A hetvenes és nyolcvanas években szinte minden nyáron jártam itt, a világ legszebb tengerpartján és szigetvilágában, a horvát-dalmát tengeren. Ez volt az ablak a teljes, politikán túli szabadságra: a tenger kozmikus végtelensége. Ezek a szigetek a boldogság szigetei. Ezért én úgy éltem át a kilencvenes évek balkáni háborúját, mintha szülőföldemet tépték-gyilkolták volna. A gyötrelmes évek óta nem is jártam ott. Most tört meg a jég.
Rab szigetével kezdtem. Már jártam itt, nem is egyszer. Ez a legzöldebb sziget. A karsztszigetek között vízben egyedülállóan gazdag, háromszáz forrás élteti. Fantasztikus növénytakarója miatt az egész egyetlen örökzöld liget (kivéve a bóra borotválta kopár oldalát). A sziget nevét viselő ősi városka, kikötőjével, történelmi épületeivel, tenger felőli sokévszázados bástyáival, mediterrán nyüzsgésével: hangulatos és lenyűgöző.
Pár kilométerre laktunk innét, egy sonkaformájú öböl karéjában, melynek hatalmas, erdős hegyoldala egyetlen családé. Sorra építgetik vendégházaikat. Van mindenféle: jól felszerelt apartman, meg snassz szobácska. Buksza szerint. És az egész komplexumnak van egy kitűnő, közös étterme. A hegyoldalon le kell sétálni az öbölig, melynek egyik íve minikikötő, másik íve homokos föveny a fürdőzőknek. A kikötő fölötti nagy teraszon, fák árnyékában, őrjöngő oleanderek és őslényszerű, hatalmas agávék társaságában jókat lehet enni, különösen alkonyat tájékán, amikor a forróságot átlengi a finom tengeri szél.
A tintahal misztikus állat. Nyilvánvaló őslény, a Föld egyik legrégibb lakója. Kicsit szent is talán, de nem úgy, mint Indiában a szent tehén, hogy hozzá se nyúlnak. A halászok tisztelik mélységesen, hálásak a tintahalnak, mert tápláló, és megélhetést ad nekik. Nekem pedig lakomát, amikor csak lehetséges. Mert ahol calamari van, ott nekem azt ki kell próbálnom, ez hétszentség. Ezért aztán rengeteg pocsék calamarit ettem már életemben, a világ különböző tájain. És nagy a tapasztalatom calamari-fronton. Felelősséggel kijelenthetem tehát, hogy – legalábbis Európában – a legjobb calamarit Ingolstadtban, a színháztól pár percnyire egy görög étteremben lehet enni. Ezenkívül pedig Rabon, a Sonka-öbölben, a Kurelic-család vendéglőjében. A remek hagymás-ecetes polipsaláta előétel és a rákkrémleves után hatalmas tányéron hozzák a roston sült tintahalakat. Semmi aprótermetűség meg karikába vágás, hanem jól megtermett példányokat, medúzafejüket leválasztva: ezeket grillezik a legfantasztikusabban, egészen mélysötétre égetve, legalábbis nekem, mert külön kérelmeztem. Fűszerezése analizálhatatlan, maradjunk annál, hogy fenomenális. Olívaolajba belevagdalt darabos fokhagymával megrakják, majd párolt mangold és petrezselymes krumpli kerül mellé körítésnek. Folytassam? Nem folytatom. Legfeljebb a háziak üde, gyümölcsillatú fehérborát említem, meg azt a cigarillót, mely egy ilyen calamari-lakoma után jár az embernek. –
Környezet: mit írjak még? Adag tintahal: 50 kuna (1 kuna = 35 forint)
