Minden eddiginél részletesebb felvételeket rögzített egy távoli galaxisról a Hubble űrtávcső.#<# A fotók, amelyeket a Hubble technológusai különleges szűrőket és képalkotó eljárásokat alkalmazva készítettek, az NGC 4013 nevű galaxisnak mindössze a felét fogják be, azonban már ez a terület is bőséges adatokkal szolgálhat a csillagrendszerek, köztük saját naprendszerünk múltjának és jövőjének megértéséhez.
A Hubble űrteleszkópot a Discovery űrrepülőgép 1990-ben állította Föld körüli pályára 600 kilométeres magasságban, a távvezérelt, 2,5 méter átmérőjű távcső a Földön felállított teleszkópoknál szélesebb hullámhossz-tartományban és jobb felbontóképességgel működik. Ez tette lehetővé, hogy a tőlünk 55 millió fényévre eső NGC 4013-ról is tökéletes minőségű képeket készítsen.
A megfigyelt távoli csillagrendszer anyagtartalma a látszat ellenére nem egy egyenes mentén oszlik el, hanem – a mi galaxisunkhoz, a Tejútrendszerhez hasonlóan – spirális elrendeződésben; az NGC 4013 csupán a mi nézőpontunkból tűnik vonalszerűnek. A galaxis központi régiójában húzódó fekete sávot gáz és por alkotja, a képeken úgy tűnik, mintha ez kettészelné a csillagrendszert.
A felvételeket elemezve a NASA csillagászai számos olyan zónát azonosítottak, amelyekben feltehetően új csillagok születnek. E formálódó gázfelhők méretére jellemző, hogy tömegük egymilliószorosa a mi Napunkénak. A képeken látható éppen keletkező, illetve a már korosabb, de kozmikus léptékben még mindig fiatal csillagok vizsgálata a mi Napunk sorsának megjóslásához nyújthat segítséget. (A kép bal felső részén lévő rendkívül fényes égitest nem egy születőben lévő nap, hanem a Tejútrendszer egyik közeli csillaga, amely éppen a teleszkóp látóterébe esett.)
