvevők 30 százaléka már a jövendőbeli tagállamokból érkezik” – közölte a Figyelővel Lucyna Grauer-Gutman ügyvezető igazgató. Pedig a hétnapos tanfolyamon való részvételért 4 ezer dollárt kell leszurkolni. Grauer-Gutman szerint elsősorban a lengyelek, a csehek és a horvátok érdeklődnek a tanfolyamok iránt, de magyar résztvevőkkel is volt már dolguk: a Mol Rt., egy energetikai cég és egy minisztérium is befizette egy-egy emberét valamelyik tanfolyamra.
Daniel Gueguen szerint a szénbányászat, az acélipar, az autógyártás és más kulcságazatok már most, néhány évvel a csatlakozás előtt bölcsen teszik, ha a helyszínen tanulmányozzák, milyen hatással lesz a bővítés a saját tevékenységükre. “Brüsszeli jelenlétük további értékes hozadéka lehet, hogy információkkal és tanácsokkal látják el országuk tárgyalóit” – véli a terepet jól ismerő lobbista.
Kijáró multik, tétova kisvállalatokGeorgio Bonaccinak, az Európai Bizottság előző magyarországi főtárgyalójának nem volt feladata, hogy hazai vállalatvezetőkkel konzultáljon. Hivatali idejének utolsó hónapjaiban – az Európai Gyáriparosok Kerekasztalának (ERT) közbenjárására – mégis fogadta az Ericsson, illetve az ABB magyarországi elnökét. A két csúcsmenedzser többek között arról próbálta meggyőzni Bonaccit, hogy a szabad munkaerő-áramlás Magyarországra való kiterjesztésének ügyében eltúlzottak az Európai Unió (EU) félelmei, hiszen az itteni munkavállalók országon belül sem túl szívesen költöznek egyik városból a másikba.
A fenti példa azonban egyáltalán nem tekinthető tipikusnak. A magyarországi cégek uniós lobbizása egyelőre gyerekcipőben jár. Meglepő, de igaz: nincs Brüsszelben olyan lobbiiroda, amely kifejezetten vállalati érdekek képviseletére, illetve azok európai uniós becsatornázására jött volna létre. A Dunaholding által néhány évvel ezelőtt életre hívott Contact Point Hungary megrendelések hiányában felszámolta tevékenységét. A kis- és középvállalkozásokat tömörítő Iposz ugyan fönntart egy irodát Brüsszelben, ez azonban nem tekinthető a szó szoros értelmében kijáró szervezetnek.
A magyarországi vállalatok nem multinacionális körbe eső része a jelek szerint kissé későn ébred: a lobbizást egyáltalán nem tekinti fontos feladatnak. Ennek oka elsősorban a pénzhiány, másodsorban a kis- és középvállalkozói (kkv) körben terjedő – részben jogos, részben az alulinformáltság miatt vélelmezett – félelem a csatlakozás negatív hatásaitól. “Sok cég esetében a «lobbizás« abban merül ki, hogy megpróbálják előteremteni a szükséges információt” – mondja Rábai Zsolt, aki a Magyar-EU Bővítési Üzleti Tanács (HEBC) titkáraként sokáig foglalkozott a magyarországi multinacionális cégek érdekképviseletével, most pedig – némileg pályát váltva – a NATO központjában dolgozik Brüsszelben.
A hazai vállalatok – elsősorban a nagyobb multik – érdekei kerülőutakon jutnak el a brüsszeli labirintusba. A becsatornázó mechanizmusok közül a két legfontosabb a HEBC, valamint a Magyar Munkaadói Szervezetek Nemzetközi Együttműködési Szövetsége (MMNSZ). Az előbbi a nagyipar érdekeit védő Európai Gyáriparosok Kerekasztalának (ERT) magyarországi leképeződése, az utóbbi pedig az ERT cégeit részben magában foglaló, de lényegében minden európai vállalat szempontjait érvényesíteni hivatott Európai Munkaadói Szövetség (UNICE) társult tagja (ez utóbbi szervezetben lévő tagság amúgy nem kötődik az ország teljes jogú tagságához: a svájci, a török és a norvég munkaadói szövetség is teljes jogú tagja a UNICE-nek).
A brüsszeli alkumechanizmusban mindkét szervezet kitüntetett helyet foglal el. A magyar részvétel ezekben tehát mindenképpen fontos része a csatlakozási folyamatnak. Céges szintű lobbizásra azonban ezek a szervezet nem vállalkoznak, általában egy iparág, vagy éppen – a UNICE esetében – az egész üzleti szféra képviseletére hivatottak. Állásfoglalásaikból elsősorban stratégiai célok olvashatók ki: mindenekelőtt a mielőbbi magyar csatlakozás elősegítése. Magyarország uniós tagsága ugyanis véleményük szerint tovább javítja az európai befektetők biztonságát és erősíti a gazdasági környezet kiszámíthatóságát. A két szervezet más témákban is súg az Európai Bizottságnak: a szürke-fekete gazdaság kifehérítésének legfőbb magyarországi korlátját a HEBC szerint a magas adók és illetékek képezik. Az MMNSZ pedig átmeneti mentességet javasol a környezetvédelmi sztenderdek teljesítése terén, s kompromisszumot – fokozatos liberalizációt – a termőföldvásárlás külföldiekre való kiterjesztésének ügyében.
AZ INTERNET HATALMA. Az új kollégák mellett az egyik legnagyobb kihívás az internet. A lobbisták többsége egyetért azzal, hogy a világháló széles körű elterjedése igencsak megváltoztatta munkájukat. “Könnyebben és gyorsabban jutunk információhoz. Ha nem lenne internet, három-négy emberrel többet kellene alkalmaznom” – ecseteli az előnyöket a CLAN igazgatója. A világháló nagyobb kihívás elé is állítja a kijárókat. “A rengeteg beérkező hír között szelektálnunk kell, elemezni és a megfelelő módon kell tálalni azokat az ügyfeleinknek” – mondja a lobbista, aki szerint talán a legnehezebb feladat az internet hatékony használata. Egy bizonyos információ- és elektronikusüzenet-menynyiségen túl ugyanis már a munka rovására mehet a szörfölés. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy a “lobbiforradalom” következő szakaszát – a keleti bővítés mellett – az internet vezérli majd.
GYÉVAI ZOLTÁN, BRÜSSZEL
