Nem kétséges, hogy az édességek szeretetének genetikai alapja van#<#; a legtöbb emlősnél - így az embernél is - már kölyökkorban kimutatható a cukor iránti fokozott vonzódás. A kellemes édes íz érzékelése rendkívüli evolúciós jelentőséggel bír: a cukrok ugyanis energiában gazdag vegyületek, amelyeket más táplálékok közül célszerű előnyben részesíteni.
Az is biztos azonban, hogy az édesszájúságnak fokozatai vannak, a skála pedig a közömbösségtől egészen a függőségszerű szélsőségekig terjed. A New York-i Mount School of Medicine genetikusai most egy olyan gént fedeztek fel, amely az édes íz érzékelésében szerepet játszó receptort kódolja; ez a nyelven lévő molekula fogja be a cukrokat, és indítja el az édes íz érzetéért felelős ingerületi folyamatokat.
Az édesszájúság génjét laboratóriumi egerek vizsgálatával találták meg, ezek között a rágcsálók között ugyanis régóta ismeretesek a cukrot kedvelő és az édes ízt elutasító mutáns törzsek. Miután az egerekben azonosították a receptort kódoló gént, a genetikusok hasonló génszekvenciákat kerestek az emberben is. Kiderült, hogy ezt a gént a Homo sapiensben sem mindenki hordozza, úgyhogy vannak, akik születésüktől fogva hajlamosabbak az édesszájúságra. A gén felderítése, és a receptor szerkezetének pontos ismerete szuper-édesítőszerek kifejlesztését teszi lehetővé. Amennyiben pedig sikerül meghatározni a gén elterjedtségét az emberi populációkban, és az gyakorinak bizonyul, a receptorhoz tökéletesen illő mesterséges vegyületekkel új, valószínűleg ellenállhatatlan édességek gyártására is lehetőség nyílik.
